Monet, Breugel, Wes Anderson és Helen Levitt - Múzeumi csemegék Bécsben

Breugel medvéi

Az adventi időszakban sokan kerekednek fel, hogy megnézzék a bécsi adventi vásárt. Az elmúlt években akkora lett a tömeg, hogy erről mindenkit csak lebeszélnék, ám idén a forraltboron és sült gesztenyén kívül remek kiállításokkal is várja a látogatókat a Császárváros. A három legfontosabb kiállítóhely közül kettő is „nagy durranással” készült az idei ünnepi szezonra, és mindkét helyen a tortára cseresznyeként egy-egy további kisebb, ám különleges másik tárlat is látható. Az Albertinában a nagyszabású Monet-kiállítást Helen Levitt fantasztikus fotói, a Kunsthistorisches Museumban a Breugel-kiállítást Wes Anderson kamaratárlata koronázzák meg.

A Breugel-kiállítás számos szenzációt tartogat a látogatók számára. Egyszerre látható a fennmaradt festmények mintegy háromnegyede és a grafikák fele. A képek jelentős része magángyűjteményekben rejtőzik, egy részük sosem volt nyilvánosan kiállítva. Miközben néhány, sorozatként összetartozó képcsoport 450 év után, a művész halála óta először van egy légtérben, több tulajdonos jelezte, többször nem járul hozzá a képek szállításához sérülékenységük miatt. (Egy hiányzó, magángyűjteményhez tartozó kép, a Keresztelő Szent János prédikációja szállításához valószínűleg ezért nem járult hozzá a magyar állam, bár az index.hu szerint tulajdonjogi vita áll a háttérben.) Így komoly az esélye annak, hogy ez valóban egy utolsó gyűjteményes kiállítás, nem olyan, mint a rockzenekarok búcsúkoncertjei.

Az összehasonlítás nem is annyira frivol, mint elsőre hangzik. Az idősebb Pieter Breugel képei már életében is meglehetősen népszerűek voltak, bár derék iparosmunkaként. Értékük halála óta nőtt csillagászati magasságokba. Akkoriban viszont szinte iparművészeti alkotásoknak tekintették a festményeket. Számos képéből nagyjából azonos másolatok sokasága készült a festő, illetve fia műhelyében, a megrendelő igényei szerinti méretben, apró eltérésekkel. Néhány kiállított kép másolatai közül is láthatunk egyet vagy akár többet is. Nem csak festmények, hanem rajzok és a rajzok alapján készült, hihetetlenül részletgazdag rézkarcok is nagy számban láthatóak, ezekből valóban iparművészeti módszerekkel készültek másolatok. A látogatók nem csak a képeket nézhetik meg, hanem többet is megtudhatnak a festő munkamódszeréről, világáról, mivel a legfrissebb kutatási eredményekkel is megismertetnek a kurátorok.

Érdemes legalább másfél órát rászánni a tárlat megtekintésére. Breugel legfontosabb festményei, de a grafikák jelentős része is időigényesek. A címszereplő sokszor csak mellékszereplője a mindennapi élet gyorsan zajló eseményeinek, így a nézőnek keresgélnie kell, miközben rácsodálkozik egy csomó másik történésre is. Breugel képei tehát pontosan olyanok, mint a valóság, sokszor csak később ébredünk rá arra, hogy történelmi jelentőségű események részesei voltunk. Az pedig, hogy még a bibliai eseményeket is korabeli holland miliőben festette meg, szélmalmok és facipők között, nem csak a korszellemet hozzák közel, de elgondolkodtatnak arról is, hogyan ismételheti önmagát a történelem.

Ha már a palotában járunk, látogassunk el a Wes Anderson filmrendező jegyezte tárlathoz is, ami igazi gyöngyszem. A művész és partnere két éven keresztül válogattak a bécsi múzeumok raktáraiban. Az eredmény pedig igazi andersonos látványvilág, sok-sok apró különlegesség, amelyek bármelyike feltűnhetne a legközelebbi filmben. Bizarr portrék, fura állatmúmiák, hangszertokok és kalapdobozok, hangszerek… Sokféle tárgy zsebkendőnyi helyen, mintha egy vásott kisfiú zsebének tartalmát látnánk.   

