Shana Tova most nagyon másképp

2020-ban szeptember 18-án este kezdődnek az őszi zsidó ünnepek, pontosabban a Rosh Hasana, a zsidó újév. A helyzet miatt egy olyan közösségben töltjük idén az ünnepet, ahová már régen invitáltak. A legfurcsább az lesz, hogy mi rendesen, zsinagógában köszöntjük az ünnepet, utána közösségi vacsora lesz ugyanott, miközben tudom, ha otthon lennénk, ezt most lehetetlen lenne. Bár a Rosh Hasana nem olyan bulizás, mint a világi újév, hiszen egy visszatekintő, magunkba néző időszak kezdete, mégis boldog, egészséges, kerek évet kívánunk egymásnak és magunknak. Most leginkább normálisat kívánnék mindenkinek, és azt, hogy jövőre ne legyen megfosztva senki a közös ünnepléstől.

Normális nyár!?

Március közepén, amikor már látszott, hogy Magyarország az értelmetlen korlátozások felé mozdul és egyben bevezeti a katonai diktatúra egyelőre light verzióját, gyors döntést kellett hozni. Fel sem merült, hogy a fiam hazamenjen a teljesen normálisan működő Hollandiából, így én is a normalitást választottam, és holland kollégáim segítségével 2 nap alatt sikerült egy szuper lakást találni Amszterdamban. Most, a nyári napforduló idején úgy látszik, egy rövid időre talán haza lehet majd merészkedni úgy, hogy ne ragadjunk sem a lakásunkban, sem az országban. Lassan talán elképzelhető egy majdnem normális hazai nyár? Elképzeltem, milyet szeretnék.

Utazzunk könyvekben

Nyakunkon a nyár, az iskolaszünet, a szabadság. Ebben az évben valószínűleg sokan fognak inkább otthon maradni. Van, aki félelemből, van, aki azért mert nem szeretne egy másik országban ragadni. A könyvek viszont most is remek lehetőséget adnak arra, hogy legalább virtuálisan utazzunk. Már szokásosnak mondható, hogy a blogon könyveket ajánlok neked a nyaraláshoz. Így teszek most is. Olvassatok nyaralás közben vagy utazzatok könyvekkel - valós vagy képzeletbeli helyekre.

A ház feje és nyaka

Ma van a nemzetközi nőnap. Erre akkor ébredtem rá, amikor elsétáltam a kutyákkal a virágüzlet előtt, ahol normális esetben egyetlen ember (persze nő) dolgozik. Most hárman, persze mind nők, ügyködtek azon, hogy átárazzák az állványon lévő virágokat. Például a színes papírba csomagolt jácint (várható élettartama a szobában 1 nap) hirtelen 300 Ft-tal drágább lett, mint a fehér papírban lévő. Ez annak a bűntudatnak az ára, amit nagyrészt nők keltenek. Közben megérkezett egy szomszédasszony, visszatérőben a boltból, és bement a virágboltba. „Megveszem az anyósomnak a nőnapi virágot, borzasztó sértődés lenne, ha a férjem nem vinne neki.” Még szerencse, hogy a körülöttem lévő pasik tudják, nagyon örülök a cserepes virágnak, főleg, ha nem egy napig él, az év bármely napján, mert eszükbe jutottam. De nem szeretnék azért virágot kapni, mert nő vagyok. Véletlen baleset, hogy az erősebbik nem tagjának születtem, ezen semmi ünnepelni való nincs.

Ilyenkor megtelik a média mindenféle drámai felhívással arról, hogy azonnal változtatni kell, mert még mindig a nők végzik a házi munka és a gyerekekkel, betegekkel, idősekkel kapcsolatos ellátási feladatok nagy részét. A kérdés csak az, hogy a hős feminista szerzőkben felmerül-e, hogy ez választás eredménye is lehet. Nem állítom, hogy mindenki szabadon választ, de a fejlett világban élő nők nagy része biztosan. Ráadásul egyre nagyobb nyomás nehezedik ránk, hogy ne akarjuk ezt választani. Közvetlen családom egyetlen nő tagjaként még gyorsan leírom ezt, aztán elmegyek, megfőzök a következő napokra, saját döntésem alapján. Nem fogok órákat állni a konyhában, általában 2-2,5 óra alatt megfőzök előre egy hétre, ami 3-5 féle különböző ételt jelent. Van robotgépem, mikróm, és hűtőm is, amiben eláll az étel egy hétig.

