Osztályozás - hogyan, mit, minek

Van egy remek, és már egyáltalán nem kis közösség a Facebookon, amit egy fiatalos, de már nyugdíjas tanárnő, Tőkés Hédi indított útjára, a Neveljünk együtt! Hédi a minap bedobott egy új témát, az osztályozásról, tegnap pedig körkérdés(eke)t intézett szülőkhöz és gyerekekhez. A kérdésekre csak olyan terjedelemben sikeredett válaszolni, ami egy Facebook kommentnél hosszabb. Íme. Talán nem meglepő, ha nem hagyományosak a válaszaim.

Bár nulladik kérdés nem volt, először mégis azt kellene tisztázni, mi végre osztályoznak. Ha ezen múlhat egy gyerek jövője, továbbtanulása vagy a megélhetést jelentő ösztöndíj, én bizony (jöhetnek a kövek), mindenkinek ötöst adnék, természetesen úgy, hogy szülőnek és diáknak elmondom, miért teszem, és bevezetnék mellé egy valódi értékelési rendszert. Ez a meggyőződésem nem új keletű. Soha nem fogom elfelejteni egykori gimnázium osztályfőnököm, egyben matektanárunk egy évig tartó bűntudatát és önmarcangolását, hogy egy orvosira készülő osztálytársunknak matekból négyest adott, és a srác az első évben egyetlen ponttal, azzal a négyessel maradt le a felvételről (szerencsére következő évben felvételi nélkül bekerült, mert alacsonyabb volt a pontszám.)

Tőkés Hédi kérdései és a válaszaim alább:

1. Mit (kéne, hogy) osztályozzanak a tanárok?

Manapság már iskolai keretek között nem nagyon létezik abszolút tudás. Mindenképpen azt kellene osztályozni, hogy egy diák önmagához képest hogyan teljesít. Ehhez persze arra is szükség lenne, hogy a legjobb képességű diákok is kapjanak olyan feladatokat, amelyek kihívást jelentenek a számukra. Meg arra is, hogy az osztályozás vegye figyelembe, hogy mindenkinek a vannak jobb és rosszabb napjai. Erre a Prievara Tibor által kidolgozott, és a fiam iskolájában számos tanár által használt pontozásos rendszer[1] például kiváló. Itt egy egyszeri gyengébb teljesítményt egyéni feladatokkal ki lehet egészíteni, lehet jó jegyet kapni, ráadásul ellensúlyozza azt is, ha valaki egy tantárgyon belül bizonyos területeken jó, míg másban gyengébb (pl. egy nyelvnél nagy szókincse van, de a nyelvtani szabályok alkalmazása nehezebben megy, amitől persze (ha nem a francia nyelvről van szó), még kiválóan kommunikálhat).

2. Milyen osztályozási/értékelési forma jelentene, mondana számotokra (a gyermeketek számára) a legtöbbet, segítene a legjobban? 

Nekünk szerencsénk volt, alsó tagozatban valódi, egyénre szabott, értő és fejlesztő szöveges értékelést kaptak a gyerekek, amit mindenki nagyon szeretett. Minden területen megtudhattuk, hogy mi megy jól, miben lehetne fejlődni, milyen területeken jobb a gyerek az átlagnál. Aztán ehhez társultak év személyre szabott feladatok, amivel az erősségeket is tovább lehetett fejleszteni. Ez a fajta értékelés tapasztalatom szerint a tanárnak is segít, mert egyfajta kényszer arra, hogy egyéni tanulási igényekben, utakban gondolkodjon. Ha valaki próbálta, tudja, a diákok, ha magukat és társaikat kell értékelniük, általában nagyon reálisak. Ez is fontos eleme kellene legyen az értékelésnek.

