Nem pörgős akciókrimit vagy klasszikus nyomozósdit kapunk, bár a fülszöveg a világ legsikeresebb krimiszerzőjének nevezve Pattersont ebbe az irányba tereli az elvárásainkat. Sokkal inkább Az elnök emberei, a Kártyavár vagy a Designated Survivor rajongóinak fog tetszeni ez a történet. Olyan, mint egy nagyon jól sikerült epizód a West Wingből. Leülsz, kinyitod a könyvet, elolvasod, jól szórakozol, közben egy kicsit többet tudsz meg arról, hogy milyen is lehet amerikai elnöknek lenni, elgondolkodhatsz arról, hogy mi történne, ha... Aztán majd jön a következő rész.
Ráadásul a mi történne, ha.. kérdés kifejezetten aktuális és nagyon is elgondolkodtató, még ha nem is ez az első erről szóló történet. Egyre többször foglalkoznak különböző szerzők, filmkészítők azzal, hogy mennyire függünk az internettől, az elektromosságtól, hogyan élné túl az emberiség, ha egyszerre állna le több olyan szolgáltatás, amit nagyjából annyira természetesnek veszünk, mint a vizet vagy a levegőt. (Ami esetleg szintén elérhetetlenné válhat lokálisan vagy akár globálisan - mondom ezt a hőhullám kellős közepén.) Félelmetes gondolatok, főleg azért, mert gyakorlatilag nem helyettesíthető szolgáltatásokról van szó ma már. Persze, használhatsz papír térképet a Google Maps helyett, kinyomtathatod a családi fotókat, berendezkedhetsz arra, hogy fával fűts és gyertyával világíts, de körülöttünk minden tömeges szolgáltatás függ a technológiától - gondolj csak bele például, hogy mi történne a sarki boltban, ha nem férne hozzá a pénztáros a vonalkód adatbázishoz -, és senki nem gondolkodott olyan hagyományos, papír-alapú rendszerekben, ami ki tud szolgálni ennyi embert. Meg kell tehát előzni a katasztrófát és a tömeghisztériát. Az elnök egyes szám első személyben meséli azokat a fejezeteket, amelyekben az ő szemszögéből látjuk az eseményeket, így leginkább azon gondolkodtam el, vajon hányszor került akárcsak kicsit is hasonló helyzetbe Bill Clinton elnökként, hányszor akadályozott meg fegyveres konfliktusokat, hozott nehéz döntéseket, csalódott olyanokban, akikben megbízott.
A rövid fejezetek arra késztetik az embert, hogy mindig 'csak még egy fejezetet' olvasson, azaz tökéletesen el lehet vele tölteni egy-két pohár bor mellett egy nyári estét. Viszont standirodalomnak is tökéletes, nem csak azért, mert szórakoztató, hanem ha a haverok hívnak, a 'csak a fejezet végéig olvasom' igazán csak 2-3 perc, és már lehet is csobbanni. Aztán persze visszamenni a könyvhöz, mert a történet kellőképpen csavaros, szeretnénk megismerni a végét.
És éppen ez a könyv leggyengébb része, a vége. Nem, nem fogom a sztori végét elspoilerezni, a regény végére ugyanis ragasztottak egy politikai programbeszédet, aminek akár az is lehetne a címe: hogy kellene csinálni Trump után. Persze, értjük. Tudjuk, hogy mindkét szerző valódi filantróp, időt és pénzt áldoznak az általuk fontosnak tartott célok elérése érdekében, a jövőért, a következő generációkért. Meg egy politikus nyilván élete végéig politikus marad. De akkor sem kellett volna.
A kiadó nagyon büszke volt arra, hogy a kötet az amerikai megjelenéssel egyidőben került a magyar olvasókhoz is. Novák Gábor, a fordító becsületére legyen mondva, hogy kevés hibával oldotta meg a postamunkát. De megint azon gondolkodom, mekkora a marketing értéke az egyidejű megjelenésnek, nem érné-e meg várni néhány hetet, és kicsit alaposabban korrektúrázni, szerkeszteni. A haza könyvárak mellett szerintem megérné, már csak azért is mert egyelőre nem fenyegeti a kiadókat az a veszély, hogy tömegesen olvasnák inkább az emberek ebben az esetben angolul. Ne feledjük, Magyaroszág az utolsó előtti Európában azok arányát tekintve, akik tudnak egy második nyelven.
Végül szeretném megköszönni a kiadónak, hogy kivételt tett velem, és e-könyvben adott recenziós példányt. Így hamar el tudtam olvasni.
No comments:
Post a Comment