Osztályozás - hogyan, mit, minek

Van egy remek, és már egyáltalán nem kis közösség a Facebookon, amit egy fiatalos, de már nyugdíjas tanárnő, Tőkés Hédi indított útjára, a Neveljünk együtt! Hédi a minap bedobott egy új témát, az osztályozásról, tegnap pedig körkérdés(eke)t intézett szülőkhöz és gyerekekhez. A kérdésekre csak olyan terjedelemben sikeredett válaszolni, ami egy Facebook kommentnél hosszabb. Íme. Talán nem meglepő, ha nem hagyományosak a válaszaim.

Bár nulladik kérdés nem volt, először mégis azt kellene tisztázni, mi végre osztályoznak. Ha ezen múlhat egy gyerek jövője, továbbtanulása vagy a megélhetést jelentő ösztöndíj, én bizony (jöhetnek a kövek), mindenkinek ötöst adnék, természetesen úgy, hogy szülőnek és diáknak elmondom, miért teszem, és bevezetnék mellé egy valódi értékelési rendszert. Ez a meggyőződésem nem új keletű. Soha nem fogom elfelejteni egykori gimnázium osztályfőnököm, egyben matektanárunk egy évig tartó bűntudatát és önmarcangolását, hogy egy orvosira készülő osztálytársunknak matekból négyest adott, és a srác az első évben egyetlen ponttal, azzal a négyessel maradt le a felvételről (szerencsére következő évben felvételi nélkül bekerült, mert alacsonyabb volt a pontszám.)

Tőkés Hédi kérdései és a válaszaim alább:

Magyar anya, ne menj külföldre

Megtelt a Facebook-falam az EU-csúcs híreivel, és persze azzal, hogy Orbán megszavazta a magyar szülők számára hátrányos brit kérést, nevezetesen azt, hogy a Nagy-Britanniába érkező EU-s munkavállalók kevesebb családi pótlékot (child benefit) kapnak majd itthon marad gyerekeik után, mint akik elvitték magukkal a gyerekeket. Az a helyzet, hogy Orbán egyszer már sokkal húsbavágóbb kérdésben is a magyar szülők sérelmére döntött, csak erről nem szóltak a hírek. Ez pedig a Maternity Leave Directive, lényegében az EU-s anyasági támogatás szabályozása volt.

Optimista? Pesszimista?

Azt kérdezi a Facebook, mi jár a fejemben. A tegnapi híreket hallva először a kognitív disszonancia csökkentés elmélete jutott eszembe. Azoktól, akik tegnap elmentek és leültek, nem várhatunk mást, mint hogy most önigazolni fognak. Ők is csak emberek. Ugyanakkor este nagyon optimistán feküdtem le, és ez reggelre sem múlt el. A tegnapi szülői értekezlet illetve iskolai szülői szervezeti ülés tapasztalata, hogy a tanároknál, úgy tűnik, tényleg átszakadt egy gát, és bár tényleg főleg az anyagiak és a munkateher fáj, eltökéltek, hogy a gyerekekért is harcolni fognak, amihez nyíltan kérték a szülők támogatását, szigorúan szakmai érvekkel. Fontos, hogy megmutassuk szombaton, mi is harcolni akarunk a gyerekeinkért, de az is fontos, hogy legyen folytatás, kezdődjön el végre egy bojkottal kombinált bizonytalan idejű sztrájk mindaddig, amíg nem teljesülnek minimális feltételek. Az viszont elengedhetetlen, hogy a szakszervezet és a szakmai, érdekvédelmi szervezetek egyezzenek meg ebben a minimumban, figyelembe véve azt is, amit a diákok már 2014 óta követelnek.

Egy (talán) soha meg nem születő levél

Kedves Szülők!

Amint arról már bizonyára Önök is értesültek, a miskolci Herman Ottó Gimnázium kezdeményezte pedagógustiltakozáshoz több száz iskola csatlakozott. A mi tantestületünk is szavazott és kétharmados támogatással a csatlakozás mellett döntött. Most azért fordulok Önökhöz ezzel a levéllel, hogy támogassák a tiltakozást Önök is.

Hogy elnyerhessük a támogatásukat, őszintének kell lennünk Önökhöz. Hiszen joggal kérdezhetik, miért éppen most? Ahogy azt is, mit ér, hogyan szolgálja saját gyermekük érdekét, ha eljönnek tüntetni, vagy aláírják a tiltakozást?

Család és iskola - kölcsönös tisztelet a finn csoda kulcsa?

