Hét nap – hét könyv

Ahogy minden évben, idén is elkezdtem írni a téli könyvajánlót. Aztán jött a főszerkesztőm, és meghívott a Facebookon a hét nap – hét könyv játékba. Lesz majd friss ajánló is (bár lehet, hogy csak az ünnepek után), de rájöttem, hogy ezeket a könyveket bármikor örömmel javasolnám karácsonyi ajándéknak. Persze hetvenet is tudtam volna választani, de valamiért itt és most ez a hét lett a befutó. Nagy részük most is kapható, legrosszabb esetben viszont kellemes karácsonyi olvasmánynak ki lehet venni bármelyiküket a könyvtárból is. Lássuk:

1. nap – Arthur Ransome: Fecskék és fruskák

Tőkés Hédi kihívását elfogadva elsőként azt a könyvet osztottam meg, ami az első nagyon-nagyon nagy kedvencem volt valamikor másodikban, talán harmadikban. Szóval nagyon régen. A Balaton partjától úgy egy kilométerre a nagymamával, nyári száműzetésben az angol tóvidéken játszódó történet nagyon közelinek érződött, hiszen vitorlázni a Balatonon is lehetett. Volna, ha a nagymama bármit is megengedett volna. Szóval a Fecskék és fruskák szereplői akár a barátaink is lehettek volna, akiknek igazi nyaralás jutott. Míg mi a boltig 'kalandoztunk' a nagymamával, mások fürödtek, vitorláztak, felfedeztek. Talán ez a könyv is segített, hogy fellázadjak, és harmadik osztály után már nem hagytam száműzni magam nyárra, mert Pesten ugyan vitorlás nem volt, de szabadság meg barátok igen.
Mivel eléggé kezdő olvasó, és még kezdőbb angolos voltam, emlékszem, mennyire jó volt, hogy a könyv végén az összes angol név kiejtése fonetikusan fel volt sorolva. Kár, hogy ez ma nem divat.

2. nap – A. A. Milne: Micimackó – Karinthy Frigyes magyarításában

Nem csak könyvben, hanem egy agyonhallgatott bakelit lemezen is megvolt. Nagyjából kívülről tudom. A könyv ma is mindig kéznél van, a bakelit közben CD-vé lényegült, hogy a fiam is sokat hallgathassa. Meg talán majd az unokám is. Még ma is, ha olvasom, Gábor Miklós, Margittay Ági, Mensáros László, Békés Itala és Domján Edit hangján szólnak a szereplők. Családi klasszikussá vált a 'nézd, rózsaszín masni van a Mensáros farkán' spontán felkiáltás, aminek apropóját egy Bath-i parkban a Micimackó szereplőire formált bokrok adták.

Fiatal tanárként elkövettem azt a baklövést, hogy adtam a tanítványaimnak egy rövid részletet, hogy aki szeretné, fordítsa le a téli szünetben. Akkor jöttem rá, hogy mennyire zseniális is Karinthy fordítása, bár a gyerekek is nagyon ügyesek voltak.

3. nap – Békés Pál: A kétbalkezes varázsló

Ha Békés Pál nem magyarul, hanem angolul írta volna ezt a regényt, néhány évtizeddel később Harry Potter már csak Fitzhuber Dongó gyenge utánzatának tűnt volna. Újraolvasni – amellett, hogy megint rácsodálkozom Pali zsenialitására (akit volt szerencsém jól ismerni, sok évvel később még dolgoztunk is együtt) – egyben mindig időutazás is egy sokkal nyugalmasabb világba, úgy 30-40 évvel ezelőttre.

1983-ban jelent meg a regény, nekem pedig állandó esti mese lett, amit úttörőtáborban olvastam még a 14 éves ifiképzősöknek is, de 30 évvel későbbi táborozók épp annyira szerették/szeretik. Persze sose volt elég egy tatai kör arra, hogy befejezzük, de sokan befejezték otthon az olvasást.

4. nap – Molnár Ferenc: Játék a kastélyban

Szerintem ennél zseniálisabban kezdődő darab nincs a világirodalomban. Bejön a színpadra két manus, Turai és Gál, vagy Gál és Turai, és arról kezdenek beszélni, milyen nehéz is elkezdeni egy darabot. Ilyenkor, az év végi hajrá idején maximálisan tudok azonosulni a kimondhatatlan nevű lakájjal is, aki soha nem alszik. És persze Turai óta tudjuk, hogy ami gömbölyű, illatos, bársonyos és nem szabad beleharapni, az egy őszibarack.

Nem tudom, hányszor láttam a Madách Kamara legendás előadását Márkus Lászlóval és Zenthe Ferenccel Turai és Gál szerepében. Azóta persze már Kern András és Lukács Sándor, meg Benedek Miklós és Fesztbaum Béla kettősében is. Igazi jutalomjáték, bárki játszik is benne. Ebben a Molnár-darabban (is) minden szó pontosan a helyén van, nem csak nézi, hanem olvasni is szórakoztató. A műfaj is anekdota két felvonásban.

5. és 6. nap – Christopher Moore: Biff evangéliuma és Neil Gaiman-Terry Pratchett: Elveszett próféciák

Két könyv, amiknek semmi köze egymáshoz, nekem valahogy mégis összetartoznak, egymás mellett laknak a könyvespolcon már egy ideje. Na jó, a Biff nem mindig, mert néha kölcsönkérik és nem adják vissza. Már a harmadik példányt nyűjük. A két könyv összesen három nagyon beteg agyú ember munkájának gyümölcse, az eredmény pedig nagyon-nagyon szórakoztató.

Biff nem más, mint Jézus gyerekkori haverja, akit feltámaszt egy nagyon béna angyal, hogy megírja a frankót. Arról is, amiről ír a többi evangélium, meg arról is, amit homály fed. Gyaníthatóan apokrif marad ez az evangélium, de mi van akkor, ha valóban így estek a dolgok? Amúgy meg kit érdekel, amíg nagyokat lehet nevetni rajta.

Az Elveszett próféciákból épp most készül tévésorozat, egyelőre nem vagyok biztos benne, hogy meg akarom nézni. Az Antikrisztus születését két, teljesen angollá és ezáltal különccé váló lény várja. Meg is születik, és rögtön elcserélik... Nem tudom másképp elképzelni ennek a könyvnek a születését, mint hogy Gaiman, mint ördög és Pratchett, mint angyal összeültek és elkezdték egymásnak mesélni földi életük századait.

7. nap – Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak

Utolsónak egy amolyan 'feelgood' könyvet hoztam, ráadásul olyat, amiből meglepően jó film készült. Ove a frankfurti reptéren jött szembe. Nemsokkal ezelőttig volt ott egy remek könyvesbolt, ahol az eladók tudták is, hogy mit árulnak. Az angol verzió kedvencként kiemelt helyre volt téve a boltban, nem sokkal előttem pedig a szerző épp szintén átszállásra várt, bement, és dedikált egy kupacnyit belőle. Nem tudtam ellenállni neki, de egyáltalán nem bántam meg.

Most megnéztem, mit írtam róla anno a molyon. Ove, a skandináv szuperhős. Elég sokat dolgozom norvég, svéd és finn kollégákkal. Ilyenek lennének szuperhősként, azt hiszem.