Osztályozás - hogyan, mit, minek

Van egy remek, és már egyáltalán nem kis közösség a Facebookon, amit egy fiatalos, de már nyugdíjas tanárnő, Tőkés Hédi indított útjára, a Neveljünk együtt! Hédi a minap bedobott egy új témát, az osztályozásról, tegnap pedig körkérdés(eke)t intézett szülőkhöz és gyerekekhez. A kérdésekre csak olyan terjedelemben sikeredett válaszolni, ami egy Facebook kommentnél hosszabb. Íme. Talán nem meglepő, ha nem hagyományosak a válaszaim.

Bár nulladik kérdés nem volt, először mégis azt kellene tisztázni, mi végre osztályoznak. Ha ezen múlhat egy gyerek jövője, továbbtanulása vagy a megélhetést jelentő ösztöndíj, én bizony (jöhetnek a kövek), mindenkinek ötöst adnék, természetesen úgy, hogy szülőnek és diáknak elmondom, miért teszem, és bevezetnék mellé egy valódi értékelési rendszert. Ez a meggyőződésem nem új keletű. Soha nem fogom elfelejteni egykori gimnázium osztályfőnököm, egyben matektanárunk egy évig tartó bűntudatát és önmarcangolását, hogy egy orvosira készülő osztálytársunknak matekból négyest adott, és a srác az első évben egyetlen ponttal, azzal a négyessel maradt le a felvételről (szerencsére következő évben felvételi nélkül bekerült, mert alacsonyabb volt a pontszám.)

Tőkés Hédi kérdései és a válaszaim alább:

Magyar anya, ne menj külföldre

Megtelt a Facebook-falam az EU-csúcs híreivel, és persze azzal, hogy Orbán megszavazta a magyar szülők számára hátrányos brit kérést, nevezetesen azt, hogy a Nagy-Britanniába érkező EU-s munkavállalók kevesebb családi pótlékot (child benefit) kapnak majd itthon marad gyerekeik után, mint akik elvitték magukkal a gyerekeket. Az a helyzet, hogy Orbán egyszer már sokkal húsbavágóbb kérdésben is a magyar szülők sérelmére döntött, csak erről nem szóltak a hírek. Ez pedig a Maternity Leave Directive, lényegében az EU-s anyasági támogatás szabályozása volt.

Optimista? Pesszimista?

Azt kérdezi a Facebook, mi jár a fejemben. A tegnapi híreket hallva először a kognitív disszonancia csökkentés elmélete jutott eszembe. Azoktól, akik tegnap elmentek és leültek, nem várhatunk mást, mint hogy most önigazolni fognak. Ők is csak emberek. Ugyanakkor este nagyon optimistán feküdtem le, és ez reggelre sem múlt el. A tegnapi szülői értekezlet illetve iskolai szülői szervezeti ülés tapasztalata, hogy a tanároknál, úgy tűnik, tényleg átszakadt egy gát, és bár tényleg főleg az anyagiak és a munkateher fáj, eltökéltek, hogy a gyerekekért is harcolni fognak, amihez nyíltan kérték a szülők támogatását, szigorúan szakmai érvekkel. Fontos, hogy megmutassuk szombaton, mi is harcolni akarunk a gyerekeinkért, de az is fontos, hogy legyen folytatás, kezdődjön el végre egy bojkottal kombinált bizonytalan idejű sztrájk mindaddig, amíg nem teljesülnek minimális feltételek. Az viszont elengedhetetlen, hogy a szakszervezet és a szakmai, érdekvédelmi szervezetek egyezzenek meg ebben a minimumban, figyelembe véve azt is, amit a diákok már 2014 óta követelnek.

Egy (talán) soha meg nem születő levél

Kedves Szülők!

Amint arról már bizonyára Önök is értesültek, a miskolci Herman Ottó Gimnázium kezdeményezte pedagógustiltakozáshoz több száz iskola csatlakozott. A mi tantestületünk is szavazott és kétharmados támogatással a csatlakozás mellett döntött. Most azért fordulok Önökhöz ezzel a levéllel, hogy támogassák a tiltakozást Önök is.

Hogy elnyerhessük a támogatásukat, őszintének kell lennünk Önökhöz. Hiszen joggal kérdezhetik, miért éppen most? Ahogy azt is, mit ér, hogyan szolgálja saját gyermekük érdekét, ha eljönnek tüntetni, vagy aláírják a tiltakozást?