Közterület-szétügyelet

Vendégposzt következik, elkövetője a fiam. 

Magyarország, Budapest, Erzsébetváros, bulinegyed – 2017

Van úgy, hogy az ember megünnepli, hogy túl van az érettségin. Van úgy, hogy ezt a barátaival teszi. És van úgy, hogy megjelennek a köz éber felügyelői.

Vasárnap hajnali fél 1. Úgy éreztük egy másik friss érettel, hogy ideje lenne megkeresni a társaság többi részét, mert feltűnően régóta nincsenek a kocsmában, ahol elkezdtük az ünneplést. Lesétáltunk hát a Klauzál téri parkhoz (a parkot éjjelre bezárják – a szerk.), mondván legutóbb is oda mentek, amikor unalmas lett nekik a kocsma. Láttunk is a kerítés mellől a parkban egy tagot a társaságunkból, így hát úgy döntöttünk, hogy megvárjuk a kapunál, hátha kijönnek előbb-utóbb. Itt kezdődött a magyar jogállamiság iskolapéldája.

Bekanyarodott mögénk egy közterület-felügyeletes autó, kipattant belőle egy fess úriember, és magabiztos léptekkel el is indult felénk. „Jó estét urak, igazolványt!” hangzott az udvarias kérés. Azt gondoltuk, rendben, végülis éjszaka van, a személyit még meg is nézheti a közteres. Neki a lakcímkártya is kell. Ám legyen, tessék. Ekkorra az egyik bent lévő barátunk is a kerítéshez érkezett, kimászott a közteres felszólítására, egy másik pedig a kerítésen belül várakozott. Amikor – látványosan nem a közteres kedvében járva – szóltam, hogy akkor most kérném vissza az igazolványaim, illetve érdekelne, miért is intézkedik, a köz őrzője igazi profi módjára úgy érezte, hogy mostmár túlerőben vagyunk, vagy fenyegetjük, vagy tudja a franc. Emiatt simogató hangján a „Zsoci gyertek má’ ide, kelletek!” felkiáltással erősítést hívott. Innentől voltunk négyen, 19 éves fiatalok, ők meg 6-an, kiképzett rendfelügyelők.

A már jól ismert igazoltató úriember ismertette is a kollégáival a helyzetet: „Ez a kettő [mutatva itt a két barátunkra, akik voltak a parkban] alkoholt fogyasztott, a másik kettőt meg láttam kiugrani a parkból." Itt erőteljes tiltakozásba kezdtünk, mert felénk egészen egyszerű kifejezést használnak az ilyen helyzetben: szemenszedett hazugság. Látva az enyhe felháborodásunkat, elmormogott az úriember egy „Jóvan, lehet, hogy mégse” mondatocskát. (Egyébként nem tudom, hogy az „Az a kettő alkoholt fogyasztott” felszólalásban hol rejlik a szabályszegés, úgy tudom, Magyarországon szabad szeszt fogyasztani.)

Volt mellettünk a földön két sör, az egyik a társaság egy tagjától, a másik azonban nem tőlünk. Közölte velünk egy fiatalabb őrző-védő, hogy „két opció van. Vagy bevalljátok itt és most, hogy az a két sör ott a földön a tiétek, vagy mind a négyeteket bezárunk az éjszakára.”

A barátom, akivel kint várakoztunk is próbálkozott kommunikálni az úriemberekkel:

- Hadd kérdezzem már meg, hogy milyen szabálysértéssel gyanúsítanak? Nem sértettünk törvényt.

Őt különösebben válaszra sem méltatták. Miért tették volna?

Ezután én ismét megpróbáltam megtudakolni, hogy mégis milyen okból, gyanúból, céllal intézkednek és tartják maguknál a személyi iratainkat:

- Uram, megkérdezhetem, hogy mégis mié…

- Ne uramozzál, jó? Érted? Most én beszélek, te nem, megvárod, nem pofázol. Érted?

Itt már belém fagyott a szó. Mégis mit tud ilyenkor reagálni az ember?

Úgy döntöttek az úriemberek, hogy akkor ők most következő szintre viszik az intézkedést. „Mindenki álljon szépen oda a kerítéshez, kinyitjuk a kaput, és akkor most bemegyünk a parkba.” Na, hát itt már teljesen elvesztem. Mi a büdös francért mennénk be a parkba? Ismét megpróbáltam elérni, hogy véget érjen a huzavona:

- Ne haragudjon, de én most kérném vissza az igazolványaimat, és amennyiben nem tudnak valamilyen szabálysértést rám bizonyítani, el is indulnék.

- Nem azt mondtam, hogy menjél befelé a parkba? Nem magyarul pofázok?

Bent a parkban aztán némi gondolkodás után az ősközteres, aki elkezdett igazoltatni bennünket, valamiért úgy döntött, hogy visszaadja a papírjainkat.

- Hogy hívnak?
Megmondtam. Odanyújtotta a papírjaimat. Aztán a barátom is sorra került:

- Téged?

- Uram, nagyon szeretném tudni, hogy mégis miért igazoltat, és milyen alapon intézkedik.

- A nevedet kérdeztem, bazmeg!

Mi visszakaptuk az igazolványainkat, közölte az úriember, hogy mehetünk. Persze a kerítést addigra újra bezárták. Visszamentem megkérdezni az akkor még intézkedő urakhoz, hogy valamelyikük kiengedne-e. Hogyne, várjunk a kerítésnél és mindjárt jönnek. Vártunk körülbelül 10 percet, mire meguntuk, és megpróbáltunk a közelben sétáló köztereseknek szólni, hogy valaki engedjen ki.

- Maguk hogy jutottak be? Ez birtokháborítás!

- A kollégájával. Maguk hoztak be.

- Ja. A másik kapu nyitva, ki lehet ott menni.

Lezárásként csak annyit, hogy a két srác, akik bent voltak a parkban az intézkedés kezdeténél helyszíni bírságot kaptak, míg a társaság másik része (akik szintén bent voltak, csak nem ott, ahol minket elkapott az igazságszolgáltatás vihara) csak szóbeli figyelmeztetést. A különbség a büntetéseik súlyossága között azzal volt indokolt, hogy a mi négyesünk „visszapofázott”. Magyarországon tehát 2017-ben, ha egy közfeladatot ellátó személyt megkérdez valaki, hogy miért igazoltatja, illetve szól, hogy szeretné visszakapni az igazolványait, az visszapofázás.