Hogyan ne menjünk múzeumba

A dolog úgy kezdődött, hogy a fiam el akart menni a Frida Kahlo kiállításra. És úgy végződött, hogy kiderült, a régi vicc, mely szerint a nők azért parkolnak messze a járdától, mert valaki azt mondta nekik, annyi a 20 centi, nem igaz. Az a pasi viszont, aki az ajtóban állt és kezelte a jegyeket, biztosan hasonló tévképzettel rendelkezik. Én viszont nem láttam a kiállítást.

Előre kell bocsátanom, hogy sok-sok éve óvatosan állok a Szépművészeti Múzeum illetve a Magyar Nemzeti Galéria agyonhájpolt kiállításaihoz. A 2007-es inka kiállítás után néhány komoly csalódás ért bennünket, így éveken át előbb elmentem az éppen aktuális sztárolt kiállításra, aztán ha olyan volt, elmentünk családilag is. Nem sok ilyen volt. Igaz, el vagyunk kényeztetve, hiszen Bécsben rendszeresen megnézzük az ottani aktuálisakat, a hazainál olcsóbb jegyárért igazán magas színvonal „jár”. Frida Kahlo is volt Bécsben, 2010-ben egy hatalmas, remekül végiggondolt és összeállított kiállítás, több mint 150 eredeti művel, ebből 80 festménnyel, részletesen bemutatta a festő életét, munkásságát.

De Fridát szeretjük, így beadtam a derekamat. A MNG „C” épülete előtt a tűző napon kígyózó sor (bent még másik sok-sok méterrel folytatódva), az ajtóban apró betűkkel kiírás, amely szerint a kiállításra a „A” épület amúgy töküres pénztárában is lehet venni jegyet. Észrevesszük, így hamar bejutunk az épületbe. De a kaland csak most kezdődik.

Az ajtóban két jegyszedő, egy kedves hölgy és egy marcona képet vágó pasas. Valamiért mindenki a hölggyel kezelteti a jegyét, de a fiam észreveszi marconát, és odaterel, nála próbálkozunk. Nem mérjük fel, hogy baromira unta magát egészen addig. Eltépi a jegyet, hogy jól látszódjék, használt. Majd közli, hogy mérjem oda a táskámat a falon lévő mércéhez. Odamérem, pont a megengedett méret, 30x40 cm. Rám szól, hogy a fülével együtt kell mérni. Melyik vállra akasztós táska magassága kevesebb 30 centinél füllel együtt? Az enyém sem. Közli, hogy tegyem be a ruhatárba. Szerintem nincs a földön nő, aki ezt megtenné. Gyerek bemegy, én maradok. Eszembe jut, hogy van nálam egy egészen kicsike vászon bevásárlószatyor, belerakom a táskát, amiben alig van holmi, így kacagva belefér. Emberünk közli, hogy ez azért méreten felüli, mert vastagabb 20 centinél. Itthon megmértem, 10 sem volt, de neki valaki arra a kicsikére azt mondhatta, 20 centi.

Bemenni nyilván akkor sincs esély, ha a gyereknek odaadnám a táskát megőrzésre, amikor kijön, hiszen a jegyet már eltépték. Ahogy visszaváltani sem lehetne, ahogy a marcona javasolja, hasonló okból, de szerencsére sajtójegy. Tehát be nem megyek, vissza nem váltom, de nyilván megírom.

Amíg várok a „shop”-ban a kijáratnál, az első ember, aki kijön, egy néni három jókora cekkerrel. Aztán még 20-30 nő az enyémhez hasonló nyári táskával. Aztán a helloturisztok hátizsákokkal. Ők nyilván a hölgynél kezeltették a jegyüket.

A kiállításról csak a fiam beszámolója alapján tudok tudósítani, és ő szintén látta a bécsi kiállítást. Azt mondta, egy félárú jegyet megért, de épp annyit. Volt néhány jó kép, a kiállítás üzenete pedig, hogy nem adjuk fel, reméljük, lesz még olyan, ami bebizonyítja, hogy Frida Kahlo magyar volt. Még akkor is, ha ennek ma már minden kutatás ellentmond, holott ő részben magyarnak vallotta magát. Az viszont valahogy „nem jön át”, hogy kommunista volt, vagy hogy bensőséges és elvtársi kapcsolat fűzte Trockijhoz. Szóval a látogató azt kapja, amit ezeken a hazai „nagy” kiállításokon megszokott.

Nincs ezzel semmi baj. Mi továbbra is Bécsbe járunk múzeumba. Csak, könyörgöm, valaki világosítsa fel a szerencsétlen ajtónállót, hogy mennyi 20 centi. Vagy hagyják meg a hitében, hogy az övé 20 centi, de növeljék meg a megengedett mérőszámokat.

(a kép forrása: redbubble.com)