Kis magyar valóság egyetlen életképben

A Deák téri aluljáróban ma néhány másodpercben összesűrűsödött a magyar valóság. A metró bejáratánál jónéhány ember álldogál és próbál érvényesülni. Egy négytagú család, akik azt lesik, mikor néznek félre az ellenőrök, hogy leosonhassanak a mozgólépcsőn. Egy ember, aki Fedél Nélkült árul és egy másik, akik Csillagszállót. Őket a kitóduló utasok nagyívben kerülik el. A kínai árus békésen kínálja a belváros közepén is a sálakat, táskákat és teherautóról leesett csokikat. Egy Greenpeace-aktivista többekkel próbálkozik, de ez nem az a közönség, délután 4-kor senkit nem érdekel a környezetvédelem. Egy hölgy valami csodaszer szórólapját osztogatja. A lépcsőn üldögél az obligát, ereje teljében lévő kéregető. Végül pedig a "pékség" mellett ott álldogálnak vagy inkább dülöngélnek az alkoholisták.

Az aluljáró közepén pedig áll egy pici, vékony, huszonéves lány egy piros udvaribolond-sapkában, pufi dzsekiben (15 fok van) és szorosan öleli a Twilight egy agyonolvasott példányát.

Más, boldogabb városokban a központi metróállomás közönsége általában más. De ez Magyarország. Mi így szeretünk?

Lomtalanítási kalauz idiótáknak

Minden budapesti rémálma az éves rendes lomtalanítás. A dolog tulajdonképpen nagyszerű ötlet, hiszen végre lehetőséget adna arra, hogy mindenki megszabaduljon azoktól a holmiktól, amiket csak kerülget a lakásban, évek óta a pincében tárol, már a vaterán sem tud eladni... Működne is a dolog, ha az emberek tudnának olvasni. Pedig milyen egyszerű lenne: csak oda kellene figyelni a kiírásra és egymásra.
A lomtalanítás előtt úgy két héttel az illetékesek kiplakátolják minden érintett házban és személyes levélben is megírják mindenkinek, hogy melyik szombaton kell a lomokat kikészíteni, és kizárólag (így van a levélben és a plakáton is) a következő nap szállítják el azokat.
Nos, az emberek mintegy 80%-a mélyen hisz abban, hogy a teherautók már szombat reggel megérkeznek, majd soha többet nem jönnek vissza. Ezért azon a hétköznapon, amikor ráérnek egy-két órát, kipakolnak mindent. Az utcák tehát nyilvános szemetessé válnak kedden, de legkésőbb szerdán délután.
Ekkor már odaköltöznek a hivatásos lomisok is, akik között ma már annyira elmérgesedett a harc, hogy ökölre, sőt akár késre is mennek egy-egy szemétkupacért. Így tehát a környék csaknem egy hétre nem csak szemétteleppé, hanem bűnözők lakhelyévé is válik. Persze ilyenkor a környékről szabadságra mennek a közterület-felügyelők (ilyenkor kellene büntetni utcai szemetelésért), de a gyámügyesek sem járnak a környéken, hogy megkérdezzék, azok a tíz év körüli mocskos gyerekek, akik akár késsel felfegyverezve őrzik a lomokat, miért nincsenek iskolában.
A környék házainak kapuit ilyenkor ajánlatos zárni, mert sokszor nem csak a kitett lomoknak lesz gazdája, hanem az értékesnek, eladhatónak tűnő egyéb mozdítható tárgyaknak is. Ráadásul kiváló alkalom a pakolás idejére nyitva hagyott kapu arra, hogy felmérjék, honnan lenne még érdemes valamit elmozdítani.
Egy ideális városban az emberek nagy része szombat délutánnál előbb nem pakolná ki a szemetet az utcára. Azt pedig minden kerület megengedhetné magának, hogy szombat délelőttől vasárnap délig valamennyi rendőr, polgárőr és közterület-felügyelő járőrözzön távol tartva a környéktől a gyanús, de főként félelmet keltő és vandál rombolásukkal a kerületet napokra élhetetlenné és járhatatlanná tevő embereket. No meg szükség szerint megbüntetve azokat, akik túl korán kezdenek szemetelni.
Egy ideális városban a lomokat nem vernék kalapáccsal apróra, nem kellene napokon keresztül ölben vinni a kutyákat a legközelebbi lakatlan területig, hogy ne vágja szét a lábukat az üvegszilánk.
És ehhez csak annyi kellene, hogy szombat délutánig minden lom maradjon ott, ahol az elmúlt években is elfért.

