Nyárutói könyvajánló

Minden évben meg szoktam veletek osztani néhány olyan könyvet, amelyeket a nyaralásra jó szívvel ajánlanék, és azt is meg szoktam mutatni, mit tervezek a nyárra. Ez idén elmaradt, helyette volt a blogon néhány könyvajánló. Már szeptember van, de még nem múlt el teljesen a nyár, nem tudtam megállni, hogy ne írjak egy nyári könyves bejegyzést. A nyár olvasás szempontjából azért is speciális volt, mert aránylag hosszú ideig nem utaztam, így elsősorban a várólistámat próbáltam csökkenteni. Sajnos azok a könyvek, amelyekhez hagyományos formában tudok csak hozzájutni, halmozódnak az éjjeliszekrényen, mert amikor utazom, csak e-könyvet olvasok. És a munkám bizony szinte hetente visz valahová. A mostani ajánlóban tehát elsősorban nem újdonságok kerültek, viszont néhány igazán remek kötet üldögélt olvasásra várva a kupacban. Amiről nem fogok írni: nem alaptalan nagyon várni az új Nesbo-t, olvastam angolul, remek.

Norvég minta

Troll valahol egy fjordban

Amikor a Neveljük együtt! főszerkesztője, Tőkés Hédi megkért, hogy az egyik szeptemberi szerkesztői napom a norvégiai fjordokban tett nyári kirándulásunkról szóljon, nem tudtam, hogy kezdjek neki. 45 oldalnyi naplót írtam 12 nap alatt, de azt mégsem osztanám meg itt. Aztán elolvastam a legújabb, magyarul csak novemberben várható Jo Nesbo regényt, a Kést  (valahogy beugrott a csomagba hazafelé a londoni reptéren), és rátaláltam a megfelelő kezdésre. „Tudja, mi a norvég oktatási rendszer fő célja?” kérdezte Dagny. „Hogy felelős állampolgárokat neveljen. Hogy megtanítsa őket arra, hogy ez legalább annyira felelősség, mint amennyire privilégium.” Hát, így, és szerintem pont ezért érzem ennyire közelinek magamhoz a norvégokat.

Fjordok minden mennyiségben

Csak képek

Caption this

Erre a vagy százéves fotóra Oldenben, a falucska templomában leltem rá. Annyira megindult tőle a fantáziám, hogy úgy döntöttem, nem akarom kideríteni, miért és kikről készült valójában ez a kép. Ezek ugyanis egészen biztosan Hófehérke törpéi, akik a fotó tanúsága szerint nem heten voltak. Azért arra a pillanatra kíváncsi vagyok,amikor valami falusi elöljáró rábólintott, hogy a vének tanácsa tablóján mindenkinek piros sipkát és fehér szakállat fessenek. Sehol nincsenek ehhez képest a legkreatívabb iskolai tablók sem.

A tökfőzelék, avagy hogyan győzzük le gyerekkori traumáinkat alig 47 év alatt

Vasárnap kimentem a piacra, vettem gyalult tököt és egy csokor kaprot, és főzeléket csináltam ma belőle ebédre. Hogy ebben mi a hírérték? Az, hogy 47 éve nem ettem tökfőzeléket, bár valamikor úgy 20 éve főztem néhányszor, csak akkor még nem bírtam megkóstolni. Azóta nem sikerült békét kötnöm ezzel a – most már tudom – igen finom étellel, amióta Julika néni a szó legszorosabb értelmében belém tömte az oviban. Egyszer-kétszer próbálkoztam vele, ám búvárkajának bizonyult. Tudjátok, lemegy, körülnéz, visszajön. Ezek után mai isteni tökfőzelék fasírttal családtörténeti esemény volt. Ugye?

Keretek + bizalom = talpraesettség

Az igazi liberális nevelés bibliai alapú. Vagy legalábbis a ’hochmecolás’ művészetét magas szinten űzők megtalálják a megfelelő bibliai hivatkozásokat ahhoz a hagyományos neveléshez, amit Wendy Mogel zsidó tradícióra épülő nevelésnek nevez és ír le Talpraesettek című könyvében. Ahogy mondtam, a valódi liberális nevelésről beszélünk, ami kölcsönös tiszteleten, közösen megállapított, azután betartott és betartatott szabályokon és felelősségvállaláson alapul. Mogel pszichoterápiás tapasztalataihoz remek keretre talált a zsidó vallási tradíciók mélyebb megismerésével, és ezt a tapasztalatot aktívan használja azóta is.

Magyarországon nem divat, nem szokás szakember segítségét igénybe venni, ha valakinek nehézségei támadnak mondjuk a gyerekneveléssel. Éppen ezért lehetnek hasznosak a Talpraesettekhez hasonló könyvek. Olyan tulajdonképpeni esettanulmányokat olvashatunk, amelyekkel bizonyára sokat tudnak azonosulni, és így talán változtatni is tudnak/fognak. A Talpraesettek nem akarja felvállalni azt a szerintem lehetetlen feladatot, hogy megtanítsa a bizonytalanokat a gyereknevelés művészetére. Viszont számos olyan esetet mutat be és elemez, amikkel szülői csoportokban rendszeresen szoktam találkozni, visszatérő elbizonytalanodások, hibák a fiatalabb szülők egy részénél.

Nem köpünk egyenesen a gyerekre

Mielőtt belevágnék szeretném bejelenteni, hogy elfogult vagyok. Imádom Fredrik Backman szarkasztikus humorát és a humor mögött rejlő mély gondolatokat. A Könyvfesztivál környékén jelent meg az Amit a fiamnak tudnia kell a világról című, 2012-ben íródott kötete magyarul. Backman friss szülői élményeit osztja meg velünk, a megszokott iróniával és empátiával. De több ez a könyv: szerelmi vallomás egy asszonyhoz, egy apához és egy kisbabához. Igen bátran egy repülőúton olvastam el, és bizony kaptam fura pillantásokat utastársaimtól, amikor fel-felröhögtem (erre nincs finomabb szó, elnézést). Itt például csaknem eldobtam a könyvet:

"Az ember ráköp a szalvétára.

Aztán letörli a gyerek arcát a szalvétával.

Nem köpünk egyenesen a gyerekre.

Én kérek elnézést."