Az új NAT-ról szülőknek

Kitűnő időzítéssel, január 31-én, egy péntek este megjelent a Magyar Közlönyben az új Nemzeti Alaptanterv (NAT). Az időzítés lehetővé tette, hogy független szakértők és különféle pedagógus szervezetek gyorselemzéseket tegyenek közzé róla, amelyek egy része nagy sebességgel terjed a közösségi hálókon, míg mások az internetes sajtóba is eljutottak. De mit kell mindebből a szülőknek mindenképpen tudnia? A legfontosabb, és nagyjából az egyetlen olyan eleme, amelyiknek biztosan hatása lesz az állami iskolákba járó gyerekek életére, hogy az új NAT – ha nem is a kutatások alapján indokolt mértékben – csökkenti a kötelező és a maximális óraszámokat is. Azt, hogy a tartalom – amit majd még az ezután kiadásra kerülő ún. kerettantervek is befolyásolnak - milyen formában szivárog majd be az osztálytermekbe, az új tankönyvek megjelenése után lehet majd csak sejteni, hiszen tudjuk, a tanárok döntő többsége (miközben jó eséllyel sosem tanulmányoztak egyetlen tantervet sem) tankönyvet „tanít le”. 

Az új NAT-ot felmenő rendszerben vezetik majd be, 2020 szeptemberétől az első, ötödik és kilencedik évfolyamokon, illetve a hatosztályos gimnáziumok hetedik évfolyamán. Nem tudni, mennyivel lesznek jobb vagy rosszabb minőségűek a mostani, sokszor elfogadhatatlanul elavult vagy szakmaiatlan tankönyveknél azok, amelyeket most majd sebtében kiadnak. Ez a jövő zenéje. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy azok a pedagógusok, akik eddig ezeket rossz tankönyveket használták, az újakat is fogják, bármilyenek is lesznek azok. Az pedig minden szülő számára fontos tudnivaló, hogy az ingyenes tankönyveket használni, sőt egyáltalában tankönyvet használni továbbra sem kötelező.

Komoly előrelépést jelent, és mindenképpen üdvözlendő az, hogy az új NAT lehetővé teszi a 11-12. évfolyamon a természettudományos tárgyak jelentős terhétől való megszabadulást azok számára, akik az előző 10 évben más érdeklődést alakítottak ki vagy egyszerűen megutáltatták velük ezeket a tárgyakat (sajnos valószínűleg ők vannak többen). A tanterv ezeknek a diákoknak bevezetne egy összevont, alacsony óraszámú tárgyat, amely természettudományos ismereteket közvetítene. Ott van viszont a kiskapu, helyette az iskola dönthet úgy, hogy valamelyik tárgyat kötelezővé teszi, ha nincs olyan, aki az összevont tárgyat tanítaná. Abból az elemi felháborodásból kiindulva, ami a szakképzésben bevezetett természettudományos tárgyat övezte, sajnos sejthető, a szaktanárok nagy része nem tud és nem akar kijönni tantárgyi karámjából. (Mennyivel beszédesebb az angol kifejezés: ott silónak nevezik ezt, ahol saját levében erjed a takarmány és a tanár). Pedig micsoda lehetőség lenne! Nincs olyan, akinek későbbi életében ne lenne szüksége bizonyos mértékű természettudományos érdeklődésre és ismeretre, amit két év alatt vissza lehetne építeni. Ne legyen igazam, de félek, ez nem fog megtörténni. Ráadásul fájóan hiányzik – állítom ezt határozottan matematika szakosként – a matematikától való „megszabadulás” lehetősége.

Azt gondolhatná az egyszeri szülő, sőt akár a szakember is, hogy ugyanezt a lehetőséget azok számára is biztosítani kell, akik természettudományos érdeklődésűek, nevezetesen a történelem, irodalom, nyelvészet, művészeti tárgyak alóli „felszabadulás”. Nem meglepő, hogy ez nincs így, hiszen egy nacionalista, múltba révedő kormányzati politika számára már a kérdésfelvetés is valószínűleg értelmezhetetlen. Az sem meglepő sajnos, hogy a magyar- és történelemtanárok szervezetei által kiadott állásfoglalások nem követelik hangosan ezt a lehetőséget. Nem fér bele a bölcsészek által irányított közbeszédbe, hogy felvessük, a humán tárgyak a jelenlegi módon éppolyan feleslegesek, sőt terhesek a diákok egy része számára. (No persze mindehhez arra is szükség lenne, hogy a érettségin csak egy középfoknak megfelelő nyelvvizsga legyen kötelező, minden más tárgy választható legyen.)  

