Könyvet vennél karácsonyra? Toplista 2015-ből

Ezt a listát úgy írtam, hogy még előttem áll december végén nagyjából két hét szabadság és számos olyan könyv, amit nagyon várok. A végén néhányat azok közül is megemlítek. Az idei év nagyon sok maradandó olvasmányélményt tartogatott számomra, számos olyan könyvvel, amelyekből rengeteget tanultam, nagy dózisban kaptam gondolkodni valókat és persze remekül szórakoztam közben. Ahogy azt ilyenkor tenni szoktam, összeszedtem a legeket. Most megosztom veletek, hátha valakinek még ötletet adok az ajándékvásárláshoz is. Ifjúsági és felnőtt irodalom, fikciós és tényirodalom, magyar és külföldi – hátha kedvet kaptok.

Te, ön, maga - you

Az imént Knausz Imre barátunk ártatlan kérdése, hogy mióta tanárnőzik és nem Akárki nénizik a gimnáziumi tanárokat, egész comment-cunamit indított el. Engem pedig arra indított, hogy ezt a rég tervezett szösszenetet végre megírjam.

Árpi bácsi kétszer

Valamikor 2002/2003 telén éppen kilépett a Miniszterelnöki Hivatal kapuján, én pedig épp bemenni készültem egy megbeszélésre. Már nem volt hivatalban lévő köztársasági elnök, de nekem is, ahogy sokaknak, persze az maradt. Életemben akkor találkoztam vele másodszor. A döbbenettől a földbe gyökerezett a lábam, amikor rám köszönt. Annyira még futotta, hogy visszaköszönjek, de biztos voltam, hogy csak udvarias férfiemberrel volt dolgom. Aztán eszembe jutott, hogy van nekem egy Ügyem, amiben ő biztosan tud segíteni.

Évek óta próbálkoztunk többen is, hogy Janikovszky Éva, nemzedékek egyik legjobban szeretett gyerekkönyv szerzője, végre megkapja a Kossuth-díjat. Neves emberek tucatjai írták alá a felterjesztést, de valamiért Éva néni mindig lemaradt a listáról. A hírek arról szóltak, nem önmaga, hanem a neve miatt. Akkor, 2003 legelején Éva néni már nagyon beteg volt.

Gondoltam egy merészet és megállítottam. A Köztársasági Elnök Úr megszólítást elhárította, azt mondta, ő egyszerűen Árpi bácsi. A "nem hiszem, hogy emlékszik rám" mondatra, azt válaszolta, dehogynem, egy gyerekjogi civil egyeztetésen találkoztunk korábban (egyetlenegyszer). Vérszemet kaptam, belekezdtem a mondókámba. Éva néni nagyon beteg, évek óta nem kapja meg a díjat, ha valakinek, neki nem szabadna Kossuth-díj nélkül meghalnia. Árpi bácsi gyakorlatilag belém fojtotta a szót, sarkon fordult és felment Kiss Elemérhez, aki akkor a Miniszterelnöki Hivatalt vezette. Éva néni pedig, akkor már nagybetegen, március 15-én megkapta a Kossuth-díjat és sajnos valamikor nyáron el is ment.

Ugyanabban az évben augusztus 19-én, az első Örömkoncerten is ott ült a protokoll páholy első sorában. Az én dolgom volt bekísérni őt és a többi fontos vendéget a helyére. Csak annyit mondott, "szerencsére nem késtünk el." Emlékezett rá.

Álljon itt ez a történet mindkettőjük emlékére. Odafenn biztosan találkoznak.

Norvég minta

Az utóbbi időben sokszor írtam olyan dolgokról, amik – bár a munkámhoz kapcsolódó élmények - éppen aktuálisak a magyar valóságban. Most viszont, pihenésképpen, utazzunk el a messzi északra, a norvégiai Tromso szigetére/városába, ahová az augusztusi hőség közepette mehettem el hűsölni egy remek konferenciára.

Budapestről épp egy kicsit emberibb hőmérsékletű napon indultam el, de még így is nehezemre esett bepakolni olyan cuccokat, amelyeket normális körülmények között egy konferencián viselni szoktam. Őszinte leszek, már nagyon vágytam arra, hogy bő két hónap után végre felvehessek egy rendes nadrágot és egy kardigánt.

