Ezek ugyanazok?

 A Facebook szokta kérdezni, hogy mi jár a fejemben. Három dolog. Mert soha ennyire nem esett nehezemre szavazni. 2002-ben szavaztam utoljára valamire, és nem valami ellen. Most pedig még erre sincs esélyem. Az egyetlen, amit tehetek, hogy olyan szavazatot adok le, ami a legrosszabb forgatókönyvet hivatott megakadályozni, még akkor is, ha szívem szerint azok ellen szavaznék, akikre végül leadom a voksomat.

1. 2024 októberében a grúziai választások idején pont ott jártunk. A választásokon az EU vezetőinek nem tetsző eredmény született, és ezért mindenki hangosan csalást kiáltott. Hazafelé a repülőn szinte csak választási megfigyelők ültek rajtunk kívül. Beszélgettünk velük. Mindenki egybehangzóan azt állította, biztosan nem volt csalás. Akármi lesz is az eredmény most, azt nem csalás miatt lesz, hanem az emberek miatt. 

2. Magyarországon, aki elég idős hozzá, ahogy én is, felnőttként élte át az ún. rendszerváltást, amikor a Világbank kötelezte az országot, hogy többpárti választásokat játsszon. Akkor azok nyerték a választást, akiknek nem sikerült a legmagasabb pozíciókat megszerezniük az MSZMP-ben, mert tehetségtelenek voltak. Ma is ennek a levét isszuk. Azóta csak annyi változás történt, hogy a Fideszben a szabadrablást lehetett jól megtanulni, most pedig ezt a készséget egy hasonlóan tehetségtelen csapat gyakorolhatja majd. Hogy egy politikusnak alkalmatlan színész, aki elhiszi magáról, hogy tehetséges politikus, mit tesz egy országgal, azt a szomszédos Ukrajnában látjuk.

3. Volt ez a nagy szabadtéri kampánykoncert, olyan fellépőkkel, amilyenekkel. Remélem, azok, akiket nem zavart egy kis zsidózás és egy kis vulgaritás, akik mentegetik a szervezőket, nem bánják, ha a kávéjukba csak egy kicsit szart bele egy galamb. Mert aki otthon él, annak ilyen galambszaros kávét kell innia - talán nem teljes négy évig - azt választotta. Nekem most sajnos/szerencsére nem kell hazamennem. Pedig szerettem volna.