3. Mi módon lehetne ösztönző - és nem letaglózó - egy osztályzat akkor, ha az rossz? Egyáltalán lehetséges ez?! 

Abszolút lehetséges, de több feltételnek kell egyszerre teljesülnie. Először is nyilvánvalónak kell lennie, hogy van lehetőség a javításra. Valódi javításra gondolok, nem olyanra, hogy egy egyes dolgozat után megírt ötös a naplóba beírt hármast eredményez. Persze fontos az is, hogy az osztályozás alapja ne egy olyan feladatsor legyen, ami csak a hiányosságokat akarja kideríteni, addig kérdez, amíg ki nem derül, mit nem tud a diák. Az is nagyon fontos, hogy a diák tudja, nyitott a tanár az okok megbeszélésére. A rossz osztályzat akkor letaglózó (kizárva persze a fent már említett esetet, amikor gyakorlatilag a gyerek élete múlik rajta), ha rengeteg tanulás után sem sikerül. Ilyenkor közösen kellene keresni, hol rossz a módszer – a tanulási vagy a számonkérési. Fontos a tanárnak tudnia azt is, milyen következményei lehetnek a gyerek számára egy rossz jegynek. Tudjuk, hogy vannak gyerekek, akiket akkor is keményen büntetnek, megvernek, ha önhibájukon kívül kaptak rossz jegyet. Persze itt jön ismét a dilemma: ha olyan gyereknek nem adnak rossz jegyet, akit megbüntetnek érte, más hogy kaphat rossz jegyet.

4. Miért baj, ha az a jegy (vagy másféle, de mindenképpen rossz minősítés) ott és akkor elkeserít, letaglóz?

Alapvetően nem lenne ez rossz, hiszen a nevelés, az oktatás egyik fontos célja (lenne), hogy megtanulják a gyerekek, hogyan lehet a kudarcból tanulni. Sok esetben egy rossz jegy sokkja felrázza a gyereket. A gond csak az, hogy a magyar iskola nem a kudarcokból való tanulásra ösztönöz, ha rossz jegyed van, akkor hülye vagy (vagy hülye a tanár). Nagyon fontos lenne, hogy az, aki az osztályzatot adja, tudja, hogy mi az oka az elkeseredésnek, és nagyon fontos lenne ezzel kapcsolatosan a családnak és az iskolának együttműködnie. Ha valakinek egy hármas becsúszásán múlik, hogy kifizetik-e neki a jogosítványt, vagy egy neki nagyon fontos eseményre elmehet-e, akkor nyilván nem lehet(ne) hármasa. Sajnos ezzel visszaléptünk az első mezőre, hiszen a mai magyar iskolában az osztályzat létkérdés. Nem (csak) azért követelik a szülők a jegyeket, mert őket is csak osztályozták és nem értékelték, hanem azért, mert a lehetséges legelső pillanatban ki akarják számolni, van-e a gyereküknek esélye arra, hogy ott tanuljon tovább, ahol szeretne. 

5. Hogyan gondoljátok: mi van egy-egy osztályzat mögött: csak a tudás vagy valami más is?

Visszakérdezek: mi az, hogy ’csak tudás’. Milyen tudást osztályoz az osztályzat? Ha valaki már próbálta, akár diákként, akár tanárként, tudja, mennyivel keményebb kihívás, ha egy dolgozathoz mindent lehet használni. Szerintem tudás, hasznos és fontos tudás, hogy hogyan készül el és hogyan használható egy jó puska (megtanul jegyzetelni és forrást használni). Fontos és hasznos tudás, szerintem hasznosabb is, mint az adott tárgyi tudás, hogy kitől érdemes segítséget kérni egy adott feladat megoldásában (így lehet a súgásból, lesésből kooperáció, közösen sokkal jobb teljesítmény). És persze mindannyian ismerjük a skatulyázó vagy az egyes diákokra pikkelő tanárokat, akiknél a tudás csak egy eleme az osztályzatnak, ha egyáltalán eleme, ilyen tanárom nekem is volt gimnáziumban.

+1 Tényleg csak az van ma, ami a képen van?

Szerintem sajnos mindkét kép tükrözi a mai valóság egy részét, és mindkettő a rosszat. Ha rosszak a jegyek, közösen kellene keresni az okokat, diáknak, szülőnek, tanárnak egyaránt.

---

[1] Egészen leegyszerűsítve tanév szakaszokra van osztva, a szakaszok végén van egy-egy osztályzat, ami megszerzett pontszámokhoz van kötve. Ha a szakaszon belül valami nem sikerült vagy a diák hiányzott mondjuk egy dolgozatnál, akkor a tanárral egyeztetve vállal egyéni feladatot plusz pontokért.