A ház feje és nyaka

Ma van a nemzetközi nőnap. Erre akkor ébredtem rá, amikor elsétáltam a kutyákkal a virágüzlet előtt, ahol normális esetben egyetlen ember (persze nő) dolgozik. Most hárman, persze mind nők, ügyködtek azon, hogy átárazzák az állványon lévő virágokat. Például a színes papírba csomagolt jácint (várható élettartama a szobában 1 nap) hirtelen 300 Ft-tal drágább lett, mint a fehér papírban lévő. Ez annak a bűntudatnak az ára, amit nagyrészt nők keltenek. Közben megérkezett egy szomszédasszony, visszatérőben a boltból, és bement a virágboltba. „Megveszem az anyósomnak a nőnapi virágot, borzasztó sértődés lenne, ha a férjem nem vinne neki.” Még szerencse, hogy a körülöttem lévő pasik tudják, nagyon örülök a cserepes virágnak, főleg, ha nem egy napig él, az év bármely napján, mert eszükbe jutottam. De nem szeretnék azért virágot kapni, mert nő vagyok. Véletlen baleset, hogy az erősebbik nem tagjának születtem, ezen semmi ünnepelni való nincs.

Ilyenkor megtelik a média mindenféle drámai felhívással arról, hogy azonnal változtatni kell, mert még mindig a nők végzik a házi munka és a gyerekekkel, betegekkel, idősekkel kapcsolatos ellátási feladatok nagy részét. A kérdés csak az, hogy a hős feminista szerzőkben felmerül-e, hogy ez választás eredménye is lehet. Nem állítom, hogy mindenki szabadon választ, de a fejlett világban élő nők nagy része biztosan. Ráadásul egyre nagyobb nyomás nehezedik ránk, hogy ne akarjuk ezt választani. Közvetlen családom egyetlen nő tagjaként még gyorsan leírom ezt, aztán elmegyek, megfőzök a következő napokra, saját döntésem alapján. Nem fogok órákat állni a konyhában, általában 2-2,5 óra alatt megfőzök előre egy hétre, ami 3-5 féle különböző ételt jelent. Van robotgépem, mikróm, és hűtőm is, amiben eláll az étel egy hétig.

Gondoljunk bele, micsoda forradalom zajlott le a mindennapokban, mennyivel könnyebb az életünk hála mindenféle, nagyrészt férfiak alkotta találmánynak. Emlékezzünk meg Louis Goldenbergről, a Ford Motors munkatársáról, aki a mosógép feltalálója; Ralph Collierről, akinek a konyhai robotgépet köszönhetjük, Nicolas Appertről, akinek a konzervet köszönhetjük. A sort folytathatjuk, de az biztos, férfiak tömegei hoztak létre olyan találmányokat, amelyek lehetővé teszik, hogy ma a házi munka ne egésznapos elfoglaltságot jelentsen, a mosás, főzés, mosogatás, takarítás ma már nem több napi munka egy héten, csak heti néhány óra, a takarításba meg tőlem nyugodtan segítsenek be a fiúk.

Talán sokan emlékeznek a Bazi nagy görög lagzi című film klasszikus mondatára: „Igaz, hogy férfi a ház feje, de az asszony a nyak, arra fordítja a fejet, amerre csak akarja!” Valahogy ez érzésem a nőnappal is. Vannak megnők, akik befolyásolni próbálják, merre forduljanak ma a férfiak. Oké, legyen, de akkor a másik 364 napon beszélgessünk a valódi egyenlőség útjában álló problémákról, hitelesen. Például arról, hogy mit kellene tennünk annak érdekében, hogy a fiúk számára is megfelelő legyen az iskola. Mert a számok azt mutatják, ők a lányoknál nehezebben küzdik át magukat 12 felesleges és agyonterhelt éven, hogy aztán elkezdjék az életüket. (Hogy csak egy, saját szakmámba vágó példát említsek.)

És nagyon fontos lenne hiteles adatokat használni. Nemrég megkértek, hogy írjak kritikát egy feminista könyvről, amiben ilyen adatot találtam: „indiaiak 86 százaléka dolgozik az informális gazdaság szférájában, 91 százalékuk nő.” Ez a megállapítás rövid fejszámolás alapján arra utal, hogy az indiai lakosság 78 százaléka nő. Nem kell népesedési statisztikákat néznünk, hogy érezzük, ez a szám gyanús. És egyetlen ilyen adat a kötet vagy egy beszélgetés összes adatát megkérdőjelezi.

Miért is akarna mindenki fehér, középkorú, középosztálybeli nő lenni?

Integráció vs. Inklúzió - Miről is beszélünk és mi a baj az integrációs törekvésekkel?

Az oktatás inklúziós és integrációs megközelítése egyetért abban, hogy meg kell határoznunk bizonyos kereteket, amelyek között az oktatás megvalósul (és tudomásul veszi, hogy lesz, aki nem fér ebbe bele, sőt lesznek olyanok is, akik szegregálódva tudják megőrizni a legjobban önmagukat, és kiteljesedni). A különbség abban áll, hogy a két iskola másként látja a kereteken belüli helyzetet, és ennek megfelelően az integráció hívei a kereteket, pontosabban azt, hogy mi számít normálisnak és elfogadhatónak, szükségszerűen szűkebbre szabják, így többen maradnak vagy esnek ki belőle.

