A társasági állat

Susan Orlean a New Yorker magazinban a minap összefoglalta a városi kutyatartás etikettjét. A szabályok éppúgy igazak New Yorkban, mint Budapesten. Gyakorló kutyatartók tudják, mennyire. Susan Orleans pontosan és ironikusan fogalmazza meg azt, amit nap mint nap tapasztalok én magam is. Ha bármi meglep az alábbiakban, vagy nem vagy kutyás, vagy elrontottál valamit.

1. Mindig a kutya nevét kérdezed meg, sosem a gazdiét.

2. Valamilyen rejtélyes okból a kutya nevére vonatkozó kérdést azonnal követi a kutya korára vonatkozó. Fene tudja, miért.

3. Minden kutya szépségét meg kell dicsérni. Ha egy szeme vagy három lába van, ha hiányzik egy foga, ha lompos, légy még inkább mézes-mázos. Ha nincs ötleted, hogy dicsérd meg egy mopsz nyomott fejét, jusson eszedbe, hogy az emberek bármikor szívesen hallják, hogy „mekkora fej” a kutyájuk. A „mekkora” jelző mindig bejön, pontos meghatározás nélkül is.

4. Antiszociális viselkedés és egyáltalán nem „kúl” mélyen belemerülni egy telefonbeszélgetésbe, miközben a kutyád épp rámászik egy másikra, le akarja harapni valakinek a lábát vagy egy kiskutyát terrorizál.

5. A kutyasétáltatók által előszeretettel felkeresett helyek sokkal jobban klikkesednek, mint bármilyen más emberi találkozóhely, kivéve talán a nyolcadikos osztálybulit.

6. Érdekes változás ment végbe a kutyák közötti hierarchiában, a legelismertebbek manapság az igazán-fogalmam-sincs-milyen-fajta-az-utcán-kóborolva-találtam vagy hasonló kutyák. Minél furább keverék, minél különlegesebb körülmények között került hozzád, annál jobb (és nem csak a hamarosan bevezetésre kerülő ebadó miatt). Ha esetleg fajtiszta kutyád van, legalább legyen mentett kutya, egyébként úgy fognak rád nézni, mint egy bizonytalan erkölcsi mércével rendelkező sznobra. (Ez egy követendő társadalmi trend megfigyelése, semmiképp sem kritika, írja a szerző, de hozzáteszem, egyetértek, mivel nekem is két sétatéri keverék, mentett kutyusom van).

7. Lehet, hogy sosem fogod megtudni a nevét mindazoknak az embereknek, akikkel kutyasétáltatás közben rendszeresen találkozol, még akkor sem, ha sok-sok órát töltöttetek együtt beszélgetve. De – kopogjuk le gyorsan – ha valaha valami baj történik a kutyáddal, ezek a névtelen idegenek segítenek, támogatnak és fogják a kezed.

A teljes cikk ezen a linken olvasható:
http://www.newyorker.com/online/blogs/susanorlean/2011/10/the-social-animal.html#ixzz1ZttfanXV