Amikor van időd olyanra, amit nem lehet letenni

Ötödik éve, immár hagyományosan karácsony előtt kéretlen ötleteket szoktam adni olvasáshoz, ajándékvásárláshoz. Ebben az évben a csomagba régebbi és friss kiadású könyvek is kerültek, de mindenképpen olyanok, amik az idei év legjei a szintén szokásos nyári könyvajánlóval együtt. Az év egyik nagy sikerélménye volt számomra, hogy sikerült teljesítenem a moly.hu-n a Várólista csökkentés kihívást. A nyári válogatásom nagyrészt ebből ajánlott könyveket, most viszont nagyobbrészt olyanokat válogattam, amelyek nem ücsörögtek sokat a várólistámon.

Negyedszer ünnepeltük a szakmai tudás hetét

A szakmai tudás hete volt Európában 2019. október 14. és 19. között. A szakképzést népszerűsítő rendezvényt negyedszer rendezték meg. Azon gondolkodtam el, hogy hányan hallottak erről a hétről Magyarországon miközben idén itthonról 333 eseményt regisztráltak. Tegye fel a kezét, aki volt valamelyiken. Ken Robinson eddigi utolsó könyvében arról ír, miért lenne fontos, hogy a pályaválasztásnál a szakképzés ne a futottak még kategóriában legyen. Robinson azt mondja, túl sok a jogász, akik közül sokan nem boldogok, de nagyon kevés a jó építkezési szakember, akik sokkal elégedettebbek az életükkel, sokszor még többet is keresnek, mint a jogászok.

Ha itthon nem is, néhány másik országban mi is szerveztünk programokat közösen szakképző intézményekkel azért, hogy a szülők és a diákok is lássák, miért érdemes a szakképzés választani, a kollégáim pedig Helsinkiben voltak egész héten, a hét központi eseményén. Minden szülői szervezetnek fontos téma a szakképzés. Szakképző intézményekkel és a téma szakmai szervezeteivel elsősorban azon dolgozunk, hogy hogyan vegyenek részt a szülők - a nagykorú tanulók szülei is - a szakképzés alakításában, irányításában, minőségbiztosításában, és olyanokkal dolgozunk együtt, mint a Skoda vagy a kereskedelmi és iparkamarák. Igen, a kamarával Magyarországon is együtt tudunk működni.

A nagymama padlizsánja

Apai nagymamám remek, ám igen kritikus szakácsnő volt. Semmivel nem tudta jobban hangsúlyozni a sógornőjével kapcsolatos lenézését, mint hogy azt mondta róla, beleteszi a sparheltbe a húsleveses fazekat[1]. Rengeteg olyan ételt főzött, amit szinte sehol máshol nem lehetett enni, és ma sem lehet. Egy erdélyi faluból származott, de voltak olyan receptjei, amik semmilyen erdélyi és/vagy zsidó szakácskönyvben nem lelhetőek fel. Amikor anyám férjhez ment, feljegyezte ezeket a recepteket, bár esély sem volt rá, hogy valaha elkészíti. Aztán kidobta a füzetet, így vannak olyan receptek, amiket azóta sem sikerült rekonstruálni, mert mire ez kiderült, a nagymama már szenilis volt. Van, ami azonban fennmaradt. Az egyik ilyen ’A’ padlizsán.

Nyárutói könyvajánló

Minden évben meg szoktam veletek osztani néhány olyan könyvet, amelyeket a nyaralásra jó szívvel ajánlanék, és azt is meg szoktam mutatni, mit tervezek a nyárra. Ez idén elmaradt, helyette volt a blogon néhány könyvajánló. Már szeptember van, de még nem múlt el teljesen a nyár, nem tudtam megállni, hogy ne írjak egy nyári könyves bejegyzést. A nyár olvasás szempontjából azért is speciális volt, mert aránylag hosszú ideig nem utaztam, így elsősorban a várólistámat próbáltam csökkenteni. Sajnos azok a könyvek, amelyekhez hagyományos formában tudok csak hozzájutni, halmozódnak az éjjeliszekrényen, mert amikor utazom, csak e-könyvet olvasok. És a munkám bizony szinte hetente visz valahová. A mostani ajánlóban tehát elsősorban nem újdonságok kerültek, viszont néhány igazán remek kötet üldögélt olvasásra várva a kupacban. Amiről nem fogok írni: nem alaptalan nagyon várni az új Nesbo-t, olvastam angolul, remek.

Norvég minta

Troll valahol egy fjordban

Amikor a Neveljük együtt! főszerkesztője, Tőkés Hédi megkért, hogy az egyik szeptemberi szerkesztői napom a norvégiai fjordokban tett nyári kirándulásunkról szóljon, nem tudtam, hogy kezdjek neki. 45 oldalnyi naplót írtam 12 nap alatt, de azt mégsem osztanám meg itt. Aztán elolvastam a legújabb, magyarul csak novemberben várható Jo Nesbo regényt, a Kést  (valahogy beugrott a csomagba hazafelé a londoni reptéren), és rátaláltam a megfelelő kezdésre. „Tudja, mi a norvég oktatási rendszer fő célja?” kérdezte Dagny. „Hogy felelős állampolgárokat neveljen. Hogy megtanítsa őket arra, hogy ez legalább annyira felelősség, mint amennyire privilégium.” Hát, így, és szerintem pont ezért érzem ennyire közelinek magamhoz a norvégokat.

