Negyedszer ünnepeltük a szakmai tudás hetét

A szakmai tudás hete volt Európában 2019. október 14. és 19. között. A szakképzést népszerűsítő rendezvényt negyedszer rendezték meg. Azon gondolkodtam el, hogy hányan hallottak erről a hétről Magyarországon miközben idén itthonról 333 eseményt regisztráltak. Tegye fel a kezét, aki volt valamelyiken. Ken Robinson eddigi utolsó könyvében arról ír, miért lenne fontos, hogy a pályaválasztásnál a szakképzés ne a futottak még kategóriában legyen. Robinson azt mondja, túl sok a jogász, akik közül sokan nem boldogok, de nagyon kevés a jó építkezési szakember, akik sokkal elégedettebbek az életükkel, sokszor még többet is keresnek, mint a jogászok.

Ha itthon nem is, néhány másik országban mi is szerveztünk programokat közösen szakképző intézményekkel azért, hogy a szülők és a diákok is lássák, miért érdemes a szakképzés választani, a kollégáim pedig Helsinkiben voltak egész héten, a hét központi eseményén. Minden szülői szervezetnek fontos téma a szakképzés. Szakképző intézményekkel és a téma szakmai szervezeteivel elsősorban azon dolgozunk, hogy hogyan vegyenek részt a szülők - a nagykorú tanulók szülei is - a szakképzés alakításában, irányításában, minőségbiztosításában, és olyanokkal dolgozunk együtt, mint a Skoda vagy a kereskedelmi és iparkamarák. Igen, a kamarával Magyarországon is együtt tudunk működni.

Közben ismét átalakítják a magyar szakképzést. Szükség van az átalakításra? Abszolút. Jó az alapötlet? Igen, a magyar szakképzés átjárhatósága az egyik legkisebb Európában. Jó lesz? Valószínűleg nem, ha nem veszi figyelembe, hogy a szakképzésbe kerülők nagy része csak papíron rendelkezik alapkészségekkel. Viszont biztosan jobb szakmát tanulni, mint egyetemi diplomával betanított munkát végezni (és elvenni ezt a munkalehetőséget azoktól, akik valamiért nem tudnak szakmát vagy diplomát szerezni).

Néhány kapcsolódó szám az EU szakmai ügynöksége, a CEDEFOP kiadványaiból:

Magyarország a sereghajtók között van a középfokon szakképzésbe menő fiatalok arányát tekintve, nálunk kevesebb diák csak Máltán és Cipruson választja a szakképzést. A mintaországként számon tartott Finnországban a diákok közel háromnegyede szakképzésben tanul tovább, míg nálunk ez a szám egyharmadnál is kevesebb volt 2017-ben.

Szinte minden EU-tagországban nagyobb eséllyel tudnak elhelyezkedni a szakképzést választó diákok végzésük után, igaz, a magyar diákok előnye csak 5% körül van, míg Németországban ez az arány 25%.

Amiben még egyértelműen sereghajtók vagyunk a szakképzési utat választók mellett, az a már említett átjárhatóság és a szakképzésben tanulók idegennyelv tudása. Igaz, az utóbbi a gimnáziumokban is siralmas.

A különböző előrejelzések szerint a digitalizáció, a mesterséges intelligencia leginkább azoknak az esélyeit csökkenti, akik alacsony szintű készségekkel rendelkeznek, mert az automatákat is kell ellenőrizni és programozni. Az előrejelzések szerint a szakképzés jelentősége felértékelődik, és akinek jó szakmája lesz és hajlandó lesz fejleszteni a tudását, kevesebbet fog dolgozni és jobban fog keresni. Viszont ha a megélhetésért csak napi 4-6 órát kell dolgozni, akkor (újra) meg kell tanulni a szabadidőt is értelmesen eltölteni.

Akiknek a pedig munkáját nem veszi el a mesterséges intelligencia, sőt idősödő és atomizálódó társadalmunkban egyre nagyobb szükség lesz rájuk, az mindenki, aki mások ellátásával foglalkozik. Nem csak ápolókról van szó, hanem például segítő családtagokról, önkéntesekről. Míg ma az EU politikája mindenkit arra próbál kényszeríteni, hogy gazdaságilag "hasznos" munkát vállaljanak, az előrejelzések inkább azt mutatják, értékelni kellene azokat, akik inkább otthon maradnak, hogy gyerekekről, betegekről, idős családtagokról gondoskodjanak. Ennek egyik lehetősége az alapjövedelem bevezetése lenne, ami lehetővé tenné, hogy szabadon választhasson mindenki: gyereket akar nevelni, regényt akar írni, tanítani akar vagy házakat akar építeni.

Hogyan lehetne igazán jól csinálni? A Brit-szigeteken az úgynevezett "college of further education" szakképzést biztosít bárki számára. Ezt a példát az egyik projektünkből hoztam. Hogy is csinálják Dublinban?

Az iskola bemeneti követelménye a betöltött 16. életév, semmilyen iskolai bizonyítvány nem feltétel. Van olyan diákjuk, aki úgy érkezik, hogy nem tud írni-olvasni vagy egyáltalán nem beszél angolul, de vannak vak, siket, mozgássérült diákok is. A szakmai képzés mellett mindenki abban kap tanulási segítséget, amiben szüksége van rá. A jelentkezéskor a diákok 2/3-a megjelöl valamilyen speciális tanulási szükségletet, valójában nagyjából 20-25%-uk tekinthető SNI-snek. Ezek kétharmadát a tanárok a hagyományos órai keretek között gond nélkül oktatják mindenféle pedagógia asszisztencia nélkül, nagyjából a diákok 5-8%-ával foglalkozik pedagógiai asszisztens vagy speciális pedagógus. A pedagógusok az iskolában kapnak olyan képzést, ami képessé teszi őket az osztályon belüli inklúzióra. Hát így.

Közben pedig hazai szakképzésben dolgozó kedves barátom azon kesereg, hogy miért nem teszi lehetővé a tanterv, hogy a diákjait a írni-olvasni tanítsa, ha egyszer nem tudnak. Helyette elbábozza az Odüsszeiát, mert az viszont kötelező.