Képzeljünk el egy demokratikusan működő iskolai menzát, ahol
a menü aszerint dől el, milyen ételeket ennének a legtöbben szívesen. Akinek
nem teszik a választék, persze nem köteles a menzán enni.
A helyzet a következő: a diákok nem egészen egynegyede (24%)
még mindig a nehéz, magyaros ételeket kedveli, kizárólag sertéshúsból. A diákok
14%-a a csirkére, 7% a pulykára, 2% a marhahúsra, míg 1% a halételekre feni a
fogát. 48% viszont idő közben vegetáriánus lett, nem kell nekik egyik húsétel
sem. És mivel az étlapra nem került olyan étel, ami elfogadható lenne számukra,
nem is költenek a menzán. És persze az étlapot sem befolyásolják. Pedig ha
lenne rajta túróstészta választható tepertővel, azt szívesen megennék (ők
persze tepertő nélkül).
Mit tehet az egyszeri, de felelős szakács ilyenkor? Biztosan
nem szeretné, ha csak egészségtelen, koleszterinben gazdag ételek kerülnének az
étlapra. Ugye? Hát kínálna túróscsuszát, rántott sajtot és gombapörköltet is.
Előbb-utóbb jöhetne a saláta és a gabonafasírt is. De amíg a szakács az ételt
csak hússal tudja elképzelni, jöhetnek a károgó cikkek: a menzára járók fele
még mindig a zsíros körömpörköltöt választja.
Két kérdés merül fel: vajon lesz-e olyan szakács, aki be
meri vállalni a rántott gombát, illetve meddig tűrik a húspártiak, hogy a vegák
az otthonról hozott sajtos szendvicset azért elfogyasszák a menza sarkában?
És hogy ez miről jutott eszembe? ...
