Tanuljunk idegen nyelveket

A minap, azt hiszem, minden idők egyik legviccesebb élményében volt részem. Ráadásul az empátiámat is növelte: azt hiszem, jobban értem, mit érezhetnek angol anyanyelvű kollégáink egy-egy olyan eseményen, ahol sokan beszélnek angolul, főleg ha heves vérmérsékletű, például olasz kollégák vannak sokan.

Történt ugyanis, hogy egy árnyas amszterdami utcácskában eszeveszett veszekedést csapott néhány szajkó és papagáj. Mivel mindkét madárfajta utánozni tud idegen hangokat (ld. Pityuka okos), egy harmadik fajta madár nyelvén üvöltöztek egymással. Ornitológiai ismereteim ott véget is érnek, hogy felismertem a szajkót és a papagájt, a harmadik madár valami rigó méretű izé volt, de nem rigó. Kicsiny madár lévén pedig ráadásul sokkal kisebb hangja is volt, mint az egymással üvöltő hangutánzóknak, így őt alig lehetett hallani. És azonnal az jutott az eszembe, hogy pont olyan lehet egy brit vagy ír kollégának a projekt megbeszéléseink zömét végig ülni, mint ennek a kis jószágnak.

 

Amszterdamban amúgy elképesztően gazdag a madárvilág, már csak a sok víz miatt is. Pár hete például egy gyönyörű szürke gém döntött úgy, hogy napjai és éjszakái jelentős részét az irodai erkélyünkön tölti – bár állítólag ők nem nagyon szeretnek emberek közelében lenni -, de mentettünk már elfáradt vándorsólymot is. Igen, tudom, az nem egészen magától értetődő, hogy az esős és hűvös Hollandiában miért élnek papagájok, de többezer él belőlük Amszterdamban. Most, hogy elkezdtem keresgélni, azt is megtudtam, hogy ezt a fajtát örvös sándorpapagájnak hívják (ki lehetett vajon Sándor?). Arról, hogy hogyan kerültek az amszterdami parkokba, különböző legendák és feltételezések vannak, de nem őshonosak, az egészen biztos. Hogy ki és mennyit engedett belőlük szabadon, nem tudni. Viszont azt tudni, hogy körülbelül mikor, ugyanis remekül érzik magukat 1970-es évek óta (semmi globális felmelegedés tehát).

(Persze fotózni nem tudtam, főleg az árnyék és a röhögés miatt, így a képek a Wikipédiáról vannak.)