Az elnök írt

Egy vallomással kezdeném: ez volt az első James Patterson könyv, amit olvastam. Tudom, hogy a világ egyik legnagyobb példányszámban eladott szerzője, de eddig valahogy elkerültük egymást. (Pedig a küldetése kifejezetten tetszik. Mindenféle könyvet írni, mert meg van győződve arról, nincs olyan, aki ne szeretne olvasni, csak olyan, aki még nem találta meg AZT a könyvet. Jól hangzik.) Naná, hogy most is Bill Clinton miatt keltette fel a könyv a figyelmemet. És nem voltak komoly elvárásaim. Viszont nagyon kellemesen csalódtam.

Nulla magánélet?

Többszörösen kódolt VPN kapcsolaton keresztül olvasol most bennünket? Szívósan ellenállsz gyerekeid könyörgésének, és nem veszel nekik 16 éves korig okostelefont? Te is csak a vonalast használod? Nincs Facebook profilod, alig levelezel elektronikusan és csak készpénzzel fizetsz? Akkor hogy találtad meg egyáltalán ezt a könyvajánlót? Na, mindegy, mindenesetre ebben az esetben véletlenül se olvasd el Mark Elsberg: Zero című könyvét. Ha már most csak a veszélyt látod az internetben, ez a könyv csak rontani fog a lelkiállapotodon.

Van tizenéves vagy annál idősebb gyereked? Nyomott már az orrod alá okostelefont „Nézd mit találtam a Redditen” felkiáltással? Épp az imént lájkoltad egy kollégád cuki kutyás videóját, kerestél szállást a nyaraláshoz a neten, aztán összeszedted a szabadság idejére tervezett olvasmányaidat egy polcra a Molyon, és hamarosan futni indulsz az Endomondo kíséretében? Ha bármelyik elemben magadra ismertél, érdemes elolvasnod a Zerot, és elgondolkodni mindennapi online gyakorlatodon, és különösen azon, mennyit tudsz a gyerekeid online életéről.

Szinkronúszás, szerencsére szinkron nélkül

Azt hiszem, a héten találkoztam a magyar férfi szinkronúszó válogatottal. A Művész Moziban vártunk a barátnőmmel arra, hogy bemehessünk a Férfiak fecskében vetítésére. Mellettünk szép lassan összegyűlt egy kis csapat középkorú pasas, akiket egy alacsony, ám határozott hölgy sorban utasított arra, hogy a nyolcadik sorba váltsanak jegyet. Kicsit furcsa volt, de a film végére megvilágosodtam: ez csak a magyar csapat lehetett. Reméljük, hamarosan megszorongatják a svédeket.

Hogyan ne menjünk múzeumba

A dolog úgy kezdődött, hogy a fiam el akart menni a Frida Kahlo kiállításra. És úgy végződött, hogy kiderült, a régi vicc, mely szerint a nők azért parkolnak messze a járdától, mert valaki azt mondta nekik, annyi a 20 centi, nem igaz. Az a pasi viszont, aki az ajtóban állt és kezelte a jegyeket, biztosan hasonló tévképzettel rendelkezik. Én viszont nem láttam a kiállítást.

A 'szokásos' nyári könyvajánló 2018

Az elmúlt fél évben rengeteget utaztam, amikor viszont nem, akkor nem nagyon volt időm olvasni, mert rengeteget dolgoztam. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én arra lettem figyelmes, hogy ha egész nap a billentyűket verem – e-mailek, cikkírás, tananyagkészítés -, este keveset olvasok, inkább rejtvényt fejtek vagy megnézek valamit a tévében. Utazás közben elsősorban vonaton, repülőn olvasok, de akkor sokat. Ha csak tehetem, olyankor nem dolgozom. Na persze előfordul, hogy az utolsó pillanatban, a gépen állítom össze az előadást vagy a tréninget (meg ne mondjátok másnak). De ritkán. Repülőn viszont egyrészt csak e-könyvet olvasok, másrészt utazás közben főként szórakoztató irodalmat olvasnak a legtöbben, ahogy én is. A nyári könyvajánló ezért kissé vegyesre sikerült, olyan is van benne, amiről már olvashattatok a blogon.

Pillanatképek a világ négy sarkából

Medgyes Péterről túlzás nélkül állítható, hogy világhírű angoltanár, aki amellett, hogy tanárok generációit segítette és segíti ma is abban, hogy jobb szakemberré váljanak, egész felnőtt korában utazott: sportolóként, botcsinálta idegenvezetőként, tanárként, tudósként, rektorhelyettesként, helyettes államtitkárként, diplomataként. Világgá mentem című könyvében már a legelején leszögezi, sosem fotózott. Pedig dehogynem. A könyv nem más, mint verbális pillanatképek gyűjteménye Helsinkitől Bora Boráig. És ahogy az a pillanatképekkel lenni szokott, egyik-másik irigylésre méltóan jól sikerül, vannak olyanok, amelyek saját emlékeket ébresztenek fel az nézőben/olvasóban, és vannak olyanok – ezek általában a képek készítőinek kedvencei -, amit valahogy nem sikerül annak befogadnia, aki nem járt ott vagy épp abban a pillanatban nem volt a fotóssal (jelen esetben krónikással).

Hol álljon meg Brüsszel?

A napokban, az osztrák EU elnökség első napjaiban az oktatás és a kultúra kapcsolatát boncolgató uniós konferencián voltam Bécsben, ahol sok szó esett a közös európai értékek védelmének fontosságáról. Aztán felállt egy okos és kedves kolléga, és megkérdezte az értékvédelmet oly fontosnak tartó előadókat, hogy mik is ezek az értékek, biztosak vagyunk-e abban, hogy ugyanazt értjük a kifejezés alatt. A 2017-es Német Könyvdíj nyertese, Robert Menasse: A főváros című regénye éppen erre a kérdésre ad választ olvasmányosan, sok-sok szeretettel, aggodalommal és – szerencsére – nem kevés humorral.