Család és iskola - kölcsönös tisztelet a finn csoda kulcsa?

Az elmúlt hét végén egy inspiráló helyen jártam (ugye?) , ahol elkezdünk beszélgetni a család és iskola viszonyáról a magyar csőd és a finn csoda összehasonlításában egy finn és egy brit professzorral. Érdekes dologra jutottunk. A finn csoda lényege, hogy miközben a tanárok ma is magas társadalmi státusszal rendelkeznek, a magyar tanároké igen alacsony, de ez nem csak a béreken múlik. A család-iskola viszonya a kölcsönös tiszteleten alapul Finnországban, míg Magyarországon ez gyakran mindék oldalról hiányzik. Talán ez lehet az oka, hogy míg északon partnerség segíti a gyerekeket, nálunk bizalmatlanság bénít és akadályoz a gyerekekért való fellépésben. Mit szóltok hozzá?

Hogy jutottunk erre?

Szülinapi fehérklára

- Tessék mondani, kérdezhetek valamit? - szólal meg mellettem az ötven körüli hölgy, aki már jó egy perce nézi, hogy a kutyám keresi a tökéletes pozíciót. - Nem lehet ezeket a kutyákat megtanítani, hogy a szoba sarkába pisiljenek meg kakiljanak?

- Nem lenne érdemes, nagyon büdös lenne a lakásban - válaszolom, még abban a hitben, hogy a hölgy a taknyos januári esti időben sajnálja őket, vagy akár engem, hogy ki kellett jönnünk a melegből.

Persze, gyanakodhatnék, hiszen késő este a hétkerben, az utcán, aki nem kutyás (vagy nem határozott léptekkel megy haza, láthatóan munkából vagy színházból), az általában kettyós.

- De engem zavar a szag - válaszolja a hölgy, kissé már emeltebb hangon, miközben robosztus termetű, hatkilós kutyám elvégzi kicsike nagydolgát.. Már nejlonban a cucc, mire válaszolni tudok, kicsit meglepődtem.

- Ha zavarja, miért várta meg? - kérdezem. - Egyébként is, látja, felszedtem, már be is van kötve a nejlon, dobom is ki. Nincs szaga.

- Persze, de nyáron meg jönnek majd rá a legyek - érkezik a még eggyel indignálódottabb válasz.

- Azért talán addigra kiürítik ezt a kukát... - kockáztatom meg.

Szemből feltűnik egy daliás angol bulldog, Csoki rohan játszani, így már csak a hátam mögül hallom, hogy a nő ordítani kezd:
- Szarassa a kutyáját a saját telkére.

Utólag kicsit örülök, hogy nem akartam humoros lenni, pedig először azt akartam neki válaszolni, hogy a WC-vel próbálkoztunk, csak nem érte el a lehúzót.

Csoki 9 éves, azaz pont 7 éve költözött be hozzánk.

A személyes szabadság korlátozásának tilalma, avagy miért nem vonható felelősségre a pedagógus, ha Pistike kimegy a nagyszünetben a közértbe és elüti egy autó

Lehet, hogy most igazán el fogom kezdeni írni ezt a blogot? Mindenesetre most megint egy aktualitás, ami talán hozzásegít egy régi legenda felszámolásához és a gyerekeink jogainak érvényesüléséhez. A Facebookon tegnap egy csendes megjegyzésben felhívtam a barátaim figyelmét arra, hogy a négyéves kisfiú megkötözése ugyanazt a jogot sérti, amit az iskola megsért, ha a házirend vagy előírás miatt nem enged ki gyereket az épületből szünetekben, lyukas órán, sőt amit a szülő megsért, ha a gyereknek szobafogságot ad vagy nem engedi el házibulira. Konkrétan személyi szabadságot korlátoz vagy személyi szabadságtól foszt meg. A megjegyzés után elindult a számomra hihetetlenül unalmas lejárt lemez: de akkor majd a pedagógust fogják megbüntetni, ha a gyereknek baja lesz. Most körüljártam a témát. Hátha segít azoknak is, akik az iskolai házirendek vonatkozó jogsértéseit szeretnék felszámolni. A végeredmény: szerintem foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésnek minősülhet, ha a pedagógus nem hívja fel a szülő figyelmét arra, hogy a szülő dolga megtanítani a gyereket biztonságosan, önállóan közlekedni, és hogy erre egy iskolásnak képesnek kell lennie, viszont nem korlátozhatja a gyerek szabadságát, ki kell engedni őt az iskolából, mert egyébként bűncselekmény, személyi szabadság megmegsértése minősített esetét követi el. Magyarázat részletesen alább. Nyilván most egy csomó más kérdés sokkal aktuálisabb, de ez valahogy mindig előjön, így talán nem haszontalan beszélni róla most sem. És nyilván nem kívánom, hogy a bűnbe eső igazgatókat, tanárokat, portásokat börtönbe zárják, de kívánom, hogy ezek a szabályok kerüljenek ki a házirendekből és a fejekből.

