Thursday 1 September 2016

Volt egyszer egy magyar kvóta

Ez a néhány gondolat már egy ideje erősen kikívánkozik belőlem, de azt gondoltam, megvárom vele az október 23-i kerek évfordulót. Most annyira tele lett a Facebook-falam azzal a hírrel, hogy nem csak a mostani, a korábbi kormánypárt sem támogatja a menekültkvótát, hogy szerintem itt az ideje. A lényeg, volt már egyszer, alig 60 éve menekültkvóta, csak akkor a magyarok a bot másik végén voltak. És akkor sem örült mindenki a kvótának.

Júniusban nagyszabású emberi jogi fórumnak adott otthont Bécs, amit Heinz Fischer, még épp hivatalban lévő államelnök nyitott meg. Talán nem véletlenül, a menekültválság kapcsán eszébe jutott 1956, amikor Ausztria, csakúgy, mint most, befogadta a menekülteket. Akik akkor magyarok voltak. Ezt tudjuk. Amiről kevésbé szólnak  hírek, az két dolog. Egyrészt, hogy az akkori nyugaton a közvélemény egy jelentős része szemében ezek a menekültek mind cigányok, mind fertőző betegségek hordozói és mind kommunista ügynökök voltak. Ismerős? Másrészt, hogy a problémát bizony betelepítési kvótával oldották meg, Anglia, Svédország, Kanada, az USA, stb. megállapodtak, hogy melyik ország mennyit fogad be mégis ebből a nem kívánatos menekültáradatból. Tudta?

A témában keresgélve többek között ráakadtam egy korabeli újságcikkre, ami arról szólt, egy gyár alkalmazottai sztrájkba léptek, mert fel kellett venniük 2 magyart.

És azt tudta, hogy mennyi újonnan érkezett magyar él Ausztriában? Őket egyelőre aránylag szívesen látják ott (nem úgy, mint Nagy-Britanniában, hiszen a Brexit sikerének elsődleges oka a sok magyar, lengyel, szlovák és román volt) Talán érzékelteti a probléma nagyságát, hogy a fórum alkalmából meghirdetett, gyerekeknek szóló médiapályázat nyertes klipjében (harmadikos vagy negyedikes általános iskolások voltak) az anyanyelvhez való jogot egy magyar gyerek helyzetével szemléltették. Mert Ausztria ugyan tavaly 88.000 menekültet fogadott be Európán kívülről, de ennél sokkal több magyar érkezett hozzájuk. Persze EU állampolgárként, de a nagy részük, ha megkérdezed őket, azt mondja, elmenekült Magyarországról. Ez persze nem jogi státusz, de a szóhasználat is fontos.

Heinz Fischer beszéde, a fórum számos más, sokszor provokatív és elgondolkodtató előadásával egyetemben megnézhető az esemény honlapján. Hogy még milyen provokatív témák kerültek szóba a kvóta szükségszerűségén kívül?

  • A nemzetállamok feleslegessége, túlhaladottsága egy olyan korban, amikor minden globális, a problémákra pedig mostanában a nem globális helyes válaszokat városok adják. 
  • Az emberi jogok elődlegessége ahelyett, hogy megfigyelnének, listáznának, regisztrálnának, ellenőriznének bennünket
  • Az anyák szerepe a terrorizmus megállításában
  • A gazdasági növekedés, mint cél, tarthatatlansága

No comments:

Post a Comment