Norvég minta

Az utóbbi időben sokszor írtam olyan dolgokról, amik – bár a munkámhoz kapcsolódó élmények - éppen aktuálisak a magyar valóságban. Most viszont, pihenésképpen, utazzunk el a messzi északra, a norvégiai Tromso szigetére/városába, ahová az augusztusi hőség közepette mehettem el hűsölni egy remek konferenciára.

Budapestről épp egy kicsit emberibb hőmérsékletű napon indultam el, de még így is nehezemre esett bepakolni olyan cuccokat, amelyeket normális körülmények között egy konferencián viselni szoktam. Őszinte leszek, már nagyon vágytam arra, hogy bő két hónap után végre felvehessek egy rendes nadrágot és egy kardigánt.

Kissé félve mentem ki a repülőtérre, mivel a jegyem fapados járatra szólt. A Norwegian (ez itt a

reklám helye) azonban kellemes meglepetést okozott. Nem a közismert ferihegyi karámoktól, hanem egy normális parkolóhelyről indul, nem akarnak lenyúlni a csomagjaid miatt, nyugodtan mehet a retikül és a laptoptáska a megadott méretű kézipoggyász mellé, mint a hagyományos légitársaságoknál. Az ülések kényelmesek, semmi zsúfoltság, a hosszú lábaim is kényelmesen elférnek, sőt a társaság felszállás után ingyen wifit is kínál a fedélzeten. A fapadosság csak annyi, hogy fizetni kell az ételért és italért (vizet ingyen adnak, ha kér az ember). Engem megvettek.

Az oslói átszállás után Tromso-ig festői tájak felett repül a gép. A végtelen hegyeket látva az ember el is felejti, hogy Európában van. Ez itt még a vadon, gyönyörű tengerpartok és augusztusban is havas hegytetők. Norvégia területe több mint négyszerese Magyarországénak, míg lakosságszáma alig haladja meg az 5 milliót. Ahogy közeledünk a szigethez és így a sarkkörhöz, azt várom, hogy nagyobbak lesznek a hósapkák, de nem. A fjord partján lévő kicsi reptérre napsütésben szállunk le, kellemes, csaknem 20 fokos idő van, bár már esteledik. Ez ugyan itt nem látszik, még nyár van, augusztus vége, egészen csak nagyon rövid időre sötétedik be. A reptéren hamar rájövök, hogy messze van innen a precíz Németország, a félóránként járó reptéri busz simán elindul 8 perccel korábban. Rejtély, hogy ez norvég vagy tromso-i sajátosság, de a következő napokban egyetlen busz sem jön a menetrend szerint. Lehet, hogy a frissen bevándorolt magyarok egyike szervezi a város közlekedését?

Nem tudom, hányan emlékeznek a Miért éppen Alaszka? című, ma már igencsak retró sorozatra. Anno nagyon kedveltem. Amikor a busz begurul a város főutcájára és a sofőr szól, itt kell leszállni a szállodákhoz, az az érzésem, hogy mindjárt betántorog a sorozat főcíméből a jávorszarvas is. Tromso fiatal város, nincsenek évszázados épületek, szinte minden fából épült, a legmagasabb házak is csak 3-4 emeletesek. A város két leghíresebb épülete a XIX. században épült, egyszerű kis fa katedrális és azzal szemben a modern építészet tipikus skandináv építménye, az Arktisz Katedrális. A városka méretéhez és a norvégok vallásosságához illeszkedve mindkettő nagyjából fele akkora, mint egy méretesebb hazai falusi templom. A vallást amúgy sem veszik komolyan, a baptista templom például egy fodrászattal osztozik az épületen.

A városka lakói leginkább arra büszkék, hogy innen indultak az északi-sarki expedíciók, ennek többfelé láthatóak az emlékei Amundsen hajójától és szobrától a szakmúzeumig. A városközponttal szemközti hegy tetejére lanovka visz fel, onnan lélegzetelállítóan szép a kilátás. A hegytetőn rengeteg apró, láthatóan mesterséges kőhalom, talán a turisták így próbálják néhány centivel magasabbá tenni a hegyet (magyarázatot a helyiek sem tudnak adni.) Ezen kívül nincs semmi. Pár bolt, rengeteg bár, ahol esténként hatalmas buli van és a soknemzetiségű egyetem, amire szintén nagyon büszkék, ennél északabbra nem található felsőoktatási intézmény. És egy álomszép modern könyvtár, amiről egy remek fotót sikerült csinálnom.

A norvégok korán kelnek és korán kezdenek dolgozni, sokszor már 11-kor ebédelnek, 5-6 körül megvacsoráznak, aztán viszont nem fekszenek le korán, hanem elkezdenek élni. Ezt mér norvég kollégámnál is megszoktam, reggel 5 és éjfél között bármikor érkezhet tőle e-mail. Nem tudom, van-e a napirendjük és a kávézási szokásaik között összefüggés, de egy dolog biztos, rengeteg kávét isznak. Pontosabban rengeteg barna és meleg italt, amiről ők azt hiszik, kávé. A gépen Budapest és Oslo között egy évek óta kint élő magyar ült mellettem, aki elmesélte, ezt máig nem sikerült megszoknia, bár az elmúlt években komoly fejlődést tapasztalt. Az amúgy iható kávékat árusító nemzetközi láncok megjelenése rávette a norvégokat is arra, hogy megpörköljék a kávét felhasználás előtt, így arról biztosított, nem fogok már tipikus norvég kávét találni, aminek szerinte olyan az íze, mintha használt zokniból főzték volna. Aki ismer, tudja, kávé nélkül képtelen vagyok működni, így kicsit aggódom. A konferencián a kávé valóban ihatatlan, de a hotelban kellemes meglepetés ér, korlátlan és ingyenes a Nespresso. Nyilvánvalóan bátran kínálhatják így, láthatóan rajtam kívül nem sokan fogyasztják.

Észak-Európában mindig meglep, hogy milyen sokan beszélnek legalább alapszinten angolul. Tromsoben egészen más a helyzet. Itt ugyanis úgy tűnik, mindenki nagyon jól beszéli a nyelvet a buszsofőröktől a bolti elárusítókig és az egyetemi vécésnéniig. Úgy tűnik, a magyarázatot is gyorsan megtalálom. Egyrészt kismillió norvég tévécsatorna van, egy részükön a filmeket felirat nélkül sugározzák az eredeti nyelven. Az iskolai rangsor pedig az országban aszerint készül – derül ki egy kutatásból a konferencián -, hogy milyen eredményeket érnek el a gyerekek angolból, norvégból és matematikából, ebben a sorrendben.

Norvég kollégám nemrég mesélte, vidéken számos település tárt karokkal várja a szakmával vagy diplomával rendelkező bevándorlókat a világ bármely részéből, lakhatást is ingyen biztosítva nekik. Elgondolkodtam rajta. A kávé-beszerzést csak-csak meg lehet valahogy oldani.