Vicces magyarnak lenni

Általában magyarnak lenni külföldön manapság nem kellemes, akármerre megy az ember, sajnálják, értetlenkednek, hogy is lehet olyan a helyzet otthon, amilyen, lesz-e változás, megáll-e az exodus. De tud vicces lenni néha. Mint például most, amikor a magyarul nem tudók azt hitték, lemaradtak a poénról.

A professzornak csak azt kell tudnia, hol a tanársegéd?

Biztosan ismeritek a régi viccet arról, hogy kinek mit kell tudnia (a diáknak mindent, a professzornak elég annyit, hol a tanársegéd). Ez jutott eszembe amikor a napokban azzal szembesültem, a magyartanárok nem feltétlenül tartják fontosnak nyilvános megnyilvánulásaikban a helyes írás aka helyesírás gyakorlását.

Lehet egy bőrönd európai?

A minapi #péntektizenhárom kalandom folytatásaként hazafelé a bőröndömet sikerült szétszaggatniuk. Így alkalmam nyílt megtapasztalni, hogyan bánik ugyanaz a légitársaság az európai, és hogyan a magyarországi utassal, pontosabban milyen minőséget szolgáltat itt illetve ott. Olyan ez, mint Bécsben vásárolni, nem csak azért, mert ugyanaz a kosárnyi termék ott kevesebbe kerül (pedig Ausztria olcsóbb, miközben a keresetek...), hanem azért is, mert jobban mos a mosópor, jobb ízű ugyanaz a kaja.

Vannak napok, amikor még Svájc sem működik, avagy péntek tizenhárom

Folyton megígérem magamnak, hogy rendesen elkezdem írni a blogot. Vannak utazások, amik megérnek egy mesét, és a tegnapi #péntektizenhárom tuti ilyen volt. Oktatási innovációval foglalkozó szervezet vezetőjeként minden januárban elutazom Cauxba, egy mesebeli kis faluba Svájcban, Montreux fölött, hogy a Learning for Well-Being (Tanulás a Jól-létért) közösség tagjaival leszúrjunk néhány karót a hóba, amik aztán az egész éves munkához adnak bizonyos irányokat. Ez két repülést és két vonatutat jelent, de általában megugorható 6-8 óra alatt. Hát, most bő 12 volt, bizonytalanságokkal és meglepetésekkel. Sose gondoltam volna, hogy Svájc ennyire tud nem működni.

A vörösbegy esete a fekete özveggyel

-       Csepy ma mondott valami madárnevet és kérdezte, hogy ki tudja magyarul. Aztán megmondta, ökörszem. Sose hallottam még ilyen madárról.

- Hú, tényleg, mi is az ökörszem? – tűnődik el az angolszakos anyuka. - A vörösbegyet tudom…

- Vörösbegy, az egy pók, nem?

- Dehogy pók, madár, angolul robin.

Itt jön gugli a barátunk.

- Jé, tényleg madár, de akkor mivel kevertem össze, mi is az a pók? Ja, fekete özvegy, tudtam, hogy valami szín meg valami nőcis dolog.

#beszélgetéseink #minektanultbiológiát

Egy, kettő…

A számvetések ideje van. A 2016-os év, így visszatekintve, nekem ennek a két számnak a jegyében telt. Azt nem tudom, hogy sikerült-e egyről a kettőre jutni, ahogy azt sem, hogy jön-e idén a népmesei hármas. Majd meglátjuk. Addig viszont nézzük: egy, kettő…

Könyves legek 2016-ból abszolút szubjektíven

Lassan már hagyománynak nevezném, hogy néhány nappal az ünnepek előtt megosztom idei kedvenc olvasmányaimat, részben nyilván azért, hogy kedvet csináljak hozzá másoknak is. Idén is van benne mindenféle, válogassatok kedvetekre. Idén kevesebben olvastam a szokásosnál, talán azért, mert sokat írtam. Sajnos nem blogot, hanem könyvet és egyéb munkához kötődőeket. Így aztán nagyon várom az ünnepeket. Szerencsés vagyok, Nem-Magyarországon tudják, hogy a karácsony december 25-én kezdődik és az ünnep 12 napig tart, így biztosan békén fognak hagyni Vízkeresztig. Így hát az amúgy is hosszú írás végén megint megosztom veletek, mit tervezek olvasni egy – vagy inkább sok – bögre tea mellett a két hét szabadság alatt.