Nem mennék vissza iskolásnak

Tegnap és ma állásinterjúkat kellett csinálnom, 10 jelöltet hallgatott meg a négyfős bizottság, tegnap hatot, ma négyet. 45 perc interjúzás, 15 perc szünet, ráadásul a negyedik után volt egy bő egyórás ebédszünetünk is. Nagyon elfáradtunk, főleg a tegnapi menet végére. Aztán elgondolkodtam, hogy tulajdonképpen nagyjából ugyanazt csináljuk, amit a gyerekektől elvárunk: 45 percig koncentrálni valakire, aki beszél, mi is kérdezünk, ő is kérdez, kis pihenés, majd egy egészen másik emberrel jön egészen más, de ugyanabban a szerkezetben újabb 45 percig. Azt hiszem, ilyet érettségi óta nem kellett csinálnom, gimnáziumban voltak hatórás napjaink, ha nem is minden nap.

A különbség így aztán az, hogy nekünk ez a fárasztó menet nem mindennapos. Ráadásul így csak kvázi 6 órám volt 15 perc szünetekkel, persze, utána még dolgoztam másik hét órát, de attól nem fáradtam el olyan nagyon, ahogy nekem sokkal kevésbé fárasztó egy szokásos, 12-14 órás pörgéses munkanap, ha hosszabb-rövidebb feladatok váltják egymást vagy egy-két nagyobb feladatra kell koncentrálni. Egy magyar 14 évesnek szeptembertől júniusig napi hét-nyolc 45 perces órája van, 10-15 perces szünetekkel, nincs egy óra ebédszünet, nincs lyukas óra, mint a tanároknak, és még utána jön a 2-3-4 óra házi feladat, meg a többi, sport, különóra, stb. Mindenkinek érdemes lenne kipróbálnia egy ilyen napot mielőtt elengedi a gyerekét az iskolába, főleg felsőbe vagy középiskolába, mert hamar elfelejtjük, mennyire rémes. És sajnos, ahogy a 10 jelöltből csak egyet fogunk választani, és az ember a jelentkezések alapján előre tudja, melyik kettő-három esélyes, tapasztalataim szerint az iskolában is tíz órából hét-nyolc nyugodtan elmaradhatna.

EGY KIS KIEGÉSZÍTÉS. A Neveljük együtt! oldalon a házigazda feltette a kérdést, mitől fárad el annyira a tanár, hogy az év végére egy olyan bagolyra hasonlít, akin átment az úthenger. És hogy a gyerekek azt kérdezik, azért fáradt-e a tanár, mert rosszak voltak (Talán ismeritek is ezt a képet.)
Én soha nem fáradtam el annyira tanárként (a gyerekek, diákok között feltöltődöm, akkor is, ha van egyszerre 300 diákom, az értekezleteken dolgozatot javítottam, most Facebookozom, délután-este adminisztrálok, amikor pörög az agyam és gyorsan megy), mint azokon a napokon, amikor tök feleslegesen ültem 4-5-6 órát az iskolában és nem lehetett a pad alatt olvasni, illetve tanárként államvizsgákon, ahol látszólag figyelmesen hallgatva kellett néznem, ahogy kollégák próbálják kideríteni, mit nem tud a hallgató. Egyetemen már más volt, a hátsó sorokban nyugodtan lehetett rejtvényt fejteni (akkor még nem volt se számítógép, se okostelefon). A gyerekemen is azt láttam, az a 70-80% a fárasztó az iskolában létből, ami felesleges, most, magántanulóként a nagy részét egyszerűen kihagyja, bár van tanár, akinél ott kell lenni, elő kell adni, hogy érdekli, amit beszél hosszasan és feleslegesen, arra ad jó jegyet. Azt pedig állítom, hogy rossz gyerek gyakorlatilag nem létezik, csak motiválatlan. 1984-ben kezdtem gyerekekkel foglalkozni, egyetlenegy lánnyal találkoztam, aki igazán, velejéig gonosz és aljas volt, nem tudtunk semmit kezdeni vele, pedig próbáltuk