Könyvet vennél karácsonyra? Toplista 2015-ből

Ezt a listát úgy írtam, hogy még előttem áll december végén nagyjából két hét szabadság és számos olyan könyv, amit nagyon várok. A végén néhányat azok közül is megemlítek. Az idei év nagyon sok maradandó olvasmányélményt tartogatott számomra, számos olyan könyvvel, amelyekből rengeteget tanultam, nagy dózisban kaptam gondolkodni valókat és persze remekül szórakoztam közben. Ahogy azt ilyenkor tenni szoktam, összeszedtem a legeket. Most megosztom veletek, hátha valakinek még ötletet adok az ajándékvásárláshoz is. Ifjúsági és felnőtt irodalom, fikciós és tényirodalom, magyar és külföldi – hátha kedvet kaptok.

Fredrik Backman: A nagymamám azt üzeni, bocs

Kétségkívül az év egyik leg-leg-legje volt számomra ez a könyv. Backman magasra tette a lécet már első könyvével is, ilyenkor pedig az ember kicsit félve veszi a kezébe a következőt. A történet egy egészen különleges nagymama-unoka kapcsolatról szól. A különc, koraérett nyolcéves Elsa egyetlen barátja a nagymamája, akit mindenki bolondnak tart, beleértve néha magát Elsát is. Őrültebbnél őrültebb kalandokat élnek át együtt, de a nagymama gondoskodik arról is, a halála után Elsa egészen különleges módon tudja meg, ki is volt az ő csodás nagymamája, aki valahonnan fentről gondoskodik arról, Elsa többet ne legyen magányos sem. Azt hiszem, idén ennél karácsonyibb könyvet nem tudok nektek ajánlani, de nem kell félni, nem csöpögős történetről van szó. Mi sem erősíti ezt meg jobban, hogy már több hímnemű barátomat is sikerült a rajongók táborába csábítanom. Ajánlom nektek ezt a szép téli mesét, ami szívmelenget, megnevettet és talán el is gondolkoztat, ahogy ezt az első regény után Backmantól vártuk. (Animus 2015., fordította: Bándi Eszter)

Dragomán György: Máglya

Ha már a nagymamáknál tartunk, következzék az idei év legje magyar irodalomból. Töredelmesen bevallom, nekem anno, a nagy hype idején kimaradt A fehér király, de most végre sikerült Dragománnal megismerkedni. A Máglya másfajta különleges nagymama-unoka történet (ígérem, lesz majd olyan is, amiben férfiak a főszereplők), amely sokkal közelebb, Erdélyben játszódik, a romániai forradalmat követő sorsfordító és embertpróbáló időszakban. A történelmi korszakot jellemző szegénység, nacionalizmus és számtalan bizonytalanság mellett a családtörténeti szál sem rózsaszín lányregény, mindezek ellenére a regény egyáltalán nem depressziós, nem húz le, hanem inkább felemel. Nemrég egy ismerősöm kortárs magyar irodalmat keresett és valaki, nem véletlenül, Mágiaként ajánlotta neki ezt a kötetet, a nagymama ugyanis nagyrészt virtigli boszorkánynak tűnik, a szó varázsos értelmében. Dragomán szövege könnyedén olvastatja magát, és az ember túlságosan hamar is a végére ér a történetnek. (Éppen ezért utána nekifutottam A fehér királynak, de, sokkal ellentétben én nem lelkesedtem. Talán a sorrend volt rossz.) (Magvető 2014.)

Michael Houellebecq: Behódolás

Fontos és provokatív regény a Behódolás. Fontos, mert 2015 leginkább a bevándorlók és az iszlámmal szembeni hangulatkeltés éve volt, nem csak Magyarországon. Amikor ezeket a sorokat írom, épp azt olvasom, hogy a szélsőjobb nyerte meg a francia helyhatósági választásokat. A francia kortárs irodalom provokatív fenegyerekeként számontartott Houellebecq regénye azon a napon jelent meg, amikor januárban a Charlie Hebdo elleni merényletet elkövették, ami természetesen véletlen egybeesés. A regény 2022-ben játszódik. Akkorra, a szerző szerint, a most oly sikeresen Európa szétszakadása, Franciaország bezárkózása és az intolerancia mellett kampányoló Marine Le Pen mellett Franciaországban nem marad talpon egyetlen hagyományos politikai erő sem. Megerősödik viszont egy mérsékelt muszlim párt, a franciák pedig legyőzik a beléjük nevelt xenofóbiát és hatalomra segítik őket. Fontos könyv ez, gondolatok előítéletekről, elfogadásról, a másik nézőpont fontosságáról és elgondolkodtatás arról, hová is vezethetnek a mai események. Mindezt látszólag könnyed nemtörődömséggel, ami rádöbbent arra, az emberek nagy része tényleg csak sodródik, nincs szándékában, hogy bármennyire is hatással legyen a dolgokra, még akkor sem, ha tanáremberről van szó, mint a regény főhőse esetében. (Magvető 2015., fordította: Tótfalusi Ágnes)

