Egy, kettő…

A számvetések ideje van. A 2016-os év, így visszatekintve, nekem ennek a két számnak a jegyében telt. Azt nem tudom, hogy sikerült-e egyről a kettőre jutni, ahogy azt sem, hogy jön-e idén a népmesei hármas. Majd meglátjuk. Addig viszont nézzük: egy, kettő…

Negyven év szemüvegviselés után megöregedtem eléggé ahhoz, hogy két szemüvegre legyen szükségem. Miután éppen egy egész dioptriát romlott a szemem, a régi okuláré már csak számítógéphez elég, de ahhoz meg csak ez jó. És persze olvasni már csak szemüveg nélkül tudok. (Az öregedésre vonatkozó megjegyzés a szemészünké, nem saját, mielőtt valaki tiltakozni kezdene. Persze, nem fogtok.)

Áprilisban elkezdhettem a második hároméves megbízatásomat az EPA elnökeként (befigyel azért az a hármas is). Az év végén összeszámolva az utazással töltött napokat kiderült, hogy összesen 122 munkanapot töltöttem külföldön, 20 országban. Tartottam képzéseket iskolaigazgatóknak, tanároknak, szülőknek, diákoknak, levezettem egy csomó workshopot, tartottam előadásokat, érdekes emberekkel dolgozhattam együtt izgalmas témákban és nagyon-nagyon sokat tanultam. A legfárasztóbb utazás kétségtelenül egy röplátogatás volt Kínába, ahol viszont megtapasztaltam, mit jelent, ha politikusok nem beszélnek arról, hogy a gyerekekbe való befektetés fontos, hanem meg is teszik. A legnagyobb kihívást 300 iskolaigazgató és igazgatóhelyettes képzése jelentette Máltán. A legkellemesebb pedig kétségkívül két északi út volt, benne egy érdekes szabad félnap észt kollégámmal, akiről hamar kiderült, hogy nagyjából mindenki ismeri őt Tallinnban, na de kis ország Észtország, és egy rövid séta svéd kolléganőmmel Stockholm belvárosában, ahol a királyi díszőrség megkínált bennünket forralt borral (olyan késő este volt, hogy az őrségen kívül talán csak mi voltunk ébren).

Az év többi munkanapja sem telt unalmasan, készült rengeteg képzési anyag, befejeztünk két érdekes projektet, hasznosítható szellemi termékeket útjukra bocsátva, elindult két új, egy nagy, menekülteket és bevándorlókat (köztük magyarokat) segítő és egy kisebb, kisgyerekek nevelésével foglalkozó projektünk, és valahogy még az is belefért, hogy két könyv is megjelent, amit társszerzőként jegyezhettem, egy-egy fejezettel hozzájárulva kollégáim munkájához.  

A fiam tizenkettedikes lett végre, már számolja a napokat az érettségiig. A mai magyar iskola egy híresen liberális iskolában magántanulóként is nehezen elviselhető, de erről majd egy másik posztban, júniusban. Pontosan két egyetemre ment el körülnézni, természetesen nem Magyarországon, és választott. Ehhez, még mindig a számok jegyében, kellett neki egy C1 szintű angol nyelvvizsga, ami megvolt, de az egyetem pont azt a fajtát nem fogadja el, így gyorsan elment, miután megcsinált két gyakorló feladatlapot, és rezgés nélkül átvitte a lécet C2 szinten (igen, ez az anyai büszkeség)

És most jöhet 2017, legyen szerencsés ez a prímszám.