Vidám nap Brüsszelben

Kevés fárasztóbb program van, mint néhány megbeszélés kedvéért kimenni a hajnali géphez, Brüsszelben lenyomni a napot, aztán az esti géppel éjfélre hazaérni. De néha nagyon vicces tud lenni. A mai az volt jazz zongoristával, kerti törpével.

Reggel a taxis arról mesél, milyen hatalmasat zenéltek egy szüreti mulatságon a hétvégén, mert mellékesen taxis, főhívatását tekintve bárzongorista. Feltették őt elektromos zongorástul, aggregátorostul egy lovaskocsira, és zenélt a szüreti felvonuláson. Szürreális napkezdés öt után pár perccel, miközben eszembe jut a vilniusi taxitársaság néhány évvel ezelőttről, ott a sofőrök a nemzeti filharmónián kapott csekélyke fizetésüket egészítették ki taxizással. Az én taxisommal a még sötét városon átsuhanva megidézzük a Miniatűr presszót és Torma Rudit, aki valaha, fiatal(abb) koromban ott zenélt, és ha élne, nagyjából akkor készülődne lefeküdni, amikor én kiérek a reptérre.

Mivel utolsó percben vették a jegyemet, a drága, szinte csak kormányalkalmazottak által használt részén ülök a turistaosztálynak, csak ide volt jegy. A mellettem ülő két kormánytisztviselőtől, akik ketten együtt nagyjából annyi idősek, mint én (és még jóval innen vagyok a nyugdíjon), megtudom, hogy mindenki hülye Budapesten és Brüsszelben egyaránt, csak ők ketten helikopterek, továbbá azt is, hogy úgy járnak angol nyelvű tárgyalásokra, hogy nem értenek ezen a szép, de nehéz nyelven. A legjobban az akasztja ki a lányt, hogy vannak olyan elvetemültek, akiknek ez az anyanyelve, és úristen azok mennyire érthetetlenül beszélnek.

A leszálláskor apró meglepetés ér, a gépünk a repülőtérnek arra a részére áll be, ahová a schengeni övezeten kívüli gépek parkolnak. Azon gondolkodunk, reggel 6 és fél 9 között vajon kiléptünk vagy kitették Magyarországot. Szerencsére csak félreértésről van szó, kisebb zavarodottság után érkezik egy busz, ami szépen visszavisz bennünket ’Schengenbe’, a reptérnek arra a részére, ahol nincs útlevél ellenőrzés. 

Ezután a nap unalmas része következik, megbeszélések, találkozók, nem is érdemes beszélni róla. 

Viszont a nap befejezése (na, jó a majdnem befejezése, mert búcsúzóul még egy szép nagyot késik a gép, amivel visszajutok Pestre) még tartogat egy jó pillanatot. A tranziton átsétálva elmegy mellettem egy elektromos kocsi, olyan, amivel a segítséget igénylő utasokat szokták szállítani. És rajta a világ legnagyobb kerti törpéje ül, és beszélget. Jól neveltek, nem szoktam megbámulni embereket, legalábbis nem túl látványosan, de most nem csak bámulok, el is nevetem magam. Láttátok már azt az embert, akiről a világ összes kerti törpéjét mintázták (gyűrött arc, fehér szakáll, kikandikáló pocak, színes ruha, bojtos sapka)? Hát én ma Brüsszelben találkoztam vele.