Ma van a nemzetközi
nőnap. Erre akkor ébredtem rá, amikor elsétáltam a kutyákkal a virágüzlet előtt,
ahol normális esetben egyetlen ember (persze nő) dolgozik. Most hárman, persze
mind nők, ügyködtek azon, hogy átárazzák az állványon lévő virágokat. Például a
színes papírba csomagolt jácint (várható élettartama a szobában 1 nap) hirtelen
300 Ft-tal drágább lett, mint a fehér papírban lévő. Ez annak a bűntudatnak az
ára, amit nagyrészt nők keltenek. Közben megérkezett egy szomszédasszony,
visszatérőben a boltból, és bement a virágboltba. „Megveszem az anyósomnak a
nőnapi virágot, borzasztó sértődés lenne, ha a férjem nem vinne neki.” Még
szerencse, hogy a körülöttem lévő pasik tudják, nagyon örülök a cserepes virágnak,
főleg, ha nem egy napig él, az év bármely napján, mert eszükbe jutottam. De nem
szeretnék azért virágot kapni, mert nő vagyok. Véletlen baleset, hogy az
erősebbik nem tagjának születtem, ezen semmi ünnepelni való nincs.
Ilyenkor megtelik
a média mindenféle drámai felhívással arról, hogy azonnal változtatni kell,
mert még mindig a nők végzik a házi munka és a gyerekekkel, betegekkel,
idősekkel kapcsolatos ellátási feladatok nagy részét. A kérdés csak az, hogy a
hős feminista szerzőkben felmerül-e, hogy ez választás eredménye is lehet. Nem
állítom, hogy mindenki szabadon választ, de a fejlett világban élő nők nagy
része biztosan. Ráadásul egyre nagyobb nyomás nehezedik ránk, hogy ne akarjuk ezt
választani. Közvetlen családom egyetlen nő tagjaként még gyorsan leírom ezt,
aztán elmegyek, megfőzök a következő napokra, saját döntésem alapján. Nem fogok
órákat állni a konyhában, általában 2-2,5 óra alatt megfőzök előre egy hétre,
ami 3-5 féle különböző ételt jelent. Van robotgépem, mikróm, és hűtőm is,
amiben eláll az étel egy hétig.
Gondoljunk bele,
micsoda forradalom zajlott le a mindennapokban, mennyivel könnyebb az életünk
hála mindenféle, nagyrészt férfiak alkotta találmánynak. Emlékezzünk meg Louis
Goldenbergről, a Ford Motors
munkatársáról, aki a mosógép feltalálója; Ralph Collierről, akinek a konyhai
robotgépet köszönhetjük, Nicolas Appertről, akinek a konzervet köszönhetjük. A
sort folytathatjuk, de az biztos, férfiak tömegei hoztak létre olyan
találmányokat, amelyek lehetővé teszik, hogy ma a házi munka ne egésznapos
elfoglaltságot jelentsen, a mosás, főzés, mosogatás, takarítás ma már nem több
napi munka egy héten, csak heti néhány óra, a takarításba meg tőlem nyugodtan segítsenek
be a fiúk.
Talán sokan
emlékeznek a Bazi nagy görög lagzi című film klasszikus mondatára: „Igaz, hogy
férfi a ház feje, de az asszony a nyak, arra fordítja a fejet, amerre csak akarja!”
Valahogy ez érzésem a nőnappal is. Vannak megnők, akik befolyásolni próbálják, merre forduljanak ma a férfiak. Oké, legyen, de akkor a másik 364 napon
beszélgessünk a valódi egyenlőség útjában álló problémákról, hitelesen. Például
arról, hogy mit kellene tennünk annak érdekében, hogy a fiúk számára is
megfelelő legyen az iskola. Mert a számok azt mutatják, ők a lányoknál nehezebben
küzdik át magukat 12 felesleges és agyonterhelt éven, hogy aztán elkezdjék az
életüket. (Hogy csak egy, saját szakmámba vágó példát említsek.)
És nagyon fontos
lenne hiteles adatokat használni. Nemrég megkértek, hogy írjak kritikát egy
feminista könyvről, amiben ilyen adatot találtam: „indiaiak 86 százaléka
dolgozik az informális gazdaság szférájában, 91 százalékuk nő.” Ez a
megállapítás rövid fejszámolás alapján arra utal, hogy az indiai lakosság 78
százaléka nő. Nem kell népesedési statisztikákat néznünk, hogy érezzük, ez a
szám gyanús. És egyetlen ilyen adat a kötet vagy egy beszélgetés összes adatát
megkérdőjelezi.