A migrációról, szakértő szemmel

Tegnap elkísérhettem egy kedves kollégát, a SIRIUS, a migránsok oktatásával foglalkozó európai hálózat elnökét, Miquel Angel Essomba barcelonai professzort a fiam iskolájába, ahol a gyerekekkel általánosságban a migrációról beszélgetett Egy csomó olyan kérdés került szóba, amiről keveset vagy egyáltalán nem beszélünk manapság, miközben a hírekben állandóan szerepel a migráns és a migráció kifejezés. Talán nem haszontalan néhány gondolatot megosztani itt is, hátha nálatok is szóba kerül otthon.

Talán nem teljesen egyértelmű már az sem, ki is a migráns. Gyorsan sikerült tisztázni, hogy a migráns nem csak az, aki veszély elől menekül (nem véletlenül van rájuk külön szó, menekült, ők azok, akik most át szeretnének jutni Magyaroszágon), hanem mindenki, aki bármilyen, de leggyakrabban politikai, gazdasági, vallási vagy kulturális okból úgy dönt, elhagyja a szülőhelyét, tehát akár vidékről Budapestre költözik. A migráció évszázadok óta meglévő jelenség, például így jöttek létre a városok. Ugye nem erre gondolunk, amikor a migráció szó előkerül a hírekben?

Játszani, tanulni is engedd

Nagyjából ez a legfontosabb gondolat, amit a mostani helyzethez hozzá tudnék tenni: a migráció nem bűncselekmény civilizált országokban, a menekültek befogadása pedig igazán az emberiesség minimuma, hiszen ők nem csak a finomabb lekváros kenyér kedvéért, hanem saját és gyerekeik élete megmentésére indultak útnak, vállalták a viszontagságokat. Aztán azzal szembesültek, hogy sajnos Európa és a schengeni övezet határa nem azonos, Európa vagy 500 kilométerrel távolabb kezdődik.

Magyarország az Európai Unióban egy elenyésző kisebbséghez tartozik, hiszen alig vannak nálunk bevándorlók. Ez, talán Szlovákia és Lengyelország kivételével, ma már szinte sehol nincs így. Elenyésző számú kínai, vietnami és török nálunk is él, vannak valódi gazdasági migránsok, akik épp itt dolgoznak, de bevándolróink 99%-a határon túli magar, Magyarország egyelőre nagyon messze van attól, hogy multikulturális ország legyen, mint az EU tagállamainak nagy része.

A háromféle tankönyvekrűl

Elindult egy új, tankönyvekkel foglalkozó oldal, a tankonyvek.blog.hu. Megkértek, hogy írjak nekik is, ha van mondanivalóm. Az első írás már néhány napja olvasható:

Az elmúlt 10 évben egyre tudatosabban figyeltem a fiam tankönyveit. Évről évre több darabot kötöttem be a tanév elején és persze egyre többet fizettem is értük. Ebben a hatalmas kupacban (meg persze a többiben is) háromféle könyv van. Vannak olyanok, amelyek a tanév végén igencsak meggyötört állapotban kerülnek be a szekrénybe, bár év közben át is kötöm őket, igencsak használtak kívül és belül egyaránt. Nem firkálásról vagy rongálásról van szó, hanem arról, hogy látszik, a tankönyvet rendszeresen használták. Vannak olyan tankönyvek is, amelyek gyakorlatilag érintetlenül kerülnek az íróasztal fiókjából a tavalyi kupacba, ezek azok, amiket tanév közben egyáltalán nem vagy szinte soha nem kellett elővenni. Ezeket nézve az emberben felmegy a pumpa, hiszen egy rakás pénzért muszáj volt megvenni őket, ami viszont láthatóan felesleges pénzkidobás volt. A harmadik kupac talán a legdühítőbb. Azok a könyvek kerülnek ide, amelyek kívülről meggyötörtek, belülről viszont teljesen érintetlenek. Ezeket nem csak feleslegesen vásároltatták meg velünk, de rendszeresen cipelnie is kell a gyerekeknek őket az iskolába, egyébként a felszerelés hiányában gyűlnek a mínuszok vagy elégtelenek, a tanulói teljesítménytől teljesen függetlenül is simán lehet rontani. Emlékszem, már nekem is voltak olyan tanáraim, akiknek nagyon fontos volt, hogy ott álljon a padon stószban a könyv, a munkafüzet, az atlasz, a füzet, bár nem feltétlenül nyitottuk ki őket. Akkoriban ez nem terhelte annyira a családok pénztárcáját, egy-egy fél erdőt azonban csak kiirtottak az iskolák fölös könyveihez, manapság viszont már anyagi terhet is jelent a sok felesleg.