Egy (talán) soha meg nem születő levél

Kedves Szülők!

Amint arról már bizonyára Önök is értesültek, a miskolci Herman Ottó Gimnázium kezdeményezte pedagógustiltakozáshoz több száz iskola csatlakozott. A mi tantestületünk is szavazott és kétharmados támogatással a csatlakozás mellett döntött. Most azért fordulok Önökhöz ezzel a levéllel, hogy támogassák a tiltakozást Önök is.

Hogy elnyerhessük a támogatásukat, őszintének kell lennünk Önökhöz. Hiszen joggal kérdezhetik, miért éppen most? Ahogy azt is, mit ér, hogyan szolgálja saját gyermekük érdekét, ha eljönnek tüntetni, vagy aláírják a tiltakozást?

Hiszen gyermeküknek már negyedik éve az órarend szerinti öt testnevelés óra miatt a testnevelő kolléga heti két, számunkra is nyilvánvalóan egészségkárosító és veszélyes folyosói órát, valamint egy elméleti órát tart, ahelyett, hogy legalább ilyenkor hagyná őket leckét írni, vagy egyszerűen pihenni.

Hiszen harmadik éve nem beszéljük meg Önökkel, hogy szerintünk a kedvenc kiadónk bevált könyveit kellene használni, és ezért gyerekeik a szakma által egyértelműen alkalmatlannak tartott kísérleti tankönyvekből kénytelen tanulni. Mert nem csak megvetettük Önökkel, még használjuk is.

Hiszen harmadik éve megtartok nekik annyi órát, amennnyiről pontosan tudom, túl sok nekik, és még leckét is adok, mert az új tananyag másképp nem letanítható. Tudom, csúnya szó ez, de azt is három éve tudom, hogy szó sem lehet megtanításról, az érvényben lévő tanterv megtaníthatatlan, ráadásul a fele teljesen felesleges. Igen, tudom, a tizedikesek heti 36 órája mellett legalább 10 órányi munkát adunk nekik otthonra, így a munkaidejük hivatalosan is jóval meghaladja a felnőttekét. És persze ezt úgy tesszük, hogy tudjuk, van iskolán kívüli kötelezettségük is, sportolnak, nyelvet tanulnak, szakkörökre járnak, mert az őket érdeklő dolgokról nincs időnk még beszélgetni sem az órákon.

Megmondom, őszintén, féltünk, féltem. Nem mertünk, nem mertem kiállni szakmai elveim mellett, mert féltettem az állásomat. Nem hittem benne, hogy elég kolléga szedi össze a bátorságát, és áll ki velem együtt a gyerekekért. Értsék meg, nekem is el kell tartani a családomat. És mégiscsak emelték a fizetésemet. Nem is kevéssé. Ráadásul a fizetés is szépen megérkezik minden hónapban. Igaz, sokat panaszkodtam, hogy portfoliót kell készítenem, de néhány napi pluszmunka meg az a kellemetlenség, amit a minősítés jelent, mégiscsak megéri a még magasabb fizetésért.

Tisztában vagyok azzal is, hogy Önök közül sokan az elmúlt 5-6 évben nem kaptak fizetésemelést, és azzal is, hogy Önök közül a legtöbben hozzánk hasonlóan heti 60-70 órát dolgoznak. Azzal is tisztában vagyok, hogy mivel nem közalkalmazottak, Önöknek hivatalosan csak tizedikén jár a havi bér, de sokszor addigra sem érkezik meg, míg nekem már harmadikán meg szokott érkezni ötödike helyett. Azt is tudom, hogy Önök közül senkinek nem ajánlotta fel a munkaadója, hogy némi egyszeri pluszmunkával jelentősen több fizetést kapjon. Azt is tudom, hogy Önök közül szinte senki nincs, aki otthon maradhatna, ha beteg a gyerek, vagy akár, ha Önök betegek, engem ezért nem rúghatnak ki, otthon is voltam idén már két hetet betegállományban. Azt viszont Önök tudják, hogy a pedagógusfizetések alacsonyak voltak. Ráadásul ahhoz, hogy naponta 150 gyerek egyéni igényeinek megfelelően tudjunk tanítani, szükségünk van a pihenésre, a feltöltődésre. Akkor tudjuk az Önök gyerekeit jól tanítani, ha nem dolgozunk sokkal többet, mint a hivatalos munkaidő, és van pénzünk arra, hogy megvegyük és elolvassuk azt a könyvet, amiről a gyerekek egymás között beszélgetnek.

