Fjordok minden mennyiségben

Csak képek

Caption this

Erre a vagy százéves fotóra Oldenben, a falucska templomában leltem rá. Annyira megindult tőle a fantáziám, hogy úgy döntöttem, nem akarom kideríteni, miért és kikről készült valójában ez a kép. Ezek ugyanis egészen biztosan Hófehérke törpéi, akik a fotó tanúsága szerint nem heten voltak. Azért arra a pillanatra kíváncsi vagyok,amikor valami falusi elöljáró rábólintott, hogy a vének tanácsa tablóján mindenkinek piros sipkát és fehér szakállat fessenek. Sehol nincsenek ehhez képest a legkreatívabb iskolai tablók sem.

A tökfőzelék, avagy hogyan győzzük le gyerekkori traumáinkat alig 47 év alatt

Vasárnap kimentem a piacra, vettem gyalult tököt és egy csokor kaprot, és főzeléket csináltam ma belőle ebédre. Hogy ebben mi a hírérték? Az, hogy 47 éve nem ettem tökfőzeléket, bár valamikor úgy 20 éve főztem néhányszor, csak akkor még nem bírtam megkóstolni. Azóta nem sikerült békét kötnöm ezzel a – most már tudom – igen finom étellel, amióta Julika néni a szó legszorosabb értelmében belém tömte az oviban. Egyszer-kétszer próbálkoztam vele, ám búvárkajának bizonyult. Tudjátok, lemegy, körülnéz, visszajön. Ezek után mai isteni tökfőzelék fasírttal családtörténeti esemény volt. Ugye?

Keretek + bizalom = talpraesettség

Az igazi liberális nevelés bibliai alapú. Vagy legalábbis a ’hochmecolás’ művészetét magas szinten űzők megtalálják a megfelelő bibliai hivatkozásokat ahhoz a hagyományos neveléshez, amit Wendy Mogel zsidó tradícióra épülő nevelésnek nevez és ír le Talpraesettek című könyvében. Ahogy mondtam, a valódi liberális nevelésről beszélünk, ami kölcsönös tiszteleten, közösen megállapított, azután betartott és betartatott szabályokon és felelősségvállaláson alapul. Mogel pszichoterápiás tapasztalataihoz remek keretre talált a zsidó vallási tradíciók mélyebb megismerésével, és ezt a tapasztalatot aktívan használja azóta is.

Magyarországon nem divat, nem szokás szakember segítségét igénybe venni, ha valakinek nehézségei támadnak mondjuk a gyerekneveléssel. Éppen ezért lehetnek hasznosak a Talpraesettekhez hasonló könyvek. Olyan tulajdonképpeni esettanulmányokat olvashatunk, amelyekkel bizonyára sokat tudnak azonosulni, és így talán változtatni is tudnak/fognak. A Talpraesettek nem akarja felvállalni azt a szerintem lehetetlen feladatot, hogy megtanítsa a bizonytalanokat a gyereknevelés művészetére. Viszont számos olyan esetet mutat be és elemez, amikkel szülői csoportokban rendszeresen szoktam találkozni, visszatérő elbizonytalanodások, hibák a fiatalabb szülők egy részénél.

Nem köpünk egyenesen a gyerekre

Mielőtt belevágnék szeretném bejelenteni, hogy elfogult vagyok. Imádom Fredrik Backman szarkasztikus humorát és a humor mögött rejlő mély gondolatokat. A Könyvfesztivál környékén jelent meg az Amit a fiamnak tudnia kell a világról című, 2012-ben íródott kötete magyarul. Backman friss szülői élményeit osztja meg velünk, a megszokott iróniával és empátiával. De több ez a könyv: szerelmi vallomás egy asszonyhoz, egy apához és egy kisbabához. Igen bátran egy repülőúton olvastam el, és bizony kaptam fura pillantásokat utastársaimtól, amikor fel-felröhögtem (erre nincs finomabb szó, elnézést). Itt például csaknem eldobtam a könyvet:

"Az ember ráköp a szalvétára.

Aztán letörli a gyerek arcát a szalvétával.

Nem köpünk egyenesen a gyerekre.

Én kérek elnézést."

Egy kis kínai kaland

A munka szele most elég messzire sodort, a Sanghajtól 250 kilométerre fekvő Anjiba. Az utazás szakmailag is nagyon érdekes volt (arról majd szépen megírom angolul a beszámolómat), de ha már olyan helyre megy az ember, ahol előtte nem sok fehér ember járt - ahogy fekete sem -, néhány mókás dolog azért történik vele. Bemelegítésnek a repülőn elolvastam Péterfy Gergely és Péterfy-Novák Éva kínai útinaplóját, A panda ölelését. Jókat szórakoztam rajta, aztán jókat bólogattam, amikor hasonló dolgokat éltem át.

Amerikai történetek szülőkről, tanulásról, életpályákról

Számos országban az eladási listák élén áll már hónapok óta két memoár. Ami közös bennük, hogy mindkettő olyan ’lányokról’ szól, akik ma egészen máshol tartanak az életükben, mint amire gyerekkorukban akár egy pillanatig is gondolni mertek volna. Mindkét történetben jelentős szerepe van a családi háttérnek, a tanulni, fejlődni akarásnak, ahogy nyilvánvalóan a szerencsének is. Michelle Obama: Így lettem (Becoming) című visszaemlékezését és Tara Westover: A tanult lány (Educated) című kötetét egymás után olvastam, és úgy gondoltam, érdemes együtt értékelni őket. Van ugyanis még egy közös vonása a két írásnak: legalább annyira olvastatják magukat, mint a legjobb bestseller krimik vagy romantikus regények. És mindkettőt ajánlom a szülőség témája iránt érdeklődő olvasóknak.