Az elmúlt hét végén egy inspiráló helyen jártam (ugye?) , ahol elkezdünk beszélgetni a család és iskola viszonyáról a magyar csőd és a finn csoda összehasonlításában egy finn és egy brit professzorral. Érdekes dologra jutottunk. A finn csoda lényege, hogy miközben a tanárok ma is magas társadalmi státusszal rendelkeznek, a magyar tanároké igen alacsony, de ez nem csak a béreken múlik. A család-iskola viszonya a kölcsönös tiszteleten alapul Finnországban, míg Magyarországon ez gyakran mindék oldalról hiányzik. Talán ez lehet az oka, hogy míg északon partnerség segíti a gyerekeket, nálunk bizalmatlanság bénít és akadályoz a gyerekekért való fellépésben. Mit szóltok hozzá?Hogy jutottunk erre?
Valamikor jó 200 évvel ezelőtt a modernizálódó Európában létrejöttek azok az oktatási rendszerek, amelyek kötelezővé tették az iskolábajárást minden gyerek számára. Hosszú évtizedeken, sőt évszázadokon keresztül a tanító, a tanár köztiszteletben lévő ember volt, egy faluban még a 20. század közepén is különleges tisztelet övezte a tanítót, a papot és az orvost. Tudásuk és viselkedésük tiszteletet vívott ki a közösségben. Az oktatás, mint az állam politikájának fontos intrumentuma anyagi megbecsüléssel is járt, igaz, nem a pillanatnyi jólétet jelentette (bár a tanári fizetésből, no meg a szülő által hozott terményekből, húsból egész családot lehetett eltartani), ám a tanítóság a kevés nyugdíjas állás közé tartozott, azaz a tanító el tudott menni nyugdíjba.
De hogy alakult a család és az iskola viszonya? A tanító iránti tisztelet egyik eleme, röpke elemzésünk szerint, az volt, hogy a tanító tiszteletben tartotta a családot, annak értékeit, elismerte a család helyzetét, igényeit. Ha egy gyerek hosszasabban nem ment iskolába, akkor a tanító elment és megpróbált segíteni, nem kényszerített, hanem együttműködött. Ezeket a jeleneteket számos magyar irodalmi alkotás is felidézi. Az iskola időbeosztása is a család igényeihez igazodott. Az emberek hamar kimentek a mezőre, korán mentek a gyárba dolgozni. Ez után, de csakis ez után az anyuka útjára indította a gyereket, aki ebédidőben otthon volt már, sokszor azért, hogy az anyuka ebéddel szalajtsa az édesapához. Délután bizonyos országokban még iskola, máshol otthoni tanulás, házi feladat volt a menetrend, de mire a családfő hazaért, ennek vége volt. Hogy mennyire figyelembe vette az iskola a családot, a legjobban a tanév hagyományos európai rendje mutatja, ami évszázadok óta változatlan. A hosszú nyári szünet arra az időszakra esett, amikor a szülőknek a mezőgazdaságban szüksége volt a gyerekekre, amúgy sem ment volna senki iskolába, nem is volt tanítás. A tanítás nagy része azokra a hónapokra esett, amikor a család időbeosztása szerint a gyerekek jobban ráértek.
Mi a helyzet ma Finnországban? Az északi országokban ma is korán kezdenek és nagyon korán ebédelnek, de délután is korán végeznek az emberek. Az iskola ehhez továbbra is alkalmazkodik. Abban az időszakban, amikor még a szülők hatása a legnagyobb a gyerek életében, tehát az általános iskola időszakában nincs házi feladat, az óraszám alacsony (hogy irigykedtem, amikor 1-2 éve az előző finn gyerekjogi ombudsman, kétgyermekes anyuka szörnyen aggódott, nem lesz-e sok ötödikes ikerlányainak a hetente iskolában töltött összesen 22 óra), a szülők pedig dönthetnek, hogy a gyerek délben hazamenjen-e ebédelni, délután ők szeretnének-e a programjáról gondoskodni vagy az iskolába menjen vissza sportolni, szakkörre. Más országokban, ahol Magyarországhoz hasonlóan későbbre tolódott a munkakezdés az iskola sokkal később kezdődik reggelenként, az európai országok többségében 9-kor vagy még annál is később.
A finn pedagógus társadalmi státusza magas, ahogy a fizetése is. A kormány sokat tesz azért, hogy ezt a státuszt fenn is tartsa, segíti a pedagógusok állandó továbbfejlődését is, ahogy a szülőket is. Nyilván sokat segít mentálhigiénésen is a pedagógusnak, hogy nincs tanfelügyelet, a minőség a képzésen, továbbképzésen, a rendelkezésre álló eszközökön és a családdal való együttműködésen múlik.
A magyar pedagógus társadalmi elismertsége az elmúlt évtizedekben soha nem látott mélységekbe zuhant. Része ennek az anyagi helyzet, az abból adódó minőség, a megvalósult kontraszelekció. De meg vagyunk győződve arról, hogy a társadalmi státusz csökkenéséhez hozzájárult az is, hogy a pedagógus, illetve maga az oktatási rendszer sem tiszteli a szülőt, nem vesz tudomást arról, hogy a család életritmusa, időbeosztása megváltozott, hogy sok családnak megoldhatatlan probléma ma már a hosszú nyári szünet, míg másoknak máskor lennének jók a szünetek, amikor a gyerekeiknek sokkal több élményt, tudást tudnának nyújtani, mint az iskola. Az új, uniformizált rendszer még annyira sem teszi lehetővé a differenciálást, mint a korábbi. A legjobb példája ennek az, hogy nálunk ma már szinte minden gyerek korábban kezd 'dolgozni', mint a szülei, sőt sokszor nem csak előbb kezd, de később is végez. Az iskola által a gyerekekre, a családra hárított iskolai oktatási feladatok, a rengeteg házi feladat pedig durván megrövidíti még azt a kevés időt is, amit a család együtt tudna tölteni.
Szóval a brit és a finn professzorok verdiktje a sikeres iskolarendszerre ennyi volt: elismert és támogatott pedagógusok, a család és az iskola egymás iránti tisztelete, alacsony óraszám és kevés házi feladat.
No comments:
Post a Comment