Ahhoz, hogy most Önök, szülők mellénk álljanak, meg kell, kövessük elsősorban a gyerekeket, ahogy Önöket is. Elnézést kérünk. Az elrontott három évet nem adhatjuk vissza a gyereküknek, de most már úgy érezzük, elegen vagyunk, meg merjük ígérni, hogy mostantól nem hajtjuk végre a szakmailag vállalhatatlan utasításokat.

Eddig tudomásom szerint nagyjából 25.000 ember csatlakozott a tiltakozáshoz, nagyrészt pedagógusok. Most elhatároztuk, mindannyian írunk tanítványaink szüleinek, Önök mégiscsak hússzor annyian vannak, mint mi, a gyerekek meg tízszerannyian. Ha most összefogunk és egymillióan vagy még többen leszünk, el tudunk érni változásokat.

Jöjjenek el február 3-án a tüntetésre. Cserébe vállaljuk, én személy szerint is vállalom, hogy másnap, február 4-én reggel sztrájkba lépünk, Önöket pedig az iskola bojkottjára bíztatjuk egészen addig, amíg a minisztérium nem engedélyezi,

• -          hogy azonnal, most tanév közben csökkentsük a gyerekek óraszámát a három évvel ezelőtti szintre,
• -          hogy azonnal csökkentsük a testnevelésórák számára annyira, amennyit meg tudunk tartani biztonságos körülmények között,
• -          hogy azonnal visszatérjünk a régi, persze nem tökéletes helyi tantervhez (ha ehhez szerintünk másik tankönyvet kellene venni, megbeszéljük Önökkel),
• -          hogy a döntéseket itt, helyben, az igazgató hozza, de a diákönkormányzat és a szülői munkaközösség egyetértési jogát visszaadva (az elmúlt években mindig a KLIK-re mutogattunk. Ezt most nyilván nem lehet megszüntetni, de a visszakapott autonómia mellett csak pénztovábbító intézmény lenne.),
• -          hogy a KLIK az iskolának az államosítás előtti összegben utaljon dologi költségekre pénzt az emelt tanári munkabér fedezete mellett, és lehetővé teszi azt is, hogy az iskolatitkár, a laboráns, a rendszergazda is rendes fizetést, és ne minimálbért kapjon,
• -          hogy tárgyalások kezdődjenek egy új rendszerről, amit talán már szeptemberben, de inkább 2017 szeptemberében el lehet majd indítani,
• -          hogy a menza a menzarendelet előtti ételeket is kínálhassa a gyerekeknek, aminek legalább egy részét megették és néha jóllaktak tőle.

Akár teljesíti a minisztérium a követeléseinket, akár nem, ígérjük, hogy

• -          odafigyelünk a gyerekeik munkaidejére, nem lesz annyi leckéjük, hogy heti munkaidejük meghaladja alsósok esetén a 25, felsősök esetén a 30, középiskolások esetén a 40 órát, ehhez mi, szaktanárok, beszélni is fogunk egymással,
• -          egy hónapon belül átnézzük az iskolai szabályzatokat, a diákok és szülők jogait sértő rendelkezéseket megváltoztatjuk,
• -          egyetlen diákot sem buktatunk meg, még ha ezt a törvény meg is engedné, negyedik osztály vége előtt,
• -          egyetlen diákot sem teszünk ki az iskolából, csak mert nehéz eset, 18 éves kora előtt,
• -          mostantól kezdve rendszeresen beszélgetünk Önökkel és a gyerekekkel is.

Tudom, érzem, hogy kicsit tartanak ettől a dologtól, de azt is be kell vallanom, én rettegtem a szülőktől. Összeszedtem minden bátorságomat e levél megírásához, ahogy ahhoz is, hogy végre kihúzzam magam és ne működjek tovább együtt egy vállalhatatlan rendszerrel. Lépjünk most együtt, mentsük, ami menthető a mai iskolásoknak, és tegyünk a kisebb testvéreikért. Tartsanak velem, velünk. A fenti, őszinte vallomás talán meggyőzte Önt is, hogy most tényleg a gyerekekért akarunk tenni Önökkel. És 25 ezer tanárt nem rúghatnak ki egyszerre.

egy tanár