Fjordok minden mennyiségben

Csak képek

Caption this

Erre a vagy százéves fotóra Oldenben, a falucska templomában leltem rá. Annyira megindult tőle a fantáziám, hogy úgy döntöttem, nem akarom kideríteni, miért és kikről készült valójában ez a kép. Ezek ugyanis egészen biztosan Hófehérke törpéi, akik a fotó tanúsága szerint nem heten voltak. Azért arra a pillanatra kíváncsi vagyok,amikor valami falusi elöljáró rábólintott, hogy a vének tanácsa tablóján mindenkinek piros sipkát és fehér szakállat fessenek. Sehol nincsenek ehhez képest a legkreatívabb iskolai tablók sem.

A tökfőzelék, avagy hogyan győzzük le gyerekkori traumáinkat alig 47 év alatt

Vasárnap kimentem a piacra, vettem gyalult tököt és egy csokor kaprot, és főzeléket csináltam ma belőle ebédre. Hogy ebben mi a hírérték? Az, hogy 47 éve nem ettem tökfőzeléket, bár valamikor úgy 20 éve főztem néhányszor, csak akkor még nem bírtam megkóstolni. Azóta nem sikerült békét kötnöm ezzel a – most már tudom – igen finom étellel, amióta Julika néni a szó legszorosabb értelmében belém tömte az oviban. Egyszer-kétszer próbálkoztam vele, ám búvárkajának bizonyult. Tudjátok, lemegy, körülnéz, visszajön. Ezek után mai isteni tökfőzelék fasírttal családtörténeti esemény volt. Ugye?

Keretek + bizalom = talpraesettség

Az igazi liberális nevelés bibliai alapú. Vagy legalábbis a ’hochmecolás’ művészetét magas szinten űzők megtalálják a megfelelő bibliai hivatkozásokat ahhoz a hagyományos neveléshez, amit Wendy Mogel zsidó tradícióra épülő nevelésnek nevez és ír le Talpraesettek című könyvében. Ahogy mondtam, a valódi liberális nevelésről beszélünk, ami kölcsönös tiszteleten, közösen megállapított, azután betartott és betartatott szabályokon és felelősségvállaláson alapul. Mogel pszichoterápiás tapasztalataihoz remek keretre talált a zsidó vallási tradíciók mélyebb megismerésével, és ezt a tapasztalatot aktívan használja azóta is.

Magyarországon nem divat, nem szokás szakember segítségét igénybe venni, ha valakinek nehézségei támadnak mondjuk a gyerekneveléssel. Éppen ezért lehetnek hasznosak a Talpraesettekhez hasonló könyvek. Olyan tulajdonképpeni esettanulmányokat olvashatunk, amelyekkel bizonyára sokat tudnak azonosulni, és így talán változtatni is tudnak/fognak. A Talpraesettek nem akarja felvállalni azt a szerintem lehetetlen feladatot, hogy megtanítsa a bizonytalanokat a gyereknevelés művészetére. Viszont számos olyan esetet mutat be és elemez, amikkel szülői csoportokban rendszeresen szoktam találkozni, visszatérő elbizonytalanodások, hibák a fiatalabb szülők egy részénél.

Nem köpünk egyenesen a gyerekre

Mielőtt belevágnék szeretném bejelenteni, hogy elfogult vagyok. Imádom Fredrik Backman szarkasztikus humorát és a humor mögött rejlő mély gondolatokat. A Könyvfesztivál környékén jelent meg az Amit a fiamnak tudnia kell a világról című, 2012-ben íródott kötete magyarul. Backman friss szülői élményeit osztja meg velünk, a megszokott iróniával és empátiával. De több ez a könyv: szerelmi vallomás egy asszonyhoz, egy apához és egy kisbabához. Igen bátran egy repülőúton olvastam el, és bizony kaptam fura pillantásokat utastársaimtól, amikor fel-felröhögtem (erre nincs finomabb szó, elnézést). Itt például csaknem eldobtam a könyvet:

"Az ember ráköp a szalvétára.

Aztán letörli a gyerek arcát a szalvétával.

Nem köpünk egyenesen a gyerekre.

Én kérek elnézést."

Egy kis kínai kaland

A munka szele most elég messzire sodort, a Sanghajtól 250 kilométerre fekvő Anjiba. Az utazás szakmailag is nagyon érdekes volt (arról majd szépen megírom angolul a beszámolómat), de ha már olyan helyre megy az ember, ahol előtte nem sok fehér ember járt - ahogy fekete sem -, néhány mókás dolog azért történik vele. Bemelegítésnek a repülőn elolvastam Péterfy Gergely és Péterfy-Novák Éva kínai útinaplóját, A panda ölelését. Jókat szórakoztam rajta, aztán jókat bólogattam, amikor hasonló dolgokat éltem át.

Amerikai történetek szülőkről, tanulásról, életpályákról

Számos országban az eladási listák élén áll már hónapok óta két memoár. Ami közös bennük, hogy mindkettő olyan ’lányokról’ szól, akik ma egészen máshol tartanak az életükben, mint amire gyerekkorukban akár egy pillanatig is gondolni mertek volna. Mindkét történetben jelentős szerepe van a családi háttérnek, a tanulni, fejlődni akarásnak, ahogy nyilvánvalóan a szerencsének is. Michelle Obama: Így lettem (Becoming) című visszaemlékezését és Tara Westover: A tanult lány (Educated) című kötetét egymás után olvastam, és úgy gondoltam, érdemes együtt értékelni őket. Van ugyanis még egy közös vonása a két írásnak: legalább annyira olvastatják magukat, mint a legjobb bestseller krimik vagy romantikus regények. És mindkettőt ajánlom a szülőség témája iránt érdeklődő olvasóknak.