Atavizmus

A troliról láttam, hogy a délutáni "békemenet" előtt szép tisztára nyalják az Andrássy utat. Ettől beindult az agyam és eszembe jutottak a régi május 1-k. Amiről persze nem tudtuk, hogy részben kötelező a részvétel a szüleinknek. Lelki szemeim előtt megjelent, hogy takarítás után elkezdik felszerelni a hangszórókat is, ahonnan majd harsognak a zenék (olvastam: volt Gábor Áron rézágyúja meg A csitári hegyek alatt - de hogy miért?) és a hangosbemondó néha megszólal: üdvözöljük a felszámolt Csepeli Vas- és Fémmű felvonuló dolgozóit, köszöntjük a bedőlés előtt álló BKV felvonuló dolgozóit, köszöntjük a Szent Viktória katolikus leányiskola tornabemutatóját. Közben pedig, ameddig fel nem épül újra a tribün, pártunk és kormányunk vezetői a Terror Háza erkélyén integetnek a felvonulóknak. A felvonulók sör és virsli helyett a hidegre való tekintettel a hajléktalanellátó-szolgálat teáját kortyolgatják - csak hogy szokják. Hamarosan kezdődik egyszerre az m1-en, az m2-n és a Dunán a Felvonulók kérték, ahol Csongor bácsi, a felcsúti focipálya gondnoka épp a Hamburgi menyasszony című operettből a Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország című számot kéri a Kárpátia zenekar előadásában - csak először Kárpátoknak mondja.

A társasági állat

Susan Orlean a New Yorker magazinban a minap összefoglalta a városi kutyatartás etikettjét. A szabályok éppúgy igazak New Yorkban, mint Budapesten. Gyakorló kutyatartók tudják, mennyire. Susan Orleans pontosan és ironikusan fogalmazza meg azt, amit nap mint nap tapasztalok én magam is. Ha bármi meglep az alábbiakban, vagy nem vagy kutyás, vagy elrontottál valamit.

Leiter Jakab – avagy olvasószerkesztő nélkül ki viszi haza a létrát

Sokszor halljuk, hogy a könyvpiac mérete évről-évre csökken. Ugyanakkor látszólag növekszik a megjelenő könyvek mennyisége, és sajnos ezzel párhuzamosan csökken minőségi színvonaluk. A magyarok nagy része nem rendelkezik azzal a szintű nyelvtudással, hogy eredeti nyelven vagy valamilyen világnyelven olvasson szórakoztató, szép- vagy szakirodalmat, így kénytelen a fordításokra hagyatkozni. Ezeknek két nagy baja van: az egyik, hogy a kisméretű, alig tízmilliós piac és az átlagos pár ezres vagy maximum pár tízezres példányszám miatt ezek a könyvek nagyon drágák. Ugyanazt a kötetet, amit magyarra fordítva 3-4 ezer forintért lehet megvenni, 1800 Ft körüli áron megkapja az angolul is tudó olvasó, ha puhakötésű, ún. paperback kiadásban kapható – akár a bestsellereket is. Igaz, a paperback-re általában a megjelenés után egy fél évet várni kell, de ennyi bőven eltelik néhány ritka kivételtől eltekintve a fordítás megjelenéséig is. Évek óta a nagyobb publicitást kapó könyveket előbb megpróbálom megvenni kedvenc angol könyvesboltomban a Pozsonyi úton és az esetek nagy részében sikerül is kb. a magyar könyv árának feléért.

Mire jó a bérlet

Napok óta alig jár busz és villamos Budapesten. Ezt mindenki tudja, mert vagy tapasztalja vagy olvasott, hallott róla. Nem lenne ekkora a gond, ha Budapestnek más nagyvárosokhoz hasonlóan normális metróhálózata lenne, legalább 6-8 vonallal, mert a metrósok dolgoznak. De nincs. Budán ráadásul nem jár se HÉV, se troli, így a város egy jelentős része gyakorlatilag megközelíthetetlenné vált. A félórás-egyórás követési időközökkel néha megjelenő járatok nem jelentenek megoldást, mert teljesen kiszámíthatalan a közlekedés. Így az a fura helyzet állt elő, hogy a még közlekedő járatok sincsenek nagyon tömve. A főváros vezetésének egy napba telt, nem szabad ragaszkodni a buszsávok szabadon hagyásához, arra pedig négy nap után sem jött rá, hogy ebben a helyzetben nem szabadna parkolódíjat szedni. Sokan mérföldeket gyalogolnak, mert autóval munkába menve napi többezer forintot kellene kiadnia parkolásra. Valószínűleg azért nem oldották fel a parkolást, mert nem akarják az autósokat auitóhasználatra bíztatni, mert a természet sem szereti a pestieket, a borongós, ködös, szélmentes időben a város levegőszennyezettsége is az égbe szökött. Ilyenkor viszont nagyon nem egészséges a városban sétálni. Szóval se busz, se villamos, se autó, se séta....

Globális blöff a malacnátha

Bár a hivatalos magyar politika még mindig kampányol az oltás mellett, a média pedig a sajnos elvétve előforduló halálesetekkel, mint szenzációval csalogatja az olvasókat, végre egy hivatalos álláspont is azt mondja, a WHO és a gyógyszergyártók közös pénzszerző akciója a H1N1-vírussal, mint pandémiával, azaz világjárvánnyal való fenyegétés és a nagy oltási kampányok.