Klasszikusok és kortársak – fúziós irodalom

A gasztronómiában nagy divat mostanában a fúziós konyha, ahol klasszikus ételeket gondolnak újra és házasítanak össze új, izgalmas ízeket kínálva az olvasóknak. Valami hasonlóra vállalkozik a Hogarth brit kiadó Shakespeare újra sorozata, amelynek magyarítására a Kossuth Kiadó vállalkozott. A sorozat még 2016-ban indult magyarul, de egészen addig, amíg Jo Nesbo Macbethjét ki nem adták tavasszal, nem vettem észre, holott a brit kezdeményezésről hallottam. A csúnyácska borítók mögött a kortárs irodalom sztárszerzőinek Shakespeare-újragondolásai rejlenek. Ha nem is feltétlenül szerzőik legzseniálisabb írásai, de egytől egyig kiváló olvasmányok. Nekem Atwood Boszorkánymagzata, Jacobson modern Shylockja és Nesbo Macbethje egyaránt kedvenceimmé váltak.

Néhány évvel ezelőtt végigsöpört a világon a Twilight-őrület. Kamasz lányok milliói olvasták Stephanie Meyer történeteit. Amikor 10-12 éves tanítványaink szinte tettlegességig fajuló vitákat folytattak arról, hogy a vámpírt vagy a vérfarkast választanák, én is elolvastam az első kötetet. Meglepően kellemes, minőségi szöveggel szembesültem, majd meglepetten láttam, hogy a kötet végén a szerző elmondja, a Büszkeség és balítélet ihlette a történetet. A további három kötet közül kettő Shakespeare drámán alapul, a másodikat a Rómeó és Júlia, a negyediket a Szentivánéji álom ihlette. Könyvtárosok tapasztalatai szerint, amikor elfogy a sorozat, a kamasz lányok örömmel vették kézbe az eredeti műveket is. Talán ez a kezdeményezés is hasonló hatással lesz az olvasókra.

Természetesen az elmúlt évszázadokban számos Shakespeare ihlette mű született váltakozó minőségben, némelyik dráma parafrázisainak se szeri, se száma. A Hogarth Kiadó most programszerűen, igényes irodalmi szövegek formájában tesz kísérletet arra, hogy a Bárdot, halála után 400 évvel, közel hozza a mai olvasóhoz. A kortárs brit, kanadai és amerikai irodalom legjobbjait kérték fel saját verzióik megírására (Jo Nesbo az eddigi egyetlen nem angol anyanyelvű szerző). Ahogy Shakespeare művei sem egyformán népszerűek vagy akár egyformán zseniálisak, az újragondolt művek közül sem mindegyik remekmű.

Margaret Atwood nevét az elmúlt hónapokban sokan megismerték A szolgálólány meséje című regényből készült sorozat miatt. A könyvmolyok körében eddig is népszerű szerző A vihar ihlette, A boszorkánymagzat című regényével járult hozzá a Hogarth vállalkozásához. Ebben a történetben elsősorban nem a harcos, közéleti kérdésekkel foglalkozó énjét, hanem egy másik, hasonlóan fontosat, az irodalomoktatót ismerhetjük meg. A regény a sorozat lényegét érinti meg már témaválasztásával is: a zűrös sorsú, bukott színházigazgató egy börtönben, rabokkal készíti el saját A vihar előadását, és közben maga is megéli egyfajta modern Prosperoként mindazt, amit a drámában az őseredeti varázsló. Miközben Atwood ravaszul végigvezeti az olvasót a házi feladatként újraírt történeten, azt is megmutatja, szerinte hogyan lehetne, kellene bármikor, bárkinek élvezhetően tanítani még egy ennyira összetett Shakespeare művet is.