Budapest-Varsó taxi

Az elmúlt hétvégén egy projektünk miatt Varsóban jártunk, ahol aggódó helyi kollégáink minden szabad percben arról kérdezgettek bennünket, mi vár most rájuk saját orbánisztánjukban. Mit mondhattunk nekik: készüljenek fel arra, hogy bármi olyan megtörténhet, ami legvadabb rémálmaikban sem merül fel. Szóval nehéz volt bármi értelmeset mondani, bár az oktatás államosításának már ott is felmerült ötletének törvénnyé válásáról tudtunk nekik konkrétumokat mondani.

A ma reggeli pesti események aztán ráébresztettek arra, milyen hamar elfelejti az ember, milyen volt, amikor még normális volt. Megérkeztünk, és mivel nagyon kellett sietnünk, hogy elérjük a megbeszélés elejét, meg amúgy is hárman voltunk, taxiba ültünk a repülőtéren. Az elsőbe, ami állt a taxidroszton. Az út pontosan annyi ideig tartott, mint Pesten, tehát valószínűleg nagyjából ugyanakkora távolság volt. Az érkezéskor viszont sokk ért bennünket, kevesebb, mint az egynegyedét, a mostanában Pesten szokásos 22-23 Euro helyett pontosan 5 Eurot fizettünk. 

Könyvet vennél karácsonyra? Toplista 2015-ből

Ezt a listát úgy írtam, hogy még előttem áll december végén nagyjából két hét szabadság és számos olyan könyv, amit nagyon várok. A végén néhányat azok közül is megemlítek. Az idei év nagyon sok maradandó olvasmányélményt tartogatott számomra, számos olyan könyvvel, amelyekből rengeteget tanultam, nagy dózisban kaptam gondolkodni valókat és persze remekül szórakoztam közben. Ahogy azt ilyenkor tenni szoktam, összeszedtem a legeket. Most megosztom veletek, hátha valakinek még ötletet adok az ajándékvásárláshoz is. Ifjúsági és felnőtt irodalom, fikciós és tényirodalom, magyar és külföldi – hátha kedvet kaptok.

Te, ön, maga - you

Az imént Knausz Imre barátunk ártatlan kérdése, hogy mióta tanárnőzik és nem Akárki nénizik a gimnáziumi tanárokat, egész comment-cunamit indított el. Engem pedig arra indított, hogy ezt a rég tervezett szösszenetet végre megírjam.

Árpi bácsi kétszer

Valamikor 2002/2003 telén éppen kilépett a Miniszterelnöki Hivatal kapuján, én pedig épp bemenni készültem egy megbeszélésre. Már nem volt hivatalban lévő köztársasági elnök, de nekem is, ahogy sokaknak, persze az maradt. Életemben akkor találkoztam vele másodszor. A döbbenettől a földbe gyökerezett a lábam, amikor rám köszönt. Annyira még futotta, hogy visszaköszönjek, de biztos voltam, hogy csak udvarias férfiemberrel volt dolgom. Aztán eszembe jutott, hogy van nekem egy Ügyem, amiben ő biztosan tud segíteni.

Évek óta próbálkoztunk többen is, hogy Janikovszky Éva, nemzedékek egyik legjobban szeretett gyerekkönyv szerzője, végre megkapja a Kossuth-díjat. Neves emberek tucatjai írták alá a felterjesztést, de valamiért Éva néni mindig lemaradt a listáról. A hírek arról szóltak, nem önmaga, hanem a neve miatt. Akkor, 2003 legelején Éva néni már nagyon beteg volt.

Gondoltam egy merészet és megállítottam. A Köztársasági Elnök Úr megszólítást elhárította, azt mondta, ő egyszerűen Árpi bácsi. A "nem hiszem, hogy emlékszik rám" mondatra, azt válaszolta, dehogynem, egy gyerekjogi civil egyeztetésen találkoztunk korábban (egyetlenegyszer). Vérszemet kaptam, belekezdtem a mondókámba. Éva néni nagyon beteg, évek óta nem kapja meg a díjat, ha valakinek, neki nem szabadna Kossuth-díj nélkül meghalnia. Árpi bácsi gyakorlatilag belém fojtotta a szót, sarkon fordult és felment Kiss Elemérhez, aki akkor a Miniszterelnöki Hivatalt vezette. Éva néni pedig, akkor már nagybetegen, március 15-én megkapta a Kossuth-díjat és sajnos valamikor nyáron el is ment.

Ugyanabban az évben augusztus 19-én, az első Örömkoncerten is ott ült a protokoll páholy első sorában. Az én dolgom volt bekísérni őt és a többi fontos vendéget a helyére. Csak annyit mondott, "szerencsére nem késtünk el." Emlékezett rá.

Álljon itt ez a történet mindkettőjük emlékére. Odafenn biztosan találkoznak.