A szürke furcsasága

Különleges dolog történt az angolszász könyvkiadói világban 2012-ben. Egy eredetileg magánkiadásban megjelent, ráadásul minden szakmai vélemény szerint leginkább a szemét kategóriájába sorolható könyv és annak szerzője tarolt nem csak a sikerlistákon, hanem az irodalmi díjak egy részében is. Igen, E.L. James: A szürke ötven árnyalata című ’mamipornójáról’ van szó.

Kis magyar valóság egyetlen életképben

A Deák téri aluljáróban ma néhány másodpercben összesűrűsödött a magyar valóság. A metró bejáratánál jónéhány ember álldogál és próbál érvényesülni. Egy négytagú család, akik azt lesik, mikor néznek félre az ellenőrök, hogy leosonhassanak a mozgólépcsőn. Egy ember, aki Fedél Nélkült árul és egy másik, akik Csillagszállót. Őket a kitóduló utasok nagyívben kerülik el. A kínai árus békésen kínálja a belváros közepén is a sálakat, táskákat és teherautóról leesett csokikat. Egy Greenpeace-aktivista többekkel próbálkozik, de ez nem az a közönség, délután 4-kor senkit nem érdekel a környezetvédelem. Egy hölgy valami csodaszer szórólapját osztogatja. A lépcsőn üldögél az obligát, ereje teljében lévő kéregető. Végül pedig a "pékség" mellett ott álldogálnak vagy inkább dülöngélnek az alkoholisták.

Az aluljáró közepén pedig áll egy pici, vékony, huszonéves lány egy piros udvaribolond-sapkában, pufi dzsekiben (15 fok van) és szorosan öleli a Twilight egy agyonolvasott példányát.

Más, boldogabb városokban a központi metróállomás közönsége általában más. De ez Magyarország. Mi így szeretünk?

Lomtalanítási kalauz idiótáknak

Minden budapesti rémálma az éves rendes lomtalanítás. A dolog tulajdonképpen nagyszerű ötlet, hiszen végre lehetőséget adna arra, hogy mindenki megszabaduljon azoktól a holmiktól, amiket csak kerülget a lakásban, évek óta a pincében tárol, már a vaterán sem tud eladni... Működne is a dolog, ha az emberek tudnának olvasni. Pedig milyen egyszerű lenne: csak oda kellene figyelni a kiírásra és egymásra.
A lomtalanítás előtt úgy két héttel az illetékesek kiplakátolják minden érintett házban és személyes levélben is megírják mindenkinek, hogy melyik szombaton kell a lomokat kikészíteni, és kizárólag (így van a levélben és a plakáton is) a következő nap szállítják el azokat.
Nos, az emberek mintegy 80%-a mélyen hisz abban, hogy a teherautók már szombat reggel megérkeznek, majd soha többet nem jönnek vissza. Ezért azon a hétköznapon, amikor ráérnek egy-két órát, kipakolnak mindent. Az utcák tehát nyilvános szemetessé válnak kedden, de legkésőbb szerdán délután.
Ekkor már odaköltöznek a hivatásos lomisok is, akik között ma már annyira elmérgesedett a harc, hogy ökölre, sőt akár késre is mennek egy-egy szemétkupacért. Így tehát a környék csaknem egy hétre nem csak szemétteleppé, hanem bűnözők lakhelyévé is válik. Persze ilyenkor a környékről szabadságra mennek a közterület-felügyelők (ilyenkor kellene büntetni utcai szemetelésért), de a gyámügyesek sem járnak a környéken, hogy megkérdezzék, azok a tíz év körüli mocskos gyerekek, akik akár késsel felfegyverezve őrzik a lomokat, miért nincsenek iskolában.
A környék házainak kapuit ilyenkor ajánlatos zárni, mert sokszor nem csak a kitett lomoknak lesz gazdája, hanem az értékesnek, eladhatónak tűnő egyéb mozdítható tárgyaknak is. Ráadásul kiváló alkalom a pakolás idejére nyitva hagyott kapu arra, hogy felmérjék, honnan lenne még érdemes valamit elmozdítani.
Egy ideális városban az emberek nagy része szombat délutánnál előbb nem pakolná ki a szemetet az utcára. Azt pedig minden kerület megengedhetné magának, hogy szombat délelőttől vasárnap délig valamennyi rendőr, polgárőr és közterület-felügyelő járőrözzön távol tartva a környéktől a gyanús, de főként félelmet keltő és vandál rombolásukkal a kerületet napokra élhetetlenné és járhatatlanná tevő embereket. No meg szükség szerint megbüntetve azokat, akik túl korán kezdenek szemetelni.
Egy ideális városban a lomokat nem vernék kalapáccsal apróra, nem kellene napokon keresztül ölben vinni a kutyákat a legközelebbi lakatlan területig, hogy ne vágja szét a lábukat az üvegszilánk.
És ehhez csak annyi kellene, hogy szombat délutánig minden lom maradjon ott, ahol az elmúlt években is elfért.

Atavizmus

A troliról láttam, hogy a délutáni "békemenet" előtt szép tisztára nyalják az Andrássy utat. Ettől beindult az agyam és eszembe jutottak a régi május 1-k. Amiről persze nem tudtuk, hogy részben kötelező a részvétel a szüleinknek. Lelki szemeim előtt megjelent, hogy takarítás után elkezdik felszerelni a hangszórókat is, ahonnan majd harsognak a zenék (olvastam: volt Gábor Áron rézágyúja meg A csitári hegyek alatt - de hogy miért?) és a hangosbemondó néha megszólal: üdvözöljük a felszámolt Csepeli Vas- és Fémmű felvonuló dolgozóit, köszöntjük a bedőlés előtt álló BKV felvonuló dolgozóit, köszöntjük a Szent Viktória katolikus leányiskola tornabemutatóját. Közben pedig, ameddig fel nem épül újra a tribün, pártunk és kormányunk vezetői a Terror Háza erkélyén integetnek a felvonulóknak. A felvonulók sör és virsli helyett a hidegre való tekintettel a hajléktalanellátó-szolgálat teáját kortyolgatják - csak hogy szokják. Hamarosan kezdődik egyszerre az m1-en, az m2-n és a Dunán a Felvonulók kérték, ahol Csongor bácsi, a felcsúti focipálya gondnoka épp a Hamburgi menyasszony című operettből a Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország című számot kéri a Kárpátia zenekar előadásában - csak először Kárpátoknak mondja.