Azok számára, akik túl alacsonynak gondolják a vérnyomásukat, érdemes a tanterv problémás részleteiről olvasni különböző pedagógus szervezetek és Facebook-csoportok oldalain, de abban a tudatban, hogy ennek nagy része semmilyen módon nem befolyásolja majd, ami a tanteremben történik. Akiket érdekel néhány független szakember véleménye, szintén találnak olvasnivalót. Knausz Imre érdekes jegyzetet tett közzé a NAT jelentőségéről (https://www.facebook.com/notes/imre-knausz/sz%C3%BCks%C3%A9g-van-e-nat-ra/10157136226947689/), Nahalka István pedig számos Facebook-bejegyzést írt, amelyek messze túlmennek a “kell-e Wass Albertet vagy Agatha Christie-t tanítani” sekélyességén, és remélhetőleg egy alapos, szakmai elemzés részletei.

Egy dologban ne legyenek illúzióink: a most hangosan tiltakozó pedagógus-szervezetek tagjai továbbra is állami iskolákban fognak tanítani szeptembertől, elsőben, ötödikben, kilencedikben is. Talán kicsit lázadni fognak, és nem teljesen azt és úgy tanítják majd, amit a szabályok előírnak (erre már született egy kezdeményezés Schiller Mariann tollából), de nyilván csak annyira térnek majd el, hogy ne kerüljön veszélybe a harmadikán érkező fizetés. Azaz szépen működtetik majd a rendszert. Haragudni szoktak rám ezért, de tartom magam a véleményemhez, ezek a tanárok talán többet ártanak, mint a szó nélkül végrehajtók. Hogy miért?  Egyrészt kollégáik nagy része boldogan (oké, lehet, hogy néha kicsit kellemetlen érzésekkel) végrehajt, hiszen így azt érezhetik, nincs felelősségük a gyerekek tudásáért, felfelé lehet mutogatni. Másrészt egy-két jó tanár jelenléte a szülőket is befolyásolhatja, sokan ezek miatt a fehér hollók miatt nem döntenek a rendszer elhagyása mellett, főleg mivel még ezek a pedagógusok sem merik a szemükbe, a szemünkbe mondani: a mai magyar állami iskola ártalmas a gyereknek.

Egy kis NAT-történelem

2012 előtt hosszú ideig csak egy nagyon laza kerettanterv volt hatályban, ami lehetővé tette volna a gyerek terheinek jelentős csökkentését és a helyi, egyéni szükségleteknek megfelelő oktatást. A tanárokat, iskolákat viszont senki nem készítette fel erre a feladatra, nem állt rendelkezésre egy olyan tanterv-bank sem, amelyből egy adott iskola 40-50 különböző tanterv közül kiválaszthatta volna, a neki legmegfelelőbbet. Ebben a rendszerben ráadásul állami támogatással működött egy nagyon szabad tankönyvpiac is, amiben a szerzők egymásra licitálva pakoltak több és több tananyagot a könyveikbe. Néhány kiadó azzal ösztönzött az ő termékük választására, hogy konyhakész órai eszközöket is kínált a tanároknak, akik így tankönyveket, tankönyvcsaládokat tanítottak, a gyerekek szükségleteit nem nagyon vették figyelembe.

A köznevelési törvény bevezetésekor bevezették a ma is hatályos központosított tantervet, ami az iskoláknak az óraszám 10%-ában adott lehetőséget az eltérésre. Ezzel is kevesen éltek. A tantervet és a tanterv alapján – hatalmas összegű EU-forrás felhasználásával – készült tankönyveket rengetek kritika érte. 

Aztán elkezdődött az új NAT kidolgozásának háromfelvonásos drámája. Először Csépe Valéria vezetésével elkészült egy látatlanban erősen kritizált, ám megjelenésekor egészen korszerűnek bizonyult, kompetencia-alapú tervezet, amelyet a kormányzat gyorsan ki is dobott a kukába. Ezután Takaró Mihály vezetésével készült valami, amit az illető munkásságának ismeretében, és nyilatkozatai alapján, látatlanban hangos kritika ért. Őt is kirúgták, majd megjelent a mostani rendelet, amelynek előkészítéséről, az abban résztvevőkről szinte semmit nem lehet tudni. És ezzel a tantervi kálváriának még biztosan nincs vége...