Gondoljunk bele, micsoda forradalom zajlott le a mindennapokban, mennyivel könnyebb az életünk hála mindenféle, nagyrészt férfiak alkotta találmánynak. Emlékezzünk meg Louis Goldenbergről, a Ford Motors munkatársáról, aki a mosógép feltalálója; Ralph Collierről, akinek a konyhai robotgépet köszönhetjük, Nicolas Appertről, akinek a konzervet köszönhetjük. A sort folytathatjuk, de az biztos, férfiak tömegei hoztak létre olyan találmányokat, amelyek lehetővé teszik, hogy ma a házi munka ne egésznapos elfoglaltságot jelentsen, a mosás, főzés, mosogatás, takarítás ma már nem több napi munka egy héten, csak heti néhány óra, a takarításba meg tőlem nyugodtan segítsenek be a fiúk.

Talán sokan emlékeznek a Bazi nagy görög lagzi című film klasszikus mondatára: „Igaz, hogy férfi a ház feje, de az asszony a nyak, arra fordítja a fejet, amerre csak akarja!” Valahogy ez érzésem a nőnappal is. Vannak megnők, akik befolyásolni próbálják, merre forduljanak ma a férfiak. Oké, legyen, de akkor a másik 364 napon beszélgessünk a valódi egyenlőség útjában álló problémákról, hitelesen. Például arról, hogy mit kellene tennünk annak érdekében, hogy a fiúk számára is megfelelő legyen az iskola. Mert a számok azt mutatják, ők a lányoknál nehezebben küzdik át magukat 12 felesleges és agyonterhelt éven, hogy aztán elkezdjék az életüket. (Hogy csak egy, saját szakmámba vágó példát említsek.)

És nagyon fontos lenne hiteles adatokat használni. Nemrég megkértek, hogy írjak kritikát egy feminista könyvről, amiben ilyen adatot találtam: „indiaiak 86 százaléka dolgozik az informális gazdaság szférájában, 91 százalékuk nő.” Ez a megállapítás rövid fejszámolás alapján arra utal, hogy az indiai lakosság 78 százaléka nő. Nem kell népesedési statisztikákat néznünk, hogy érezzük, ez a szám gyanús. És egyetlen ilyen adat a kötet vagy egy beszélgetés összes adatát megkérdőjelezi.

Miért is akarna mindenki fehér, középkorú, középosztálybeli nő lenni?

Integráció vs. Inklúzió - Miről is beszélünk és mi a baj az integrációs törekvésekkel?

Az oktatás inklúziós és integrációs megközelítése egyetért abban, hogy meg kell határoznunk bizonyos kereteket, amelyek között az oktatás megvalósul (és tudomásul veszi, hogy lesz, aki nem fér ebbe bele, sőt lesznek olyanok is, akik szegregálódva tudják megőrizni a legjobban önmagukat, és kiteljesedni). A különbség abban áll, hogy a két iskola másként látja a kereteken belüli helyzetet, és ennek megfelelően az integráció hívei a kereteket, pontosabban azt, hogy mi számít normálisnak és elfogadhatónak, szükségszerűen szűkebbre szabják, így többen maradnak vagy esnek ki belőle.

Az új NAT-ról szülőknek

Kitűnő időzítéssel, január 31-én, egy péntek este megjelent a Magyar Közlönyben az új Nemzeti Alaptanterv (NAT). Az időzítés lehetővé tette, hogy független szakértők és különféle pedagógus szervezetek gyorselemzéseket tegyenek közzé róla, amelyek egy része nagy sebességgel terjed a közösségi hálókon, míg mások az internetes sajtóba is eljutottak. De mit kell mindebből a szülőknek mindenképpen tudnia? A legfontosabb, és nagyjából az egyetlen olyan eleme, amelyiknek biztosan hatása lesz az állami iskolákba járó gyerekek életére, hogy az új NAT – ha nem is a kutatások alapján indokolt mértékben – csökkenti a kötelező és a maximális óraszámokat is. Azt, hogy a tartalom – amit majd még az ezután kiadásra kerülő ún. kerettantervek is befolyásolnak - milyen formában szivárog majd be az osztálytermekbe, az új tankönyvek megjelenése után lehet majd csak sejteni, hiszen tudjuk, a tanárok döntő többsége (miközben jó eséllyel sosem tanulmányoztak egyetlen tantervet sem) tankönyvet „tanít le”. 

Amikor van időd olyanra, amit nem lehet letenni

Ötödik éve, immár hagyományosan karácsony előtt kéretlen ötleteket szoktam adni olvasáshoz, ajándékvásárláshoz. Ebben az évben a csomagba régebbi és friss kiadású könyvek is kerültek, de mindenképpen olyanok, amik az idei év legjei a szintén szokásos nyári könyvajánlóval együtt. Az év egyik nagy sikerélménye volt számomra, hogy sikerült teljesítenem a moly.hu-n a Várólista csökkentés kihívást. A nyári válogatásom nagyrészt ebből ajánlott könyveket, most viszont nagyobbrészt olyanokat válogattam, amelyek nem ücsörögtek sokat a várólistámon.