Az elmúlt hét végén egy inspiráló helyen jártam (ugye?) , ahol elkezdünk beszélgetni a család és iskola viszonyáról a magyar csőd és a finn csoda összehasonlításában egy finn és egy brit professzorral. Érdekes dologra jutottunk. A finn csoda lényege, hogy miközben a tanárok ma is magas társadalmi státusszal rendelkeznek, a magyar tanároké igen alacsony, de ez nem csak a béreken múlik. A család-iskola viszonya a kölcsönös tiszteleten alapul Finnországban, míg Magyarországon ez gyakran mindék oldalról hiányzik. Talán ez lehet az oka, hogy míg északon partnerség segíti a gyerekeket, nálunk bizalmatlanság bénít és akadályoz a gyerekekért való fellépésben. Mit szóltok hozzá?

Hogy jutottunk erre?

Szülinapi fehérklára

- Tessék mondani, kérdezhetek valamit? - szólal meg mellettem az ötven körüli hölgy, aki már jó egy perce nézi, hogy a kutyám keresi a tökéletes pozíciót. - Nem lehet ezeket a kutyákat megtanítani, hogy a szoba sarkába pisiljenek meg kakiljanak?

- Nem lenne érdemes, nagyon büdös lenne a lakásban - válaszolom, még abban a hitben, hogy a hölgy a taknyos januári esti időben sajnálja őket, vagy akár engem, hogy ki kellett jönnünk a melegből.

Persze, gyanakodhatnék, hiszen késő este a hétkerben, az utcán, aki nem kutyás (vagy nem határozott léptekkel megy haza, láthatóan munkából vagy színházból), az általában kettyós.

- De engem zavar a szag - válaszolja a hölgy, kissé már emeltebb hangon, miközben robosztus termetű, hatkilós kutyám elvégzi kicsike nagydolgát.. Már nejlonban a cucc, mire válaszolni tudok, kicsit meglepődtem.

- Ha zavarja, miért várta meg? - kérdezem. - Egyébként is, látja, felszedtem, már be is van kötve a nejlon, dobom is ki. Nincs szaga.

- Persze, de nyáron meg jönnek majd rá a legyek - érkezik a még eggyel indignálódottabb válasz.

- Azért talán addigra kiürítik ezt a kukát... - kockáztatom meg.

Szemből feltűnik egy daliás angol bulldog, Csoki rohan játszani, így már csak a hátam mögül hallom, hogy a nő ordítani kezd:
- Szarassa a kutyáját a saját telkére.

Utólag kicsit örülök, hogy nem akartam humoros lenni, pedig először azt akartam neki válaszolni, hogy a WC-vel próbálkoztunk, csak nem érte el a lehúzót.

Csoki 9 éves, azaz pont 7 éve költözött be hozzánk.

A személyes szabadság korlátozásának tilalma, avagy miért nem vonható felelősségre a pedagógus, ha Pistike kimegy a nagyszünetben a közértbe és elüti egy autó

Lehet, hogy most igazán el fogom kezdeni írni ezt a blogot? Mindenesetre most megint egy aktualitás, ami talán hozzásegít egy régi legenda felszámolásához és a gyerekeink jogainak érvényesüléséhez. A Facebookon tegnap egy csendes megjegyzésben felhívtam a barátaim figyelmét arra, hogy a négyéves kisfiú megkötözése ugyanazt a jogot sérti, amit az iskola megsért, ha a házirend vagy előírás miatt nem enged ki gyereket az épületből szünetekben, lyukas órán, sőt amit a szülő megsért, ha a gyereknek szobafogságot ad vagy nem engedi el házibulira. Konkrétan személyi szabadságot korlátoz vagy személyi szabadságtól foszt meg. A megjegyzés után elindult a számomra hihetetlenül unalmas lejárt lemez: de akkor majd a pedagógust fogják megbüntetni, ha a gyereknek baja lesz. Most körüljártam a témát. Hátha segít azoknak is, akik az iskolai házirendek vonatkozó jogsértéseit szeretnék felszámolni. A végeredmény: szerintem foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésnek minősülhet, ha a pedagógus nem hívja fel a szülő figyelmét arra, hogy a szülő dolga megtanítani a gyereket biztonságosan, önállóan közlekedni, és hogy erre egy iskolásnak képesnek kell lennie, viszont nem korlátozhatja a gyerek szabadságát, ki kell engedni őt az iskolából, mert egyébként bűncselekmény, személyi szabadság megmegsértése minősített esetét követi el. Magyarázat részletesen alább. Nyilván most egy csomó más kérdés sokkal aktuálisabb, de ez valahogy mindig előjön, így talán nem haszontalan beszélni róla most sem. És nyilván nem kívánom, hogy a bűnbe eső igazgatókat, tanárokat, portásokat börtönbe zárják, de kívánom, hogy ezek a szabályok kerüljenek ki a házirendekből és a fejekből.