A személyes szabadság korlátozásának tilalma, avagy miért nem vonható felelősségre a pedagógus, ha Pistike kimegy a nagyszünetben a közértbe és elüti egy autó

Lehet, hogy most igazán el fogom kezdeni írni ezt a blogot? Mindenesetre most megint egy aktualitás, ami talán hozzásegít egy régi legenda felszámolásához és a gyerekeink jogainak érvényesüléséhez. A Facebookon tegnap egy csendes megjegyzésben felhívtam a barátaim figyelmét arra, hogy a négyéves kisfiú megkötözése ugyanazt a jogot sérti, amit az iskola megsért, ha a házirend vagy előírás miatt nem enged ki gyereket az épületből szünetekben, lyukas órán, sőt amit a szülő megsért, ha a gyereknek szobafogságot ad vagy nem engedi el házibulira. Konkrétan személyi szabadságot korlátoz vagy személyi szabadságtól foszt meg. A megjegyzés után elindult a számomra hihetetlenül unalmas lejárt lemez: de akkor majd a pedagógust fogják megbüntetni, ha a gyereknek baja lesz. Most körüljártam a témát. Hátha segít azoknak is, akik az iskolai házirendek vonatkozó jogsértéseit szeretnék felszámolni. A végeredmény: szerintem foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésnek minősülhet, ha a pedagógus nem hívja fel a szülő figyelmét arra, hogy a szülő dolga megtanítani a gyereket biztonságosan, önállóan közlekedni, és hogy erre egy iskolásnak képesnek kell lennie, viszont nem korlátozhatja a gyerek szabadságát, ki kell engedni őt az iskolából, mert egyébként bűncselekmény, személyi szabadság megmegsértése minősített esetét követi el. Magyarázat részletesen alább. Nyilván most egy csomó más kérdés sokkal aktuálisabb, de ez valahogy mindig előjön, így talán nem haszontalan beszélni róla most sem. És nyilván nem kívánom, hogy a bűnbe eső igazgatókat, tanárokat, portásokat börtönbe zárják, de kívánom, hogy ezek a szabályok kerüljenek ki a házirendekből és a fejekből.

A gyermekek jogaival kapcsolatos legfontosabb és más jogszabály által felül nem írható jogszabály, az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye egyfelől alapjogként védendőnek írja elő a gyermek magánélethez való jogát (16. cikk), másrészt (bár a kontextus ebben a cikkelyben kiemelten a bebörtönzéssel foglalkozik) kifejezetten tiltja, hogy a gyermeket törvénytelenül vagy önkényesen megfosszanak a szabadságától (37. cikk). Magyarországon nincs olyan törvény (Nagy-Britanniában például van), ami életkorhoz kötné a gyermek egyedül hagyását, vagy azt, hogy egy gyerek hány éves kortól közlekedhet például egyedül, így sem kulccsal, sem házirenddel nem lehet bezárni az iskolába. Ha viszont egy gyereket bezárnak, az a személyi szabadság megsértése Btk. 194. § szerinti bűncselekményt követik el, ami 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, ám ha 18 év alatti sérelmére követik el, a büntetési tétel 1-5 év.

A pedagógusok legendáriumában szerepel az, hogy ha a gyerek kimegy az iskolából, és történik vele valami, akkor őt fogják felelősségre vonni. Ezt némiképp megkérdőjelezi, vagy legalábbis a jogalapot kérdésessé teszi, már érzésre is, hogy ha egy iskolás gyerekkel ugyanez tanítás után történik, fel sem merül, hogy ne az autóst, hanem a szülőt vonják felelősségre. Vagy senkit, ha a gyerek volt a hibás. Mi változik vajon az utolsó óra utáni kicsengetéskor? A továbbiakból ki fog derülni, hogy semmi, legfeljebb a pedagógusok, és talán a szülők egy része is, azt hiszi.

A legendában hívő pedagógusok, bár nevet nem feltétlenül tudnak adni annak, amitől félnek, nagyrészt úgy gondolják, hogy kiskorú veszélyeztetéséért vonhatják felelősségre őket. A Btk. 208. § paragrafusa szól erről a tényállásról, és így fogalmaz: „A kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy …, aki e feladatából eredő kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” Ahhoz, hogy fennálljon a kiskorú veszélyeztetése, azt kell bebizonyítani, hogy azzal, hogy a gyereket egyedül engedték az utcára, a boltba, veszélyeztették a testi (esetleg értelmi, erkölcsi vagy érzelmi) fejlődését. 

Ha az iskolaérettség feltételeit nézzük, egy iskolaérett gyereknek, tehát minden iskolába járónak, képesnek kell lennie bizonyos fokú koncentrációra, szülői, tanári utasítások végrehajtására, tehát arra, hogy ha már megtanították neki, hogy a kereszteződésben meg kell állni, körül kell nézni, stb., arra önállóan képes. Ha erre a konkrét feladatra a szülő és a pedagógus egyike sem tanította meg, az valóban lehet a kiskorú veszélyeztetése, ám nem az, hogy a gyerek kimehetett egyedül az utcára. A gyerekek nagy része ezt nem sajátítja manapság el, de mivel ez például nem tananyag – elég baj ez -, ez bizony a szülő felelőssége, nem a tanáré.

A másik, a pedagógusokban meglévő tévhit, hogy a gyerekmegőrzésre vonatkozó szakmai kötelezettségét mulasztja el, ami jogi kifejezéssel a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés tényállását merítené ki (Btk. 165.§). Ez akkor valósul meg, ha valaki „foglalkozási szabály megszegésével más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki, vagy testi sértést okoz”, és 1 év szabadságvesztéssel büntethető. Mivel nem a tanár löki be a gyereket a busz alá, a második esettel talán nem kell foglalkozni. Az tehát a kérdés, hogy foglalkozási szabályt szeg-e meg a pedagógus. Nézzük meg ezt annak ellenére, hogy a fentiek alapján állítom, nem veszélyeztetheti a gyerek testi épségét azzal, ha kiengedi az iskolából.

Mi tehát a pedagógus feladata? A köznevelési törvény szerint „A pedagógus alapvető feladata a rábízott gyermekek, tanulók nevelése, oktatása”, ezen belül az, hogy “a gyermek testi-lelki egészségének fejlesztése és megóvása érdekében tegyen meg minden lehetséges erőfeszítést: felvilágosítással, a munka- és balesetvédelmi előírások betartásával és betartatásával, a veszélyhelyzetek feltárásával és elhárításával, a szülő - és szükség esetén más szakemberek – bevonásával”. Azaz dolga megkérdezni a szülőt, megtanította-e már a gyereket közlekedni, dolga elmondani a szülőnek, hogy ezt meg kellene tennie, de mivel nincs befolyása a számára előírt tantervre, nem dolga a megtanítani a gyereket közlekedni. Dolga az is, hogy felvilágosítsa a szülőt arról, hogy a gyerek szabad, továbbá dolga, hogy ne ringassa abba tévhitbe, hogy felelősséget vállal valamiért, amiért nem felelős. Dolga lehet az is, a pedagógusnak vagy az iskolának, hogy tájékoztassa a szülőt, ha a gyerek nincs az iskolában, ehhez azonban nyilván normális beléptető-rendszer kellene, anélkül még azt sem tudják feltétlenül, hogy a gyerek be se jött az iskolába.