Az új NAT-ról szülőknek

Kitűnő időzítéssel, január 31-én, egy péntek este megjelent a Magyar Közlönyben az új Nemzeti Alaptanterv (NAT). Az időzítés lehetővé tette, hogy független szakértők és különféle pedagógus szervezetek gyorselemzéseket tegyenek közzé róla, amelyek egy része nagy sebességgel terjed a közösségi hálókon, míg mások az internetes sajtóba is eljutottak. De mit kell mindebből a szülőknek mindenképpen tudnia? A legfontosabb, és nagyjából az egyetlen olyan eleme, amelyiknek biztosan hatása lesz az állami iskolákba járó gyerekek életére, hogy az új NAT – ha nem is a kutatások alapján indokolt mértékben – csökkenti a kötelező és a maximális óraszámokat is. Azt, hogy a tartalom – amit majd még az ezután kiadásra kerülő ún. kerettantervek is befolyásolnak - milyen formában szivárog majd be az osztálytermekbe, az új tankönyvek megjelenése után lehet majd csak sejteni, hiszen tudjuk, a tanárok döntő többsége (miközben jó eséllyel sosem tanulmányoztak egyetlen tantervet sem) tankönyvet „tanít le”. 

Amikor van időd olyanra, amit nem lehet letenni

Ötödik éve, immár hagyományosan karácsony előtt kéretlen ötleteket szoktam adni olvasáshoz, ajándékvásárláshoz. Ebben az évben a csomagba régebbi és friss kiadású könyvek is kerültek, de mindenképpen olyanok, amik az idei év legjei a szintén szokásos nyári könyvajánlóval együtt. Az év egyik nagy sikerélménye volt számomra, hogy sikerült teljesítenem a moly.hu-n a Várólista csökkentés kihívást. A nyári válogatásom nagyrészt ebből ajánlott könyveket, most viszont nagyobbrészt olyanokat válogattam, amelyek nem ücsörögtek sokat a várólistámon.

Negyedszer ünnepeltük a szakmai tudás hetét

A szakmai tudás hete volt Európában 2019. október 14. és 19. között. A szakképzést népszerűsítő rendezvényt negyedszer rendezték meg. Azon gondolkodtam el, hogy hányan hallottak erről a hétről Magyarországon miközben idén itthonról 333 eseményt regisztráltak. Tegye fel a kezét, aki volt valamelyiken. Ken Robinson eddigi utolsó könyvében arról ír, miért lenne fontos, hogy a pályaválasztásnál a szakképzés ne a futottak még kategóriában legyen. Robinson azt mondja, túl sok a jogász, akik közül sokan nem boldogok, de nagyon kevés a jó építkezési szakember, akik sokkal elégedettebbek az életükkel, sokszor még többet is keresnek, mint a jogászok.

Ha itthon nem is, néhány másik országban mi is szerveztünk programokat közösen szakképző intézményekkel azért, hogy a szülők és a diákok is lássák, miért érdemes a szakképzés választani, a kollégáim pedig Helsinkiben voltak egész héten, a hét központi eseményén. Minden szülői szervezetnek fontos téma a szakképzés. Szakképző intézményekkel és a téma szakmai szervezeteivel elsősorban azon dolgozunk, hogy hogyan vegyenek részt a szülők - a nagykorú tanulók szülei is - a szakképzés alakításában, irányításában, minőségbiztosításában, és olyanokkal dolgozunk együtt, mint a Skoda vagy a kereskedelmi és iparkamarák. Igen, a kamarával Magyarországon is együtt tudunk működni.

A nagymama padlizsánja

Apai nagymamám remek, ám igen kritikus szakácsnő volt. Semmivel nem tudta jobban hangsúlyozni a sógornőjével kapcsolatos lenézését, mint hogy azt mondta róla, beleteszi a sparheltbe a húsleveses fazekat[1]. Rengeteg olyan ételt főzött, amit szinte sehol máshol nem lehetett enni, és ma sem lehet. Egy erdélyi faluból származott, de voltak olyan receptjei, amik semmilyen erdélyi és/vagy zsidó szakácskönyvben nem lelhetőek fel. Amikor anyám férjhez ment, feljegyezte ezeket a recepteket, bár esély sem volt rá, hogy valaha elkészíti. Aztán kidobta a füzetet, így vannak olyan receptek, amiket azóta sem sikerült rekonstruálni, mert mire ez kiderült, a nagymama már szenilis volt. Van, ami azonban fennmaradt. Az egyik ilyen ’A’ padlizsán.

Nyárutói könyvajánló

Minden évben meg szoktam veletek osztani néhány olyan könyvet, amelyeket a nyaralásra jó szívvel ajánlanék, és azt is meg szoktam mutatni, mit tervezek a nyárra. Ez idén elmaradt, helyette volt a blogon néhány könyvajánló. Már szeptember van, de még nem múlt el teljesen a nyár, nem tudtam megállni, hogy ne írjak egy nyári könyves bejegyzést. A nyár olvasás szempontjából azért is speciális volt, mert aránylag hosszú ideig nem utaztam, így elsősorban a várólistámat próbáltam csökkenteni. Sajnos azok a könyvek, amelyekhez hagyományos formában tudok csak hozzájutni, halmozódnak az éjjeliszekrényen, mert amikor utazom, csak e-könyvet olvasok. És a munkám bizony szinte hetente visz valahová. A mostani ajánlóban tehát elsősorban nem újdonságok kerültek, viszont néhány igazán remek kötet üldögélt olvasásra várva a kupacban. Amiről nem fogok írni: nem alaptalan nagyon várni az új Nesbo-t, olvastam angolul, remek.