A háttértörténet egy színházigazgató bukásáról és annak következményeiről ráadásul kísértetiesen emlékeztet a közelmúlt egyik hazai színházi botrányára, ami különösen érdekessé teheti a regényt a magyar olvasó számára. De ez csak véletlen egybeesés. A kötet azért emelkedik ki a sorozatból, mert miközben távolról sem didaktikus, minden tanár számára hasznos lehet. Egyfaja sillabuszt nyújt ahhoz, hogy hogyan kellene, lehetne úgy feldolgozni irodalmi műveket, hogy értő olvasókká neveljük diákjainkat. Teszi ezt úgy, hogy nem csak elmondja, hogyan lehet(ne) szórakoztató az irodalom tanulása, hanem maga is olvasmányos és szórakoztató. Az összes kötet közül ez olvastatta magát a leginkább. Sajnálatos módon az e-könyv változatba a szükségesnél lényesen kevesebb ’f’ betű került, ami időnként zavaró az olvasás közben.

Jo Nesbo Macbethjéről már korábban is írtam az idei nyári könyvajánlóban. A történet skandináv

krimi stílusban átírva, egyik kedvenc szerzőm tollából remek olvasmány, ráadásul ez a kötet dizájnban is kilóg a sorozatból, ez kifejezetten jól sikerült. Az olvasó egy friss, a mai magyar valósággal sajnálatosan rímelő történetre számíthat.

Az angol nyelvű kortárs zsidó irodalom legnagyobbja, Howard Jacobson magától értetődően A velencei kalmárt választotta Shylock a nevem című regénye alapanyagául.  A történet újramesélése során Shylock egyfajta időtlen figuraként pottyan a jelenbe, elsősorban kíséri a főszereplőt, a saját útját kereső Simon Strulovitchot. A Jacobsont ismerő olvasók számára meglepő lesz, hogy ebben a műben mennyire elemelkedik a szerző a mindennapi szóhasználattól. Ez a legfőbb eszköze arra, hogy megmutassa bizonyos zsidó sorskérdések örök voltát, megteremtve a kapcsolatot az Erzsébet-kori és a mai Anglia között.

Jeanette Winterson talán a legkevésbé ismert a magyarított művek szerzői közül. Többször

nyilatkozott arról, hogy a Téli rege meghatározó volt élete, pályája során, így nem meglepő, hogy ezt a művet gondolta újra. A vihar mellett talán ez a Bárd egyik legösszetettebb, legnehezebben értelmezhető, ugyanakkor besorolhatatlan műve. Az időszakadék hasonlóan összetett írás, szereplői - akik nem királyok, királynék, udvaroncok és pásztorok, hanem befektetési bankárok, énekesnők, kertészek és fekete bőrű kétkezi munkások - az eredeti történet parafrázisában valós és az eredeti műből ismert képzelt helyszíneket járnak be. Az eredetinél egyszerűbb, ám így is kacskaringós történet nem a sorozat legjobban sikerült darabja, de érdekes, irodalmi igényességű írás. A fordítás is hagy kívánnivalókat maga után, néhány szarvashiba sajnos elkerülte a szerkesztő figyelmét.

Anne Tyler Az ecetlány című regénye kellemes és szórakoztató olvasmány, de ennél nem több.  Az amerikai szerző A makrancos hölgy történetét ültette át mai környezetbe, amelyben Katának apja tudományos munkássága érdekében kellene feleségül mennie Pjotrhoz, az oroszhoz, hogy a fiatalember az országban maradhasson. Ez a Kata kevésbé tűzről pattant és makrancos, mint az eredeti, ám talán az alapanyag sem Shakespeare legjeinek egyike. Katából továbbra is maradnék a Csókolj meg, Katám! musicalnél.

Tartok tőle, hogy a sorozat kötetei, teljesen méltatlanul, nem szerepelnek a Kossuth Kiadó sikerlistáján (amihez bizonyára hozzájárultak a már említett semmitmondó borítók is), de remélem, a továbbiak is hamarosan olvashatóak lesznek magyarul. Az eddigiek mellett Tracy Chevalier, a Lány gyöngy fülbevalóval jól ismert szerzője helyezte Othello történetét egy mai iskolába, Edward St. Aubyn pedig az HBO sikersorozatának alapjául szolgáló Patrick Melrose sorozat írója Lear király történetét meséli újra egy megöregedett nagyvállalkozó sorsában. 2021-ben fog megjelenni a Gone Girl szerzője, Gyllian Flynn modern Hamletje, egyelőre a projekt utolsó beharangozott eredményeként.

(Illusztrációként az eredeti borítókat használtam.)