Simon Winder: Danubia

Elképesztően szórakoztató és pimasz történelemkönyv ez, amely meglehetősen ambiciózus célt tűz ki maga elé, nevezetesen a Habsburgok birodalmának, országainak történetét tekinti át, úgy nagyjából 2000 évet fogva át. Winder nem tisztel semmit, leginkább a toposzokat nem. Eléggé messziről jött ember ahhoz, brit szerzőről lévén szó, hogy ne kelljen figyelembe vennie azokat a sztereotípiákat, amelyeket ezekben az országokban mi már szinte az anyatejjel szívunk magunkba. Nemzeti részrehajlás nélkül, egy jó adag szarkazmussal szemléli a vizsgált korszakot, annak szereplőit és az események hatását a későbbi évszázadokra. Olvasni azt, hogy milyen apró dolgokon múltak világraszóló események, hogy milyen emberi gyarlóságokon múlhatott egy ország vagy egy birodalom sorsa, elgondolkodtató. Szívem szerint azt mondanám, egy ilyen könyvből kellene középiskolában tanítani a történelmet, amit manapság Bécsben el is tudnék képzelni, de Budapesten vagy Pozsonyban sajnos nem. Egyetlen bökkenő van csak, a könyv egy tájékozott felnőtt számára készült, így számos olyan (jelenkori, művészeti, más történelmi korszakra való, stb.) utalás van, amit talán egy átlagos középiskolás nem ért. (Park 2015., fordította: Komáromy Rudolf)

Dan Simmons: Ílion

Rengeteg cikket olvastam mostanában arról, hogy mennyire elavultak a kötelező olvasmányok, meg persze arról, hogy mennyire nem olvasnak a gyerekek – ha kötelezőkről van szó, mert a Harry Potter és Trónok harca többezer oldala meg sem kottyan. Az is lassan közismertté válik, hogy ha a srácok megszeretnek egy könyvet, és valaki felhívja a figyelmüket annak klasszikus irodalmi utalásaira, hajlamosak elolvasni az eredetit (ez a Twilight őrület idején tökéletesen kiderült). Hasonló érdeklődés-felkeltésre tökéletes a Hyperion-tetralógia sci-fi kedvelők között igencsak kedvelt szerzőjének most megjelent regénye. Valódi modern sci-fi ez, amely egy ’picit’ más kontextusba helyezve végigköveti az Iliász történetét, kiegészítésként pedig hozzátesz egy kis Proustot, Shakespeare-t, gondolatokat az irodalom szerepéről és hasonló nyalánkságokat. Sci-fi rajongóknak remek lehetőség, hogy feltérképezzék az alapokat adó klasszikus irodalmat, a klasszikus művek rajongóinak pedig remek alkalom, hogy egy kicsit barátkozzanak  a populáris irodalommal, rögtön egy vaskos sci-fi formájában, hátha ráéreznek az ízére.  (Agave 2015., fordította: Huszár András)

Varga Bálint: Váltságdíj nélkül

Ebben az évben a szokottnál kevesebb gyerek és ifjúsági irodalmat olvastam, de ennek nekivágtam, őszintén szólva félve – most már be merem vallani Bálintnak, akit régen ismerek. Valahogy nem szoktak működni magyar szerzők tollából az amerikai stílusú kalandregények. Van valami fátum abban, hogy a történet lapossá válik, ha a főszereplőt nem Smithnek, hanem Kovácsnak hívják. Ez szerencsére nem történik meg a Váltságdíj nélkül sztorijával. Egészen nyilvánvaló, hogy nem én vagyok ennek a könyvnek a célcsoportja. De pontosan tudom, lévén tárolok otthon olvasni szerető kamasz fiút, hogy mennyire nehéz nekik olyan könyvet találni, amit szívesen olvasnak, nem a természetfeletti (vagy alatti) világában játszódnak és tényleg nekik való. Varga Bálint pontosan tudja, hogy működnek egymás között és külön-külön a mai kamaszok. Azt is tudja, a nagy nyilvánosság, az online lét mellett elképesztő problémákkal igyekeznek megbirkózni a mai gyerekek, fiatalok, amiről bizony sokszor senki nem tud. A könyv pont ettől működik, hiteles, de nem túltoltan mai nyelvezettel. A szerző, saját bevallása szerint is, rengeteg krimit olvas és fordít(ott). És sikerült ezt az élményt és rutint úgy alkalmaznia, hogy egyedi, humoros, pörgős kaland lett a belőle. A tapasztalat azt mutatja, a srácok ’felfelé’ olvasnak, tehát a náluk kicsit idősebbek kalandjait olvassák szívesen. Így voltunk ezzel mi is anno, úgy emlékszem. Így aztán jó szívvel ajánlom 11-12 éves kortól, és hasonlóan melegen ajánlom, hogy a szülők is olvassák el a gyerekek után (vagy előtt) (Kolibri 2015.)

