Miért is akarna mindenki fehér, középkorú, középosztálybeli nő lenni?

Integráció vs. Inklúzió - Miről is beszélünk és mi a baj az integrációs törekvésekkel?

Az oktatás inklúziós és integrációs megközelítése egyetért abban, hogy meg kell határoznunk bizonyos kereteket, amelyek között az oktatás megvalósul (és tudomásul veszi, hogy lesz, aki nem fér ebbe bele, sőt lesznek olyanok is, akik szegregálódva tudják megőrizni a legjobban önmagukat, és kiteljesedni). A különbség abban áll, hogy a két iskola másként látja a kereteken belüli helyzetet, és ennek megfelelően az integráció hívei a kereteket, pontosabban azt, hogy mi számít normálisnak és elfogadhatónak, szükségszerűen szűkebbre szabják, így többen maradnak vagy esnek ki belőle.

Navracsics Tibor, volt oktatási EU biztos utolsó nagyszabású szereplésén azt találta üzenni a tanároknak az integráció híveként, hogy felelősségük azért hatalmas, mert a tanítványaik közül mindenki arról álmodik, hogy olyan legyen, mint ők. No, de miért akarna mindenki fehér középosztálybeli, középkorú nő lenni? (Hiszen Európában a tanárok döntő többsége ilyen) És kinek is lenne jó, ha mindenkinek ez lenne a célja? Vagy rengeteg boldogtalan embert nevelnénk, vagy nem lenne a későbbiekben sem autószerelő, sem bankigazgató.

Integráció 1

Ez a megközelítés nagyjából homogén csoportként kezeli mind az „átlagot”, mint a „beintegrálandó” kisebbséget, ami eleve elhibázott. A különböző ábrázolások néha az ittenihez hasonlóan külön határvonallal körülvéve, néha csak a halmaz egyik sarkában egy kupacba összegyűlve ábrázolja őket. A megközelítés egyértelműen egyfajta elérendő célként mutatja a többséget, az integrálás erőszakos törekvése arra irányul, hogy a sok egyforma pirosból mihamarabb, extra eszközök igénybevételével egyforma kékek váljanak, azt pedig nem veszik figyelembe, hogy az inegrálandó célcsoport esetleg nem akar kékké válni. Ennek a megközelítésnek a kudarca nyilvánul meg elsősorban a franciaországi kisebbségek esetében, akik az erőszak ellenére sem kívántak a keresztény francia többséghez hasonlulni.

Integráció 2

Ez a megközelítés van talán a legközelebb ahhoz, amit ma Magyarországon egy hangos értelmiségi csoport politikailag korrektként próbál eladni. Ez a megközelítés azt célozza, hogy ugyanabba a közegbe sokféle „másmilyet” integráljanak be. Az iskola céljává az válik, hogy mindenkiből kis szürke pont legyen (na, jó, itt zöld). Ez ellen ágálnak a pedagógusok, mert nincsenek eszközeik ahhoz, hogy a mozgássérült, az autista, a diszlexiás és a halmozottan hátrányos gyereket is addig gyúrja egyedül, amíg nem kezd el mindegyikük arra vágyni és készülni, hogy fehér középosztálybeli középkorú nő legyen.

Inklúzió

Ez az ábra találja el a legjobban azt, ami a valódi inklúzió gondolata. Tudomásul veszi, hogy még az átlagosnak tekintett gyerekek és nagyon különbözőek, a korábban kiszorult gyerekekhez hasonlóan. Nem arra törekszik, hogy mindenkit eljuttasson az első diplomájáig, hanem arra, hogy mindenki abban teljesedjék ki, amiben a legjobb. Látható, mindenki lubickol ebben a helyzetben, és bizony elég sokáig kell nézegetnünk ahhoz, hogy lássuk, mi is volt a korábban átlagosnak tekintett (a zöldek többen vannak, de ők is sokfélék.). Ezt pedig csak akkor lehet megvalósítani, ha a tanuló kezébe adjuk a tanulás irányítását és persze a tanuláshoz, fejlődéshez szükséges eszközöket, konkrétan hagyjuk, hogy ugyanolyan nyitottak és gyorsan tanulók maradjanak, mint amilyenek féléves korukban voltak. De könnyebb dolga is van a pedagógusnak, hiszen nem kell erőszakot tennie azon, akit más érdekel, mint amit ő az átlag elérése érdekében tenne.