Az Albertina impresszionista tárlatai mindig kiemelkedőek, alapjuk természetesen a múzeum méretes gyűjteménye. 2012-ben az Impresszionizmus című kiállítással saját maguk számára is feladták a leckét, olyan magasra került a léc, hogy azt most sem sikerült megugrani. Ám a most látható Monet-kiállítás mégis kiváló, átgondolt, a festő teljes életművét bemutató retrospektív tárlat, amelyen a világ legkülönbözőbb részein őrzött nagyjából száz festmény látható (az emlékezetes budapesti tárlaton, valamikor a 2000-es évek elején 25 volt).

Az idővonal egy olyan, még nagyon pontos, szinte klasszicizáló képpel indul, amely – a felíratok tanulsága szerint – sokáig okot adott arra, hogy a kritikusok az összes további, már valódi impresszionista képet befejezetlennek tekintsék, és néhány, már-már expresszionista világú képpel zárul, amelyeket az addigra már idős mester szinte vakon festett. A kettő között pedig akár órákig is gyönyörködhetünk az életműben.

A kiállítás rendezői Monet népszerűségét részben annak tulajdonítják, hogy ő volt az utolsó „érthető” festő.  És persze Monet képei általában nyugalmat, szépséget sugároznak. Itt nincs szükség rejtvényfejtésre, az ember egyszerűen belemerül a természet, az épületek és az emberek lenyomatába. Akár egyes képeket is hosszasan nézegethetünk, és elcsodálkozhatunk azon, hogyan állnak össze az alakzatok néha szinte véletlenszerűen elhelyezett festékfoltokból. A szinte vakon festett utolsó képek a legelképesztőbbek. Közelről csak festékfoltok összevisszasága látszik, ami azonban mégis összeáll a kert látványává.

Ha az Albertinában járunk, mindig érdemes megnézni vagy újranézni a Batliner Gyűjtemény állandó kiállítását, most azonban itt is rejlik egy kisebb kiállítás. Helen Levitt amerikai fotóművész gyakorlatilag szociofotókat készített az 1930-as évek végétől a 70-es évekig, egy rövid filmes kitérővel. Szereplői nagyrészt gyerekek, valódi vásott kölykök, és legalább annyira vásott felnőttek. Mindennapjaikat, játékaikat láthatjuk a főleg fekete-fehér fotókon. Nagyrészt olyan dolgokat csinálnak, amit a mai gyerekeknek senki nem engedne meg sajnos. Megelevenedik egy letűnt világ, ami azonban talán mégsem annyira a múlté. Nekem a fotókon viselt ruhák jelentették a legnagyobb meglepetést. Ha itthoni képeket nézünk a 40-es vagy a 60-as évekből, a felnőttek és gyerekek viselete is teljesen eltér a maitól. A nagyrészt New Yorki képeken azonban csak a nők és néhol a kislányok ruhája helyezhető el könnyen az adott korban. A fiúk bármelyike, a férfiak nagy része akár a szomszédban lakhatna ma is.

A jó hír az, hogy valamennyi kiállítás karácsony után is nyitva lesz, így akár el is halaszthatjuk az utazást a két ünnep közötti időszakra vagy későbbre. Ha valaki különleges élményt szeretne a vásárban szerezni, a január 1. délelőtt érdemes kimenni, akár egyenesen a szilveszteri buliból. Ilyenkor a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjét szabadtéren, óriás kivetítőn lehet nézni forralt borral a kézben, és keringőzni nercbundás matrónákkal és pufidzsekis turistákkal. Mindkét múzeum esetében érdemes a nyitás körüli időszakban érkezni. A Kunsthistorisches Museum limitálja a látogatók számát, a jegyek adott időszakokra szólnak, így mindenképpen érdemes a jegyet előre, at interneten megvásárolni. A kiállítás ennek ellenére elég zsúfolt, reggel azonban még kevesebben vannak. Az Albertina nem is korlátozza, hányan lehetnek egyszerre a kiállításon, így még hétköznap nap közben is nagy a tömeg.