Lev Grossman: A varázslók

A sokat olvasó és rendszeresen könyveket értékelő molyok között igazán megosztó volt ez a történet. Sokat gondolkodtam azon, mi lehet ennek az oka. Talán az, hogy olyan fantasy-ról van szó, amely a ma már hagyományosnak tekintett kliséket felsorakoztatva egészen máshová vezet, mint amire számítanánk. Ha olvastad a Narnia krónikáját és a Harry Potter történeteket, a regény elején egyáltalán nem leszel meglepve: hősünk megtalálja a Roxfortba vezető szekrényt (bocs a képzavarért). Aztán mintha a való élet a megszokottnál jobban beleszólna a mindennapokba. Kiderül, hogy a varázslat világában is tovább működnek az emberi tulajdonságok, és nem minden regényhősből lesz HŐS. Sokan azt írták a könyvről, hogy egy kiábrándult vagy kiábránduló Harry Potter történetéről van szó, de nem értek egyet ezzel. Inkább egy egészen érdekes irodalmi tornagyakorlatról, amelynek eredménye egy nagyon emberi, nagyon valós sztori a fantasy világában. (Agave 2015. fordította: Sámi László)

Maria Duenas: Öltések közt az idő

Fantasztikusan megírt történet egy erős asszonyról és egy olyan korról, amiről talán keveset tudunk.  A regény egy egyszerű varrónő életét meséli el, akit a körülmények a nagypolitika közelébe sodornak, sőt egészen különleges szerepet szánnak neki a történelem formálásában angol kémként. Ez így eléggé erőltetettnek tűnhet, de Maria Duenas sodró mesélőkedve elsöpör minden kétséget, ami bennem bizony mocorgott a fülszöveget olvasva, az olvasásra csak a molyok 90% feletti értékelése vett rá. A történelmi kontextus Spanyolország (és Marokkó) Franco uralma idején. Egy olyan kor és földrajzi hely, amiről nem sokat tanulunk az iskolában. A harmincas-ötvenes évek egészen más nyomokat hagytak a magyar családok életében, mint a spanyolokében. Őket nem sújtotta a második világháború, de addigra végigszenvedték a polgárháború éveit.  Ebben az időszakban nálunk is voltak rövid elnyomott időszakok, de Spanyolország több mint 35 évig élt egy diktátor elnyomása alatt. Ezekkel ismerkedhetünk meg ebből a remek könyvből, ami elgondolkodtat az elnyomás és kollaboráció, a parancsra cselekvés és az alábukva túlélés kérdéseiről is, olyan kérdésekről, amelyek sajnos a mai magyar valóságban ismét egyre aktuálisabbá válnak. (Gabo 2012., fordította: Cserháti Éva) 

Graeme Simsion: A Rosie update

Tavaly az egyik kedvencem volt az előző kötet, a Rosie projekt, bár Magyarországon érzékelhetően nem aratott átütő sikert, így nagyon vártam a folytatást. Aztán láttam, hogy nem annyira szeretik az olvasók a molyon, de főként a Goodreads fórumain. Tény, hogy az első kötetben már megszoktuk Don, a különc zseni, Aspergeres professzor őrültségeit. A révbe ért szerelem után mi másról szólhatna a második kötet, mint a gyermekvárásról, ami nyilván nem mehet simán egy ilyen csodabogár számára. Hogy mitől nem vált számomra mégis tökéletesen kiszámíthatóvá és ezért érdektelenné ez a kötet, sőt miért imádtam? Mert azzal, hogy Don mennyire felnagyítja a babavárás környéki izgalmakat, elsősorban rávilágít arra, hogy az áltagember is mennyire eltúlozza manapság a gyerekvárás, szülés és babázás körüli dolgokat, amelyeknek teljesen természetesnek kellene lennie. A görbe tükör talán arra is jó, hogy jókat nevetve rádöbbenjünk arra, a babavárás és babázás medikalizált, túlkomplikált megközelítése akár meg is akadályozhat abban, hogy élvezzük ezt a csodálatos, soha vissza nem térő időszakot. (Libri 2015., fordította: Sziklai István)

Végül, ahogy ígértem egy rövid lista arról, hogy mit várok nagyon az ünnepek alatt. Ernest Cline Armada című regényét már elkezdtem, a Ready Player One-hoz hasonlóan beszippantott máris. De talán lesz időm az új Rushdie-ra, vár rám már egy ideje a Shantaram, az új Nesbo, Váncsa Lakomájának második kötete és talán ráveszem maga David Foster Wallace-ra is. 

(Az első bekezdés melletti képen Ausztrália legöregebb bácsija által kötött pingvinpulcsikat láthattok, a képet a Twitteren találtam.)