Wednesday 13 January 2010

Globális blöff a malacnátha

Bár a hivatalos magyar politika még mindig kampányol az oltás mellett, a média pedig a sajnos elvétve előforduló halálesetekkel, mint szenzációval csalogatja az olvasókat, végre egy hivatalos álláspont is azt mondja, a WHO és a gyógyszergyártók közös pénzszerző akciója a H1N1-vírussal, mint pandémiával, azaz világjárvánnyal való fenyegétés és a nagy oltási kampányok.


Európa boldogabbik felén az emberek töredéke dőlt csak be a blöffnek, már akkor el kellett volna gondolkodni, amikor kiderült, az amúgy birkatermészetű németek az istennek sem rohannak oltatni magukat. Most egy elismert német járványügyi szakember javaslatára az Európa Tanács és az Európai Parlament Egészségügyi Bizottsága is vizsgálódik. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely sem kormányzati, sem egyéb ellenőrzés alatt nem áll, a sertésinfluenzával kapcsolatosan egyszer csak módosította a járványokra vonatkozó saját paramétereit annak érdekében, hogy gyorsan veszélyessé nyilváníthassa az azt okozó vírust és ezzel megnyissa az utat a nagy gyógyszergyártók nem kellően tesztelt vakcinái előtt, amelyekbe kormányok - valószínűleg teljesen feleslegesen, de legalább tömegek életét veszélyeztetve - adófizetők millióinak pénzét ölték bele. Ma már mindenütt a világon jelzik, csendesedik a járvány és a szokásos, ún. szezonális influenzánál jóval kevésbé súlyosnak bizonyult az egész, de egy biztos, a gyógyszergyárak sokkal gazdagabbak lettek. Azt pedig csak remélhetjük, hogy nem sokan halnak majd bele a nem tesztelt oltóanyagok késői mellékhatásaiba, talán az azonnali megbetegedésekkel mindenki megúszta.

Egy kérdés azonban marad: ma, amikor a médiában minden hír néhány órán belül elterjed a világon, ki lesz ezután a mérce, ha már a WHO-ról is kiderül, anyagi érdekek mentén szólal meg?

No comments:

Post a Comment